Ezeket látta már?

Indul a mobilitási hét!

Vasárnap indul a mobilitási hét Budapesten! Vasárnap kezdődik a mobilitási hét programsorozata, amelyet szeptember 22-én az autómentes nappal zárnak le. Budapest tizenegyedszer rendezi meg a programsorozatot, amelynek keretében konferenciát, nyílt napot és családi programokat szerveznek.

Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) az európai mobilitási hét programjait bemutató pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a cél, hogy felhívják a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód megváltoztatására, a közösségi, gyalogos és kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságára.

furdo-szechenyi-budapest-d000011182df17d336f63

Hangsúlyozta, hogy Budapest négy évvel ezelőtt a legjobb programot szervezte a programsorozatban részt vevő városok közül, és a mobilitási hét azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

Idén a 125 éves budapesti villamos-programsorozathoz kapcsolódik az első rendezvény: 16-án nyílt napot tartanak a kelenföldi kocsiszínben.

Ezt követően hétfőn tartják a közösségi közlekedés napját; ekkor a résztvevők a tömegközlekedést használva közlekedési és városismereti vetélkedőn vesznek részt.

Kedden szakmai konferenciát tartanak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által koordinált Futár forgalomirányítási projekttel kapcsolatban.

Szerdán pedig a hajózás napja alkalmából a BKK új hajójáratait népszerűsítik.

Csütörtökön a mozdulj! nap alkalmából kerékpáros közlekedésbiztonsági, valamint családi programokat tartanak a Városligetben, a Közlekedési Múzeumnál.

Pénteken a gyalogosoké lesz a város, a résztvevők gyalogtúrákon járják be Budapest egy-egy pontját.

A rendezvénysorozat záró programja a szombati autómentes nap az Andrássy úton, amelyet pénteken 20 órától a vasárnap hajnali BKV-üzemkezdetig lezárnak.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához