Akiről elfeledkezett a természet: a legidősebb magyar sportember

"Én a feleség vagyok, hívjon bennünket kérem tíz perc múlva újra, addigra már itthon lesz Sándor!" - válaszolt a tengerentúlról egy kedves női hang, amikor - San Franciscó-i idő szerint a kora reggeli órákban - Tarics urat kerestük Budapestről. Az ismétléskor aztán a vonal túlsó végén már személyesen a születésnapos ünnepelt jelentkezett, némiképp szabadkozva, amiért hiába próbálkoztunk elérni elsőre.

- Az újságokért mentem el a közeli postahivatalba, ahová nap mint nap ilyentájt eljárok, mert kell a mozgás, és ez a reggeli séta éppen megteszi kellő sporttevékenységnek - mondta Tarics Sándor, a 98. életévét szeptember 23-án betöltő építészmérnök, aki pár hete már nemcsak a magyar, hanem - miután 101 esztendősen örökre távozott az élők sorából Attilio Pavesi olasz kerékpáros - az egyetemes sport legidősebb olimpiai bajnoka is egyben.

Az örökifjú sportember, az 1936-os berlini nyári ötkarikás játékokon aranyérmes férfi vízilabda-válogatott centere tavalyi - hasonló apropóból készült - beszélgetésünkkor úgy fogalmazott, hogy "úgy látszik, a természet elfeledkezett rólam". A helyzet szerencsére mit sem változott, az égiek "feledékenysége" tovább tart, merthogy Tarics Sándor változatlanul lenyűgözően gondolkodik, tiszta magyarsággal beszél, és általános kondíciója is rendben van.

- Orvosi problémáim nincsenek, jól látok, jól hallok, és csak óvatosságból viszek magammal sétapálcát, ha hosszabb gyalogútra indulok - így a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, 1948-ban kivándorolt, hat évtizede az Egyesült Államokban letelepedett, a San Francisco központjától 30 kilométerre fekvő zöldövezetben, Belvedere-ben élő, nemzetközi hírű honfitársunk. Aki a hatvanas évektől mind sűrűbben látogatott haza, és idén is szeretett volna Magyarországra utazni különösképpen azért, mert ez évben volt 75 esztendeje, hogy mérnökké avatták. A jubileum alkalmából tartott budapesti ünnepségre azonban végül nem tudott eljönni. A gyémánt diploma átvételéről mégsem maradt le, az egykori alma mater mai irányítói postázták neki a tengerentúlra, és rendben meg is kapta az oklevelet, amelyet az 1936-os eredetihez hasonlatosnak, egyszersmind nagyon szépnek talált.

Pogácsás védjegy

A magyarságát máig rendületlenül őrző Tarics Sándor kiérkezése után több egyetemnek is professzora lett, dolgozott az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában: a földrengésbiztos épületek tervezésével, az úgynevezett Tarics-pogácsás megoldással világhírre tett szert. Szóba kerülvén a közelmúltbeli, több tízezer ember halálát okozó japán természeti csapás, elmondta, hogy a szigetországban is számos épületet, intézményt építettek az ő módszerét felhasználva, a fukusimai atomerőműnél azonban más eljárást alkalmaztak.

- Úgy gondolom, az én módszerem segíthetett volna a nukleáris erőmű katasztrófájának elkerülésében, a földrengés okozta károsodás megakadályozásában - hangsúlyozta, felidézve, hogy annak idején Japánból is csapatostól érkeztek hozzá különböző szakmai csoportok, így nukleáris szakértők is, miután az Egyesült Államokban az első Tarics-féle többemeletes épület felépült, és kiállta az első igazi próbát, egy valóságos földrengést is.

A lengéscsillapítók alkalmazásán, a rezgésienergia-elnyelő alátámasztáson nyugvó megoldás kiötlője az első után megélhette újabb és újabb "saját" házak megszületését. Amerikától kezdve Japánon és Kínán át a föld számos táján több mint háromezer rengésbiztos épület, toronyház hordozza magán a magyar mérnök "pogácsás" védjegyét, azt a mechanizmust, amelynek révén sokkal lassúbb a kilengés, és amelyben a rengés okozta hullámokat csillapító-energiaelnyelő, "gumikrémmel töltött vassütemények" segítik a baj elhárítását, az építmény összedőlését. Próféta tudott lenni saját fogadott hazájában is: San Franciscóban vagy másfél tucat épület áll szó szerint is biztos "taricsos" lábakon, és alig néhány kilométerre van az otthona a híres Golden Gate hídtól, amelynek a feljáróit, az odavezető autópályák felhajtóit szintén az ő találmánya alapján védik.

Szorítani a magyarokért

Tarics Sándor az óhazához fűződő kapcsolataira kitérve büszkén említette, hogy a köztársasági elnökké választott Schmitt Pállal, az olimpiai bajnoktárssal a hatvanas évek óta kitűnő a kapcsolata, és nagy örömmel töltötte el, hogy ő lett az államfő. Magyarországon amúgy már nem élnek közvetlen rokonai, Erdélyben született felesége, továbbá fia és lánya, meg az unokák alkotják a hozzá legközelebb állókat. Velük készült megünnepelni egy San Franciscó-i étteremben a 98. születésnapját is, ugyanakkor szomorúan jegyezte meg, bizony fáj neki, hogy gyermekei sajnos nem beszélnek magyarul.

- Nehéz az anyanyelvet megőrizni, nincs kivel gyakorolni, még jó, hogy nekem itt van a székely feleségem, akivel jókat lehet veszekedni magyarul - nevette el magát, aztán gyorsan hozzáfűzte: soha nem perlekedtek még élete párjával.

Ami a terveit illeti, emlékeztettem rá, hogy a kútba esett idei hazautazás mellett tavaly még arról is beszélt: szeretne ott lenni a 2012-es londoni olimpián, hogy a helyszínen szoríthasson a magyarokért.

- Ez az álmom tovább él. Igen, 99 éves koromban jelen akarok lenni a nyári játékokon, ahogy ott lehettem a 2008-as pekingi olimpián is! - szögezte le Tarics Sándor, az egykori center, aki az ötkarikás elsőség mellett háromszoros főiskolai világbajnoknak is vallhatja magát.

Mint mondta, ehhez persze számít a Magyar Olimpiai Bizottság segítségére is, arra, hogy meghívják az eseményre, és akkreditációt is szereznek számára, hogy bejuthasson a versenyekre, köztük a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott mérkőzéseire.

- A mieink nagyon jók, Kemény Dénes érti a dolgát, és pici szerencsével a mi csapatunk megint megnyerheti az olimpiát - magyarázta. - Ha szabad ezt mondanom, külön is szorítok a Pekingben győztes nemzeti együttes egyik kiváló játékosának, Varga Daninak, aki egyik hazalátogatásom alkalmával nekem ajándékozta egyik magyar bajnoki aranyérmét. Gesztusa roppant jól esett, hiszen jómagam sosem voltam magyar bajnok...