Ezeket látta már?

Daganat, gyomorsav, inkontinencia: betegségek, amiket nagyobb eséllyel kerülhet el, ha lefogy

Rák, reflux, inkontinencia fogyás túlsúly

A túlsúly és az elhízás nem csupán esztétikai probléma lehet - számos betegség rizikófaktora, állapotának súlyosbítója is, sőt ma már önálló betegség.

Dr. Jenei Zsigmond Máté, az Életmód Orvosi Központ kardiológusa, életmód orvos a túlsúly által befolyásolt betegségeket vette számba és a tartós fogyás lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

Nincs betegség, amit ne befolyásolna az elhízás

Már a teljes orvostársadalom tisztában van azzal, hogy a túlsúly, de főként az elhízás tulajdonképpen az egész szervezetre negatív hatással van, hiszen egy állandó gyulladásos állapot tart fent.

Vagyis az olyan nyilvánvaló összefüggéseken túl, mint, hogy a nagyobb súly megterheli a mozgásszerveket, a szívet, befolyásolja a hormonrendszert és az emésztést, tulajdonképpen szinte minden szervrendszerre gyakorol valamiféle negatív hatást. Egyes betegségeknek jelentős rizikófaktora, más betegségeknek súlyosbítója lehet. Az alábbiakban érdemes néhány betegséget, állapotot szemügyre venni az elhízás szempontjából.

Metabolikus szindróma

Az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a cukorbetegség olyan gyakran fordul elő együtt, hogy metabolikus szindrómának nevezik ezt a tünetegyüttest. A veszélyeztetett típus tagjai főleg törzsre, hasra híznak, tehát náluk alma típusú elhízásról beszélhetünk. A túlsúly mértéke azonban nem mindig egyenesen arányos az anyagcsere-eltérések súlyosságával.

A hasi predominanciájú súlynövekedés és a vele együtt megjelenő magas vérnyomás, vérzsír eltérések, cukorbetegség - mint szív- és érrendszeri rizikófaktorok - legsúlyosabb szövődményei a szívinfarktus és a stroke. Ugyanakkor sokszor állhatnak rejtetten érszűkület vagy korai potenciazavar megjelenése mögött is.

Reflux

A magyar felnőtt lakosság több, mint fele küzd változó gyakorisággal a refluxszal, különösen negyvenéves kor után, ami azért veszélyes, mert ez a betegség akár a nyelőcsődaganat előszobája is lehet.

Az már régóta közismert, hogy a reflux erősebben fenyegeti a túlsúlyos és elhízott embereket, ugyanis a hasi nyomás növekedésével a gyomorszáj záróizma kinyílik. Sőt, ha egy normál súlyú refluxos beteg felszed néhány kilót és a tünetei súlyosbodását tapasztalja, neki is érdemes leadnia a kis felesleget is.

Alvási apnoé

Éjszakai légzéskimaradásnak, vagy obstruktív alvási apnoénak nevezzük azt a jelenséget, amikor horkolás közben, hosszabb légzésszünet után az érintett hirtelen levegő után kapkod.

Az alvási apnoéra való hajlamot, az anatómiai adottságokat általában örököljük, a betegség előfordulása a kor előrehaladtával nő, de kialakulásának más rizikófaktorai is vannak, amelyek közül a legjelentősebb az elhízás. A túlsúly miatt ugyanis a nyak területén is felhalmozódik a zsír, ami önmagában is akadályozza a légzést. Már 10 százaléknyi fogyás is javít az alvási apnoé állapotán, sőt, esetenként meg is szünteti a légzéskimaradást.

Zsírmáj

Amikor a májsejtekben kis lipidburkokban zsírcseppek képződnek, zsírmájról beszélünk. Mivel az elzsírosodás miatt a májsejt könnyebben előpusztul, végső következményként kialakulhat a zsírmáj miatti májzsugor. A túlsúlyos, elhízott személyek 80%-ánál lehet jelen ez a probléma. Sajnos az „elhízás járvány” miatt egyre fiatalabbaknál is megindul a máj szerkezeti átépülése.

Stressz inkontinencia

Ha stressz inkontinenciáról van szó, a fizikális nyomást értjük a stressz alatt, egész pontosan azt a helyzetet, amikor a húgyhólyag és az vizeletkontrollért felelős izmok valamiért nagyobb nyomás alá helyeződnek. Ilyenkor az érintettnek akaratlanul szivárogni kezd a vizelete, elcseppen néhány csepp. A vizelettartási zavarnak számos hajlamosító tényezője ismert, így például a szülés, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az elhízás.

Daganatos betegségek

A daganatos betegségek jellemzően multifaktoriálisak, vagyis több okra vezethetők vissza és főként 50 éves kor felett jelentkeznek. Azonban az 1990-es évektől kezdve bizonyos daganattípusok egyre nagyobb arányban fordulnak elő az ennél fiatalabbaknál.

Ezek pedig a mell-, a vastagbél-, az endometrium-, a nyelőcső-, az epevezeték-epehólyag-, a fej-nyaki-, a vese-, a máj-, a csontvelő-, a hasnyálmirigy-, prosztata-, a gyomor- és a pajzsmirigydaganatok. A kutatások szerint a növekedés oka főként az életmódban keresendő, és az egyik legdominánsabb rizikófaktor az elhízás.

Az életmód orvoslásával tartós lehet a fogyás

- A tartós fogyás által elérhető egészség-nyereségeket még sokáig lehetne sorolni, a kérdés már csak az, hogyan lehet biztonságosan és tartósan megszabadulni a túlsúlytól – hangsúlyozza dr. Jenei Zsigmond Máté, az Életmód Orvosi Központ kardiológusa, életmód orvos.

Az általános testsúlycsökkentő ajánlások és a „csodaszerek” sosem veszik figyelembe az adott személy állapotát, alapbetegségeit, lehetőségeit, ízlését. Sok diéta egy-egy tápanyagcsoport extrém mértékű lecsökkentésén alapul, így össze sem hasonlíthatók egy személyre szabott életmód programmal, ami az egyéni célokra és adottságokra épül, változatos, nem jár koplalással, élvezhető mozgásprogramot és még mentális támogatást is biztosíthat. Egy precízen felépített programmal az idősebbeknek és a krónikus betegséggel élőknek is van esélyük a testsúlyrendezésre, akiknek fokozottan ügyelniük kell a fogyásuk egészséges kivitelezésére. Különösen ajánlatos a szakértő vezetés a cukorbetegeknek, akik végképp nem kezdhetnek kampányszerű, gyors sikert ígérő fogyókúrákba. Ugyanilyen különleges figyelmet érdemelnek a szív- és érrendszeri-, a hormonális- vagy éppen a mozgásszervi panaszokkal küzdők, akiknél szintén nem mindegy, mit és milyen intenzitással mozognak, hogyan táplálkoznak. A tartós eredményekhez nekik hatalmas segítség a személyre szabott életmódprogram, amely nyilván az egészségeseknek is megbízható támpont lehet. Hosszútávon pedig nem is kérdéses, hogy anyagilag, egészségileg és esztétikailag is jóval nagyobb a haszon, mint a csodamódszerekkel való kísérletezésnél.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Fogyni szeretne? Ezek a legjobb diéták az orvosok, táplálkozási szakemberek szerint

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

diéta

Forrás: Életmód Orvosi Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához