Ezeket látta már?

Korcsolyázz körültekintően!

Bár hazánkban a nagy hideg még várat magára, egyre több nálunk is a jégpálya. Az időszakos jégpályák megjelenésének idején a brit Sportorvosok Szövetségének szakértői közleményben foglalták össze a korcsolyázás esetleges veszélyeit.

"Akár komoly sérüléseket is szerezhetünk korcsolyázás közben, ezért fontos, hogy megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket. Korcsolyázás előtt mindenképp melegítsünk be és kerüljük a forralt bort" – írják a szövetség szakértői.

korcsolya-d0000120F3504fa2cab2c

"Fontos, hogy korcsolyázás közben jól érezzük magunkat, de még fontosabb az óvatosság, hiszen sokan évente csak kétszer húznak korcsolyát" - nyilatkozta Graham Smith professzor, a Királyi Balesetmegelőzési Társaság igazgatója.

"Ne becsüljük túl saját képességeinket, különösen igaz ez az idősebbekre. Ha elesünk, húzzuk össze magunkat és próbáljunk meg gurulni, így elkerülhetjük a kézsérüléseket. Korcsolyázás előtt nyújtsunk és mozgassuk át testünket. Lassan, a külső sávban, a korláthoz közel haladjunk és lehetőség szerint ne fogyasszunk alkoholt" - javasolják a szakemberek.

"A szabadidős tevékenységek esetén nagyon fontos a biztonság" - figyelmeztet Peter Cornall, a Királyi Balesetmegelőzési Társaság munkatársa. "Jó ötlet a védőkesztyű és a különböző protektorok viselése. Fontos továbbá, hogy ne próbáljuk a téli olimpián látott figurákat leutánozni a korcsolyapályán, ez ugyanis valószínűleg nem fog menni."

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához