Ezeket látta már?

Kardiológiai szűrés sportolókon - a szívhalál ellen

Középiskolások ezrei vesznek részt szervezett sportolásban és mindannyiunk számára ismert jelenség a közöttük ritka számban ugyan, de előforduló sajnálatos hirtelen szívhalál ténye. A világ orvostársadalmán belül sem egyértelmű az állásfoglalás, kell-e a rendszeresen vagy versenyszerűen űzött sporttevékenység megkezdése előtt szív-érrendszeri állapotfelmérést tartani e fiataloknál. Még a szűrés mellett állást foglalók is egymástól eltérő véleményeket nyilvánítanak. Egyesek az EKG-t, vagy szív-érrendszeri képalkotó vizsgálatokat javasolják, mások szerint elegendő a fizikális vizsgálat, és a korábbi betegségek ismerete.

A NEJM (New England Journal of Medicine) rangos szaklap sorozatot indított e témában, ahol említést tesznek egy középiskolai edzőről, aki a szakmai nyilvánossághoz fordult, milyen kardiológiai szűrmódszerek lennének alkalmas annak eldöntésére, hogy valaki rendszeresen sportolhat-e.

tombola-sport-d000011806f67a5cd5048

A szaklapban négy orvosszakértő tette közzé véleményét, melyeket későbben az amerikai kardiológus társaság, (AHA, American Heart Association) tavaly novemberi, dallasi rendezvényén vitattak meg.

A NEJM-ben, és a konferencián is Dr. Sanjay Sharma (London) amellett érvelt, hogy a fiatal atléták szűrése életeket menthet meg. Dr. Mark Estes (Boston) e kérdésben rezignáltabb volt, szerinte a szűrés eredményessége tudományosan nem igazolt. Dr. Victoria Vetter (Philadelphia) szerint a szűrés csak fizikális vizsgálattal, és kórelőzménnyel együttesen lehet eredményes, míg Dr. Domenico Corrado (Padua) úgy vélte, hogy az EKG elegendő a szív-érrendszeri zavarok kimutatására.

A kongresszus résztvevői élőben szavaztak e kérdésről, és 70%-uk a szűrővizsgálatok mellett foglalt állást, 60% támogatta az EKG elvégzését. A NEJM szaklap online szavazást is indított ebben a témában, ahová 86 országból 1266 szavazat érkezett. Ezek 18%-a nem tartotta célszerűnek a fiatal atléták sportolás előtti szűrését, 24% szerint elég a fizikális vizsgálat, és az előző betegségek ismerete, 58% szerint pedig e kettő mellett az EKG elvégzése is fontos. Az amerikai és más országokból származó szavazatok meglehetősen megoszlottak ezekben a kérdésekben. Érdekes módon, a legtöbb szavazat Olaszországból érkezett, ahol megbízható nemzeti szűrőprogram működik, körükben a szavazók 74%-a támogatta az EKG-alapú szűrést.

A szaklap számos olvasója küldött be kommentárokat e kérdésben. Sokan jelezték, hogy személyes tapasztalataik vannak olyan fiatal sportolókkal, akik szívroham következtében haltak meg, és úgy értékelték, hogy mindez megfelelő szűrésekkel kikerülhető, megelőzhető lett volna.

A szűrés mellett kardoskodók azzal is érveltek, hogy a szűrés költségei alacsonyak a sportolók ruházati, felszerelési és utazási költségei mellett. A szűréssel szemben érvelők viszont azt mondták, hogy kevéssé igazolt valójában, hogy a szűrővizsgálatokkal megelőzhető lenne-e akár egyetlen haláleset, és jelezték, hogy számos esetben lehet ún. fals/hamis pozitív észlelés is.

Más szakmai hozzászólások arra hívták fel a figyelmet, hogy igen alacsony a szívhalál okozta halálozási arány a fiatal sportolók körében, a vizsgálatok költséghatékonyságát tekintetbe véve. Arról nem is beszélve, hogy milliónyi EKG-lelet képződne, amelyek alapos értékeléséhez igen jól képzett gyermekgyógyászok és háziorvosok kellenének... A csekélyszámú gyermek-kardiológusnak viszont nincsen ideje ilyen mennyiségű EKG átnézésére.

Egyes szakmai vélemények pedig azt jelezték, hogy kevés a terápiás lehetőségek száma, ha pl. egy fiatal sportolónál mondjuk EKG-rendellenességet találnak, akkor javasolja az orvos, hogy a továbbiakban folytasson ülő életmódot?

Az amerikai kardiológus társaság és a háziorvos szövetség (American Academy of Family Physicians) azt javasolja jelenleg, hogy fiatal sportolók szűrésekor vegyék fel a kórelőzményt, végezzenek fizikális vizsgálatot, de az EKG rutinszerű alkalmazását nem támogatja. Az európai kardiológus társaság viszont azt javasolja, hogy alkalmazzák az EKG-vizsgálatot (is), minden rendszeresen sportoló fiatalon.

A döntéshozó politikusok, egészségügyi szakemberek – és természetesen a széles nyilvánosság együttműködésével kellene kialakítani egy végső állásfoglalást. Főként akkor, amikor az egészségügyi forrásokat jelentős mértékben lefoglalja a fegyveres erőszak, a közúti balesetek, drogfogyasztás, öngyilkosság, melyek sajnálatos módon több fiatal életet követelnek, mint a hirtelen szívhalál.

http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMclde1401118

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához