Gyógyulásom története! Kisó: IR és pajzsmirigy gondok - alig ettem, mégis híztam
Kiss Orsi őszintén beszélt küzdelmeiről az Egészségkalauznak, és azt is elmondta, hogy az egyszerű diéták miért nem segítettek neki a kilók elleni harcban.
Kiss Orsi világéletében vékony volt, rengeteget sportolt és arra is nagyon ügyelt, hogy egészségesen táplálkozzon. Ennek ellenére egyszer csak elkezdtek felkúszni rá a kilók, majd inzulinrezisztenciával, illetve pajzsmirigy-alulműködéssel diagnosztizálták. Hiába tett meg ezek után is mindent azért, hogy visszaszerezze régi alakját, semmi sem használt. De aztán a sokadik kudarc után is felállt a földről és végül mint egy főnix madár újjászületett. Most az Egészségkalauznak őszintén beszélt küzdelmeiről és azt is elmondta, hogy az egyszerű diéták miért nem segítettek neki ebben a harcban.
Mit gondol, miért alakulhatott ki ez a betegség önnél?
- Az egészség számomra azt jelenti, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is rendben van az ember. Azt gondolom, hogy minden betegség lelki eredetű, így az enyém is. Ezt egyébként valamennyire egy orvos is alátámasztotta, amikor 2017-ben inzulinrezisztenciával diagnosztizált. Természetesen az volt az első kérdésem, hogy ez mitől alakulhatott ki? Elmondta, hogy genetikailag hajlamom van rá, hiszen édesapám 2-es típusú cukorbeteg, az anyukája is az volt, illetve a testvérem is az. Tehát ez egyrészt örökletes, másrészt az a stresszcsomag, amit akkor kaptam, bőven elég volt ahhoz, hogy kialakuljon. A pajzsmirigy betegségekhez szintén hozzájárulhat a lelkiállapot.
Milyen volt azelőtt, hogy megbetegedett?
- 36 éves koromig makkegészséges voltam. Világ életemben vékony voltam, élsportolóként 46-47 kiló volt a versenysúlyom, később is könnyedén tudtam tartani az 51-53 kilót. Ha nagyon elszaladt velem a ló, akkor 56 kilót nyomtam és emlékszem, akkor már nagyon drámáztam, hogy úristen, de meghíztam. Azok pedig akik valóban küzdöttek a kilókkal csak néztek rám, hogy, „figyelj, két hétig odafigyelsz és megszabadultál az állítólagos súlyfeleslegedtől.” Úgyhogy én tényleg nem is tudtam, hogy milyen az, amikor az ember valódi súlyfelesleggel küzd. De mindig is nagy tiszteletet éreztem azok iránt, akik nem adják fel, és küzdenek tovább, mert ez egy pokoli nehéz munka, testileg-lelkileg egyaránt.
Edzőként hogyan élte meg, hogy elkezdtek felkúszni a kilók?
- Megdőlt az a teóriám, amit addig – éveken keresztül - képviseltem, mely szerint, ha napi szinten kalóriadeficitben vagy, akkor fogysz. Magyarán, ha kevesebb táplálékot-energiaforrást viszel be, mint amit napi szinten elégetsz, akkor az abszolút fogyást eredményez. Aztán egyszer csak a saját bőrödön megtapasztalod, hogy nem…
Mit érzett a diagnózis után?
- Szerintem az ember ilyenkor egy picit megkönnyebbül, mert azt gondolja, hogy de jó, kapok rá gyógyszert és akkor helyreáll az élet. Az én esetemben a trauma az volt, hogy a gyógyszer nem segített. Amíg mások olyan tapasztalatokról számoltak be, hogy olvadtak róluk a kilók, addig én 2 hónap alatt egy kilót fogytam. Úgy, hogy odafigyeltem a táplálkozásra, heti 60-70 kilométert futottam a saját edzéseim mellett, napi szinten szedtem a gyógyszert, amitől fizikailag rosszul voltam. Ezek után azt mondtam, biztos, hogy nem szedem tovább a gyógyszert! Minek mérgezzem a testem, ha még nem is használ.
Ezután is tovább kísérletezett? Volt esetleg valamilyen speciális étrend, ami bevált?
- Kipróbáltam mindenféle diétát (keto, fehérje), amik átmenetileg segítettek, de a probléma gyökerét nem oldotta meg. Egyébként nem vagyok a szélsőséges étrendek híve. Az más, ha valaki tényleg glutén- vagy laktózérzékeny, de abban nem hiszek, hogy kiiktassunk ételcsoportokat. Fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás. Oda kell figyelni a szervezet üzeneteire, nem véletlenül kívánunk meg bizonyos ételeket. Tehát, ha egy kis csokoládét szeretnék enni, akkor eszem, mert annak nincs értelme, hogy kiéheztetem a szervezetemet, aztán a végén nem állok meg egy-két kockánál, hanem bevágok három táblát.
Mikor döbbent rá, hogy a diéta sem segít?
- Plusz tíz kiló esetében éreztem azt, hogy hiába figyelek oda a táplálkozásra, hiába sportolok rengeteget, nem megy lejjebb, csak, ha extrém szinten lecsökkentem a kalóriabevitelt. Átmenetileg lehet 600-800 kalórián élni, de hosszútávon, életmód szintjén tarthatatlan és egészségtelen. Pedig akkor már az álmomból is lejjebb adtam, megelégedtem volna 55-56 kilóval, de az is olyan távolinak tűnt. Aztán nem tagadom, elengedtem magam és további 10 kilót szedtem fel, az evés tett boldoggá. Legalábbis, amíg az étkezés tartott, utána jött a bűntudat, az önostorozás. Bekerültem egy ördögi körbe.
Ez azt jelenti, hogy akkor, ott feladta?
- Igen, egy picit feladtam, de nem úgy ahogy sokan szokták mondani, hogy én elfogadtam magam. Dehogy fogadtad el! Nem tudod elfogadni magad, utálod magad ilyenkor. Milyen érdekes, hogy azok az emberek, akik azt hangsúlyozzák, hogy elfogadták magukat ducin, újra és újra megpróbálnak lefogyni, több-kevesebb sikerrel, annál nagyobb visszhanggal. Ha valóban elfogadták volna magukat, akkor nem kezdenének újra diétázni, hanem kiegyensúlyozottan élnék az életüket, plusz kilókkal. Ilyen is van, de ez ritka. Szóval bevallom, akkor, ott átmenetileg elengedtem a dolgot, de sosem törődtem bele. Vártam és el is jött az a pont, hogy na jó, ez így nem mehet tovább.
Mi volt ez?
- Nem egy konkrét dolog, egy utolsó csepp volt a pohárban, hanem egyszerűen úgy alakult az élethelyzetem, hogy volt időm magamra koncentrálni. Elhatároztam, hogy ideje helyre tenni magamat, mind lelkileg, mind fizikailag. Az élet minden területére igaz, hogy akkor érted meg igazán a boldogság jelentését, akkor tudsz szárnyalni, ha előtte megtapasztalod a legmélyebbet. Amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb és kiderül, hogy van. Átéled a legrosszabbat, hogy aztán onnan fel tudjál állni, és mint egy főnixmadár újjá tudjál születni. Azt is beláttam, hogy ez nem fog sikerülni orvosi segítség nélkül.
Az elhatározás sokaknál megvan. De mi az, ami ilyenkor tud segíteni, hogy végig is csinálják?
- Napi szinten kapok hasonló tartalmú levelet, mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne adja fel! Pokoli nehéz, főleg, ha valaki évek óta kínlódik, orvostól orvoshoz jár, sportol, diétázik, kísérletezik és nem jön az eredmény. Ilyenkor a legnehezebb kapaszkodót találni. De menj tovább, keresd meg azt a mozgásformát, azt a szakembert, azt a gyógyszert, ami neked beválik. Nekem mázlim volt, mert második nekifutásra olyan gyógyszert kaptam, ami működött. Járhattam volna úgy, hogy elhatározás ide. vagy oda, kudarc a vége. És még az én fejemben is megfordult, hogy mi van akkor, ha ez sem segít, nemhogy egy olyan embernek, aki sokadjára vág bele. Négyből négyszer nem ment, akkor miért menne ötödjére? Ezen nagyon nehéz felülemelkedni, nem tudom, hogy mi az, ami segíthet. Talán az, ha fejben programoz az ember, tudatosan él, nekem ez sokat segített. Amikor megszólalt a kis hang a fejemben, hogy „miért sikerülne?”, „nem fog sikerülni!”, elcsitítottam és mantráztam, hogy sikerülni fog, megcsinálom, képes vagyok rá. Elhittem, hogy így lesz.
Említette az orvosok fontosságát és a megfelelő szakember megtalálását.
- A legnagyobb nehézség talán az, hogy sokszor nem vizsgálják ki alaposan az embert. Amikor pár éve félmaratonra készültem, iszonyatosan fájt a bokám, orvostól orvosig jártam, eredménytelenül. Mindenki a bokámat vizsgálta, hiszen az fájt. Pedig nem feltétlenül azért fáj egy bizonyos ponton, mert ott van a probléma. Végső elkeseredésemben elmentem a manuálterapeutámhoz, aki már korábban is sokat segített nekem. Elkezdte végigtapogatni az izomzatot a bokámtól indulva és amikor a combomhoz ért, azt hittem felordítok, olyan fájdalmat éreztem. Kiderült, hogy a combomnál volt megrövidülve egy izom, az húzta kifelé a bokámat. Kioldotta az izmot és lám, elmúlt a bokafájdalmam. Tehát a testet teljességében kellene vizsgálni. Ugyanez az eset a túlsúllyal is, nem biztos hogy valaki azért hízik, mert sokat eszik. Meg kell keresni az okát, és aztán megtalálni rá a megoldást. Egyébként van olyan orvos ismerősöm, aki rendkívül alapos, szerencsére hozzá ritkán kell fordulnom, ugyanis ortopéd főorvos. Az ilyen szakembereket kell megtalálni, ami nem biztos, hogy elsőre sikerül. Ezért mondom, hogy nem szabad feladni és tovább kell menni. A másik gond, hogy az emberek többsége kevés időt, energiát fordít a megelőzésre. És ez nem csak az ő hibájuk, csak meg kell nézni – tudatosan - egy reklámblokkot a tévében: gyógyszereket hirdetnek betegségekre, nem azt, hogy miként előzhetnéd meg őket. Hogy meditálj, sportolj, tölts időt a szabadban, kényeztesd a tested egy masszázzsal, olvass könyveket, táncolj, hallgass zenét, ami jókedvre derít, stb.
Önnek konkrétan mi segített, mi vált be?
Az étrendemen, illetve a sportolási szokásaimon nem volt mit változtatni. Kiegyensúlyozottan táplálkozom, figyelek a makrotápanyagok megfelelő arányú bevitelére; illetve - elfoglaltságtól függően - heti 3-6 alkalommal sportolok, alkalmanként 35-60 percet. Szeretem a változatosságot, futok, crossfitre járok, jógázom, illetve időszakosan ott van a saját edzésprogramom, a Fitt szezON, ahol hozzám hasonló nőknek segítek. Gyógyszereket tekintve éhgyomorra Syntroxine-nal indítom a napjaimat, esténként pedig Merckformin XR-rel zárom. Bízom benne, hogy idővel elhagyhatók lesznek.
Tanult valamit a betegségéből?
- Azt gondolom, hogy mindig minden értünk történik. Valószínűleg nekem pont azt akarta az élet megmutatni, hogy edzőként nem lehetek ennyire egyoldalú, hogy csak az A-variációt nézem, mert az éremnek mindig két oldala van. Úgy érzem, hogy a betegségemnek köszönhetően jobb és empatikusabb edző lettem és hasonló probléma esetén, ha én konkrétan nem is tudok neki segíteni, esetleg tudok ajánlani olyan szakembert, aki igen.
Hogy érzi most magát?
- Jól érzem magam, de nem szabad elfelejteni, hogy mindezzel a mai napig küzdök és élethosszig tartó folyamat. Az életmód komplex dolog, azt jelenti, hogy megtaláld azt az étrendet, mozgásformát, hobbit, munkát, barátot, társat, ami-aki felemel, tölt, motivál. Így tudsz harmóniában, boldogan élni. Ez sajnos nem úgy működik, hogy elvégzel egy tanfolyamot és akkor készen is vagy. Folyamatosan képzem magam, igyekszem fejlődni testileg és lelkileg egyaránt, hogy jobb ember, jobb edző lehessek, és tudjak segíteni másoknak. Van feladatom, sok mindent helyre kell tennem magamban. Milyen érdekes, hogy a cukorbetegség lelki okának a szeretetet mondják; akár az önszeretettel, akár a szeretet elfogadásával, de nekem ezzel biztos, hogy dolgom van.
Szerző: Riona
Olvasta már?
- Inzulinrezisztencia: nem csak a cukros ételek felelnek érte
- Inzulinrezisztencia: így védekezhet az ezerarcú boszorkány ellen
- IR: ezek az egészséges ételek tiltólistásak
- Nem jön a baba, inzulinrezisztens vagyok?
- Gombócérzés a torokban: ha ezzel a tünettel társul, pajzsmirigy betegség is okozhatja
- Ez a nő nem tudta, hogy rákos, pedig a nyakán 1 éven át ott volt a jele
- Hideg ujjak: ilyen, amikor betegséget jeleznek
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
