Otthonápolás: milyen jelei vannak annak, ha gondozóként kiégtünk?

Tartósan beteg, idős, esetleg demens hozzátartozónk otthoni ápolása hatalmas fizikai és lelki teher a gondozó számára. A gondozók közel fele komoly stresszben él, és gyakori a depresszió is. Milyen jelei vannak a kiégésnek?

A gondozói kiégés jól ismert jelenség, hiszen az otthoni ápolás igen nagy, testi, lelki és mentális teherrel jár együtt, ez pedig egy idő után még a legstrapabíróbb embert is próbára teszi. Azoknál, akik otthon ápolják a hozzátartozójukat, az átlagnépességhez képest 23 százalékkal magasabb a stresszhormonok szintje, az immunválaszuk pedig 15 százalékkal gyengébb. Ezek miatt sokkal jobban veszélyeztetik őket a krónikus betegségek, és a fertőzésekre is fogékonyabbak. Egy 2018-as felmérésből pedig az derült ki, hogy a gondozók 41 százaléka tapasztalt már meg depressziót és hangulatzavarokat. A gondozói feladatok, illetve az azokkal összefüggő stressz pedig a szociális életre, a párkapcsolatra is rányomja a bélyegét.

Mi áll a kiégés hátterében?

A gondozói kiégés tulajdonképpen nem más, mint teljes fizikai, érzelmi és mentális kimerültség, mely állandó bűntudattal, a viselkedés megváltozásával, depresszióval, szorongással jár együtt. A gondozó egyáltalán nem érzi, hogy ura lenne az életének, alig tud megbirkózni a rá háruló feladatokkal, elhanyagolja olyan alapvető szükségleteit is, mint az alvás vagy az evés. Oka főként az, hogy a gondozót annyira lekötik, felemésztik az ápolási feladatok, hogy a saját jól-létükről elfeledkeznek, és a saját, testi-lelki igényeiket nem tudják kielégíteni. A kiégésnek sajnos nagyon súlyos következményei is lehetnek, például egy véletlen hiba, mely veszélybe sodorja a gondozottat. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gondozó önpusztító szokásokat vesz fel, és gyógyszerektől, alkoholtól vagy a dohányzástól várja a megnyugvást.

Egy gondozó számára talán az sem lenne elég, ha a nap 48 órából állna. Véget nem érő feladatok, melyek ráadásul nagy odafigyelést igényelnek, állandó készenlét, folyamatos aggodalmaskodás, mellette sokan dolgoznak is, háztartást vezetnek, gyermekekről gondoskodnak. Lehetetlen minden kérésnek és igénynek megfelelni, ráadásul úgy, hogy ezek az elvárások gyakran átfedik egymást. A gondozók többségénél állandó stresszforrást jelentenek az anyagiak. Nem kapnak (elegendő) segítséget, ráadásul gyakran olyan feladatokat is el kell látniuk, melyekhez nincs szakképesítésük.

Rendkívül nehéz megküzdeni az egyedüllét, az énidő hiányával, vagy azzal, hogy nem tudnak a gyerekeikre, a partnerükre vagy a barátaikra időt fordítani. Sokan feloldódnak az új szerepben, és elfeledkeznek arról, hogy ők más módon is kapcsolódnak a gondozotthoz. Az irreális elvárások is fokozzák a kiégés rizikóját, ezek egyrészt a gondozóra irányulnak. Gyakran saját maguk várnak el túl sokat maguktól, nem képesek segítséget kérni vagy elfogadni azt, úgy érzik, csak az ő felelősségük a hozzátartozójuk ápolása. Előfordulhat, hogy más családtagok, rokonok várnak el túl sokat a gondozótól, és persze a gondozott is állandó követelésekkel állhat elő.

Az irreális elvárások azonban a gondozott felé is irányulhatnak. A gondozó azt várhatja, hogy az ő tevékenységének, áldozatvállalásának köszönhetően rövid időn belül pozitív változások következnek be a gondozott állapotában, egészségesebb, boldogabb lesz, és hamarosan minden visszatérhet a régi, jól megszokott kerékvágásba - ez azonban sajnos nem mindig lehetséges. Jó néhány problémánál, például Alzheimer- vagy Parkinson-kór esetén a beteg állapotának folyamatos romlása megállíthatatlan. Más esetekben a javulás jóval lassabb, mint azt a gondozó várja. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gondozott élete gyökeresen megváltozik, például egy baleset után, soha nem lesz már olyan, mint korábban.

A gondozói kiégés lehetséges tünetei

Nagyon fontos, hogy a gondozó tisztában legyen a kiégés lehetséges tüneteivel, ne bagatellizálja azokat, ismerje fel, ha baj van. Ha ugyanis az első jelekre csak legyint, negatív spirálba kerülhet, állapota egyre rosszabb lesz, ezzel pedig saját magát és a gondozottat is veszélyeztetheti. Ezekre a tünetekre érdemes tehát figyelni:

• Állandósuló rossz hangulat, nyomottság
• Ingerlékenység
• Reménytelenség, tehetetlenség érzése
• Hangulatingadozás
• Szorongás, feloldhatatlan aggodalmaskodás
• Az érdeklődés beszűkülése, a korábban kedvelt tevékenységek elhanyagolása, érdektelenség
• Bezárkózás, a párkapcsolat, a családtagok vagy a barátok elhanyagolása
• Változások az étvágyban (étvágytalanság vagy állandó farkaséhség), ezzel összefüggően a testsúly változásai
• Változások az alvási szokásokban, aluszékonyság vagy álmatlanság, alvászavarok
• Gyakori betegeskedés, nehezebb, lassabb felépülés
• Állandó, visszatérő fejfájás, hátfájás vagy más egészségügyi problémák
• Kimerültség, fáradékonyság
• A gondozott felé irányuló düh, agresszió, frusztráltság
• A gondozott állapotának helytelen (túlzottan optimista vagy pesszimista) megítélése
• Gondolatok arról, hogy fizikai fájdalmat és szenvedést okozunk saját magunknak vagy a gondozottnak
• Koncentrációs zavarok, feledékenység
• Túlzott alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás, kábítószerfogyasztás, dohányzás

Naplemente-szindróma: mit jelent, és mit tehetünk, a szerettünk is érintett?

Az utolsó csepp

A gondozói kiégés a legtöbbször hosszú idő alatt alakul ki. Előfordulhat, hogy egy bizonyos esemény vagy eseménysorozat lesz az utolsó csepp, ami miatt teljesen összeomlunk, kiborulunk, ez a felfokozott, túlzott reakció egyértelműen a kiégés jele. A kiváltó esemény a legtöbbször olyan dolog, melynek a gondozott nincs tudatában vagy nem tudja azt kontrollálni, gyakori például, hogy a székletinkontinencia a kiváltó esemény, vagy az, hogy a gondozott elesik, nem tud felállni egyedül. Demens, Alzheimer-kóros betegeknél előfordulhat, hogy folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgetik, megzavarják a gondozót a feladataiban, agresszívan viselkednek vagy „elszöknek” otthonról.