Ezeket látta már?

Jó ha tudja, holnap telihold lesz: így befolyásolhatja az alvásunkat

telihold alvászavar időjárás

Teljesen indokolt, hogy telihold idején többen küzdenek alvászavarral.

A szakemberek szerint a holdciklus tényleg befolyásolja az emberi alvást. Még akkor is, ha nem is vagyunk tudatában az aktuális holdfázisnak. Kutatók szerint ennek gyökere az ősi múltba vezet vissza, amikor is a Hold nagyobb befolyással volt az emberi viselkedésre, úgynevezett cirkalunáris ritmusban éltek őseink. Ma már az elektromosság és a modern élet egyéb aspektusai elnyomják a Hold jelentőségét, de kognitív teljesítményünkre és hangulatunkra, nem utolsósorban az alvásunkra így is hatással tud lenni. Van, aki csak utólag, a forgolódással töltött alvás után nézi meg a holdnaptárt, és döbben rá, hogy a szép, fényes, kerek égitest volt okozója a problémának.

A telihold hatása az alvásra

A SomnoCenter, az Alvászavar Központ szakértői szerint teljesen indokolt, hogy telihold idején többen küzdenek inszomniával. Ez egyébként független attól, hogy felhős-e az éjszaka, tehát nem csupán a szobába bevilágító holdfénytől alhatunk rosszabbul. Komoly kutatások igazolják, hogy nem kizárólag népi megfigyelés, hogy a holdciklus befolyásolja az emberi alvást, ráadásul ez független attól, hogy egyébként tisztában vagyunk-e a holdfázisokkal.

A vizsgálatok az alvás alatti agytevékenységet (EEG) és a melatonin és kortizol stresszhormonok kiválasztását elemezték a holdciklus több időpontján. A kapott eredmények alapján a kísérleti alanyok teliholdkor átlagosan 5 perccel később tudtak csak elaludni, viszont reggel legalább 20 perccel korábban felébredtek, a mélyalvásuk az úgynevezett non-REM fázisban pedig nagyjából 30 %-kal csökkent. Mindemellett szubjektív beszámolókban is panaszkodtak a nehezebb alvásra a résztvevők.

Kutatók szerint ennek gyökere az ősi múltba vezet vissza, amikor is a Hold nagyobb befolyással volt az emberi viselkedésre, például a szexualitásra is, és úgynevezett cirkalunáris ritmusban éltek őseink. Ma már az elektromosság és a modern élet egyéb aspektusai elnyomják a Hold jelentőségét, de kognitív teljesítményünkre és hangulatunkra, nem utolsósorban az alvásunkra így is hatással tud lenni.

Az időjárási frontok is befolyásolhatják az alvást

A másik gyakran emlegetett tényező az időjárás, annak is hirtelen változásai, melyet sokan megéreznek. Egy-egy időjárási front alaposan megviseli az arra érzékeny embereket. Először is itt van a páratartalom: melegfront esetén nő, hidegfront esetén lecsökken ez az érték. Ha pedig nem megfelelő, vagy hirtelen megváltozik hálószobánkban a páratartalom, felületesebbé válik alvásunk, gyakrabban felriadhatunk éjszaka és nehezebben tudunk csak visszaaludni. Az ideális páratartalom felnőttek számára 40-60, gyermekek esetén 60-70 % között van, ez biztosítja a pihentető alvást. Természetesen ezt szellőztetéssel, párologtatással tudjuk optimalizálni.

A fronthatás másik velejárója az ingadozó légnyomás, amely szintén befolyásolja a pihenés minőségét. Gyakran vérnyomás-ingadozást is előidézhet, akár még álmunkban is, a szervezet pedig mindezt észleli és felébreszt bennünket, így nehezen vagy egyáltalán nem jutunk el a pihentető mélyalvási fázisba. Ha frontérzékenyek vagyunk, figyeljünk kiemelten erre, B1, D, és E-vitamin bevitellel enyhíthetjük kicsit a panaszokat. Magas kálium- és magnéziumtartalmú ételek, mint az alma, a banán, a szőlő, a burgonya, olajos magvak, halak fogyasztása is segíthet megelőzni a kellemetlen pillanatokat.

Ha pedig úgy érezzük, hogy mégsem a fenti két tényező miatt alszunk rosszul, mielőbb járjunk utána, hogy mi okozza a problémát, végezzünk el egy alvászavar-tesztet és menjünk el alvásvizsgálatra!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Későn alszik el? Nagyobb lehet az esélye a szívbetegségekre

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Alvászavar

Forrás: somnocenter
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához