Ezeket látta már?

Alváshiány, inszomnia: sztrókra is hajlamosíthat! Ilyen tünetekre figyeljen oda

alváshiány inszomnia fáradtság stroke sztók vérrög tünetek

A korai felismerés ebben az esetben is meghatározó.

Az alváshiány következtében többek között csökken a fizikai terhelhetőségünk, fáradtságot, szédülést tapasztalhatunk, gyakran lépnek fel különböző pszichiátriai tünetek, például szorongás, hangulatingadozás, depresszió, illetve károsodott kognitív képességek, koncentrációzavar, romló memória és tanulási képességek.

Így függ össze az alváshiány a stroke-kal

Az Amerikai Szív Társaság Stroke című szaklapjában megjelent kutatás szerint az álmatlanságban szenvedőknél a stroke kockázata is sokkal – akár 54%-kal - nagyobb, mint azoknál, akiknek nincs alvászavaruk. Mi több, a 18-34 éves korosztályban inszomnia esetén 8-szor nagyobb az esély stroke kialakulására, és ez a kockázat idővel fokozatosan növekszik. Világszerte mintegy 15 millió ember kap stroke-ot évente, amely napjainkban az egyik vezető halálok - az esetek 1/3-ban halált, 2/3-ban pedig súlyos károsodást, vagy valamilyen szintű rokkantságot okoz.

A stroke tünetei

A stroke-nak különböző rövid és hosszú távú hatásai lehetnek, attól függően, hogy az agy melyik részén alakul ki az elzáródás és milyen gyorsan kezelik. A stroke nem jár fájdalommal, de kialakulásának az alábbi látható tünetei vannak:

  • a száj hirtelen félrehúzódása, lecsüggedése;
  • hirtelen kialakuló beszédértési nehézség, érthetetlenné váló beszéd, hangképzési zavar;
  • hirtelen kialakuló, egy vagy kétoldali látászavar, féloldali vakság;
  • hirtelen fellépő szédülés, egyensúlyzavar, járásbizonytalanság, eszméletvesztés;
  • minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás;
  • zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.

Már egy tünet fennállása is jelezheti a stroke-ot! Bár egyértelmű kapcsolat van az alvászavarok és a stroke között, a tudósok még nem tudták pontosan meghatározni az összefüggés okát. Kutatások kimutatták, hogy az álmatlanság gyulladást okoz a szervezetben, ami szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. A gyulladás megemeli a vérnyomást és megzavarja a normál vércukorszintet, amelyek közül mindkettő fontos szerepet játszik a megfelelő szívműködésben.

Légzészavar is okozhat álmatlanságot

Egy másik, a Sleep című orvosi folyóiratban publikált, alvászavarral kapcsolatos vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a krónikus álmatlanságot az alvás közbeni légzészavarok okozzák, amelyek következtében pitvarfibrilláció (aritmia) illetve stroke alakulhat ki. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az álmatlanságunk oka, hogy nem tudjuk kikapcsolni az agyunkat, vagy nem tudunk ellazulni, ám míg a stressz és más tényezők valóban hozzájárulhatnak a nyugtalan éjszakákhoz, az álmatlanság kiváltó oka gyakran fizikai eredetű.

Azok az inszomniában szenvedők, akik légzési nehézségekkel küzdenek gyakran – akár harmincszor – is felébrednek egy éjszaka, az oxigén áramlásának megszakadása miatt. A legtöbb ember nem is sejti, hogy a légzési zavarok okozzák álmatlanságukat.

Ebben az esetben érdemes orvoshoz fordulni!

Fontos, hogy ne fogadjuk el az álmatlanságot jóindulatú, bár nehéz állapotnak, amely nem jár jelentős egészségügyi kockázattal. Ha már legalább egy hónapja fennállnak a tünetek, forduljunk háziorvoshoz, hogy kiderüljön, mi áll a háttérben. Az alvásunk kiértékelése mellet érdemes más lehetséges kockázati tényezőket is felmérni, amelyek hozzájárulhatnak a stroke kialakulásához.

A hatékony kezelés kialakításához a korai felismerés ebben az esetben is meghatározó. Ma már számos terápia létezik, a szájon át szedhető készítményektől a műtéti eljárásokig, amelyek segíthetnek az olyan veszélyes szövődmények megelőzésében mint a stroke.

Összegezve

  • Az alváshiány rovására, káros hatása lehet a csökkent fizikai terhelhetőség, a fáradtság, vagy a pszichiátriai tünetek is.
  • Az álmatlanság gyulladást okozhat a szervezetben, ami szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet.
  • Az álmatlanságban szenvedőknél a stroke kockázata sokkal nagyobb, különösen az 18-34 éves korosztályban.
  • A stroke világszerte vezető halálok, évente mintegy 15 millió embert érint.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Hasogató, erős fejfájás kínozza? Így lehet enyhítheti

Hasogató, erős fejfájás kínozza? Így lehet enyhítheti

Ingyenes tünetellenőrző: gyors segítség tünetek beazonosításához!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

álmatlanság

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához