Ezeket látta már?

Szokása, hogy esténként a tévé előtt alszik el? Nem biztos, hogy jól teszi

elalvás tévé előtt rossz szokás hatása

Sokan tévé mellett alszanak el, vagy éjszaka is ránéznek a telefonjukra. Egy kutatás érdekes eredményekre jutott.

Az amerikai Illinois állambeli Északnyugati Egyetemen (Northwestern University) kutatói azt vizsgálták, hogyan hat 552, 63 és 84 év közötti ember egészségére és alvási szokásaira a fény. A tanulmány megállapította, hogy azok, akik csupán a legkisebb megvilágítás mellett is aludtak, nagyobb valószínűséggel szenvedtek cukorbetegségben, túlsúlyban és magas vérnyomásban – közölte a New York Post.

A tanulmány vezető kutatója, Phyllis Zee úgy fogalmazott, hogy az embereknek mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy elkerüljék vagy minimalizálják a fénymennyiséget, amelynek alvás közben ki vannak téve. A kutatásból kiderült, hogy a résztvevők közül a fény mellett alvók 17,8 százaléka küzdött cukorbetegséggel. Ugyanez sötétben elalvók között mindössze 9,8 százalék volt. Ráadásul a fényben alvók 40,7 százaléka volt elhízott, míg a sötétben alvók alig több mint negyede (26,7 százalék) küzdött a felesleges kilókkal.

Az alvásvizsgálatból kiderült, hogy azok, akik fényben aludtak el, nagyobb eséllyel maradtak tovább ébren, majd másnap később jött álom a szemükre.

Tudjuk, hogy a későn alvóknál általában a szív- és érrendszeri, valamint az anyagcserezavarok kockázata is magasabb” – tette hozzá Zee. Az alvásszakértők az éjszakai telefonozás veszélyeire is felhívták a figyelmet. Egy 2019-es kutatás arra az eredményre jutott, hogy a tizenévesek 36 százaléka és a felnőttek 26 százaléka ébred fel, hogy legalább egyszer ránézzen a éjjel is a mobiljára. A lefekvés előtt használt elektronikai eszközök (tévé, számítógép, okostelefon) szintén alvászavart okozhatnak. Ezek az eszközök kék fényt bocsátanak ki, amely visszafogja a melatonin termelődését, és így késleltethetik az elalvást.

Összegezve

  • Az éjszakai fényhatások nagyobb valószínűséggel okoznak egészségügyi problémákat.
  • Azok, akik alvás közben fényben voltak ki téve, nagyobb eséllyel szenvedtek cukorbetegségben, túlsúlyban vagy magas vérnyomásban.
  • A lefekvés előtt használt elektronikai eszközök alvászavart okozhatnak.
  • Az alvászavarok kockázata magasabb lehet a későn alvók és az éjszaka is telefonozók körében.
  • Az éjszakai fény megakadályozhatja a melatonin termelődését és késleltetheti az elalvást.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Keveset szokott aludni? Így vezethet túlsúlyhoz a kialvatlanság

Keveset szokott aludni? Így vezethet túlsúlyhoz a kialvatlanság

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Alvászavar

Forrás: new york post
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához