Ezeket látta már?

Magas vércukor - itt egy pofonegyszerű módszer, amivel csökkentheti

vércukorszint, gyógyszer, súlycsökkentő, fogyás, vércukorszint-csökkentő gyógyszer, glutid

Ezt az egyszerű tippet érdemes megfogadnia.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint évente mintegy 2 millió haláleset köthető a fizikai inaktivitáshoz. Az intézmény a mozgásszegény életmódot a világ 10 vezető halálozási és rokkantsági oka között tartja számon. A mozgásszegény életmódot folytató emberek száma növekszik például az irodai munka és az elektronikus eszközök fokozott használata miatt. Becslések szerint a világon az emberek 60-85%-a, a gyermekek közel kétharmada pedig ülő életmódot folytat.

A kevés mozgás hatása az egészségre

Az ülő életmódnak komoly egészségügyi következményei vannak. Az alábbi betegségek kockázatát is növeli:

Tanulmányok azt is kimutatták, hogy a mozgásszegény életmódot folytató embereknél nagyobb a kockázata a mentális egészségügyi zavarok kialakulásának is. Az amerikai járványügyi-és betegségmegelőzési hivatal (CDC) azt javasolja, hogy a felnőttek törekedjenek arra, hogy kevesebbet üljenek a nap folyamán. Szakemberek szerint a felnőtteknek hetente 150 perc mérsékelt intenzitású mozgást kellene végezniük, 2 nap erőnléti edzéssel kombinálva.

A fizikai aktivitástól függetlenül tanulmányok kimutatták, hogy a hosszan tartó ülés még ennek ellenére is növelheti a súlyos egészségügyi szövődmények kockázatát, ezért fontos, hogy az ülőmunkát végzők gyakran álljanak fel az íróasztaltól, és mozogjanak.

Milyen gyakran érdemes felállni az íróasztaltól?

A Columbia Egyetem tanulmányához 11 résztvevő látogatott el egy laboratóriumba, ahol 8 órán át ültek. Dolgozhattak, olvashattak és használhatták a mobiltelefonjukat. Az ülő foglalkozások alatt a kutatók által előírt öt mozgásszünet egyikét követték:

  • Minden 30 perc ülés után 1 perc séta.
  • 1 perc séta 60 perc ülés után
  • 5 perc séta minden 30 perc ülés után
  • 5 perc séta minden 60 perc ülőmunka után.
  • nincs séta

A foglalkozások alatt minden résztvevő ugyanúgy étkezett. A kutatók meghatározott időközönként a legfontosabb egészségügyi mutatókat is nyomon követték, beleértve a vérnyomást és a vércukorszintet. A kutatók megállapították, hogy a résztvevők vércukor- és vérnyomásszintje a 30 percnyi ülés után 5 percnyi séta esetében csökkent. A félóránkénti 5 perces séta 58%-kal csökkentette az étkezés utáni vércukorszint-emelkedést.

A mozgás így befolyásolhatja a vércukorszintet

Dr. Keith Diaz, a Columbia Egyetem viselkedési medicina docense elmagyarázta a vércukorszintre gyakorolt biológiai hatások mögött álló lehetséges mechanizmust:

"Az izmok fontos szerepet töltenek be egészségünkben, mivel segítenek szabályozni a vércukor- és koleszterinszintet - de ehhez használni és összehúzódni kell őket. Ha az izmainkat nem használjuk az órákon át tartó ülés során, nem segítenek teljes mértékben a vércukor- és koleszterinszint szabályozásában. Ezért úgy gondoljuk, hogy a rendszeres rövid séták segítenek aktiválni az izmokat, hogy azok jobb vércukor- és koleszterinszint-szabályozóként szolgáljanak."

Dr. Yu-Ming Ni, az Orange Coast Medical Center nem invazív kardiológusa kifejtette, hogy az izmok fontos szerepet töltenek a vércukorszint szabályozásában.

"A fizikai aktivitás javítja a vércukorszintet, és csökkentheti a cukorbetegség kockázatát. Mivel a cukorbetegség a szívinfarktus és a stroke egyik fő kockázati tényezője, a cukorbetegség megelőzésére tett minden erőfeszítés végső soron a szívbetegségek kockázatának csökkenéséhez vezet" - mondta Dr. Ni.

Összegezve

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évente 2 millió haláleset köthető a fizikai inaktivitáshoz.
  • Az emberek 60-85%-a és a gyermekek kétharmada ülő életmódot folytat.
  • Felnőtt korban hetente 150 perc mérsékelt intenzitású mozgást kellene végezni.
  • A rendszeres rövid séták segítenek aktiválni az izmokat és szabályozni a vércukor- és koleszterinszintet.
  • A fizikai aktivitás csökkentheti a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Inzulinrezisztencia: így védekezhet az ezerarcú boszorkány ellen

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: MedicalNewsToday
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához