Hitek és tévhitek: a mohó sapiens... (mitől fogyunk, mitől nem?)

A modern ember, ez a „mohó sapiens” jóval többet eszik a szükségesnél. Közben vagyonokat sem sajnál különféle testsúlyfogyasztó technikákra, melyeknek eredménye fél év múlva már alig látható.

Az elhízottak aránya ahelyett, hogy csökkenne, egyre csak emelkedik. Még fél évszázad, és a fejlett országokban mindenki kigömbölyödik. A kövérség a legkönnyebben felismerhető, de az egyik legnehezebben kezelhető betegség.

Hizlaló tévhitek

Lefogyni nem is olyan nehéz. Karcsúnak maradni viszont már igen. Miért van az, hogy a leadott kilók rövid időn belül megint a csípőn díszelegnek? Egy lehetséges ok, a soványsággal kapcsolatos tévhitek az őrületbe kergetik a fogyni vágyókat.

A legtöbb ember maximálisan elérhető kontrollja saját testsúlya felett a 4-7 kg közötti tartományban mozog. A súlyunk lényegében genetikailag meghatározottnak tűnik.

A New York-i táplálkozástudomány szakértő, Jeffrey Friedman, a leptin, az éhséget szabályozó hormon felfedezője, azt állítja, a hosszú távú táplálkozási magatartást vizsgálva megállapítható, hogy a szabad akarat csak illúzió. A genetikailag kódolt hajlamok viszont nem feltétlenül jelennek meg.

Állandó a bőséges élelmiszerkínálat, míg a rendszeres mozgás egyre kevésbé jellemző az emberekre, olyannyira, hogy azt az utóbbi évek fitness őrülete sem tudja kompenzálni. Napi fél óra kocogás nem kárpótol másfélórás séta, lépcsőzés vagy kerti munka elhagyásából adódó veszteségért.

1. tévhit: a kövérség mindenképpen káros

Gyakorlatilag az elmúlt évtizedek összes elhízás-ellenes elméletét cáfolja a tekintélyes amerikai orvosi lapban, a Journal of the American Medical Association-ben megjelent kutatás, mely szerint az általános elfogadott szemlélettel szemben, az elhízás akár jót is tehet az egészségnek. A tudósok szerint ugyanis miközben igaz, hogy az enyhe elhízás növeli a cukor-és vesebetegség kockázatát, ugyanakkor ez más esetekben (például rák, szívbetegség) egyáltalán nem igaz. Ellenkezőleg, az élettartamot csökkentő betegségek teljes skáláját megvizsgálva, az amerikai tudósok arra jöttek rá, hogy a kismértékű túlsúllyal rendelkező emberek halálozási aránya alacsonyabb, mint a túl sovány (alultáplált), kórosan elhízott, vagy és ez a legmeglepőbb, a normál súlyú társaik esetében.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ismét egy megalapozatlan amerikai tudósok által publikált tanulmány, nem árt hangsúlyozni, hogy a kutatások során a 2004-ben elhunyt 2,3 milliónyi felnőtt amerikai adatait vizsgálták meg az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) archívumából, tehát nem valamilyen lényegtelen kis tudóscsoport gyorséttermek által szponzorált kutatásáról van szó. A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a kövérség és az elhalálozás közötti kapcsolat sokkal összetettebb, mint hajlamosak vagyunk gondolni. Ez nem egy mindenre ráhúzható sablon, amikor a túlsúly egyértelműen növeli a halálozási kockázatot minden esetben, véli a kutatást vezető Katherine Flegal.

Más kérdés, hogy a tanulmányt közzé tévő kutatók is rendkívül óvatosan fogalmaznak, többször hangsúlyozva például, hogy az eredmények az éppen túlsúlyos emberekre vonatkoznak, ami általánosságban annyit jelent, hogy azokat érinti, akik nem több mint 10-12 kilóval nyomnak többet, mint az ajánlott, és semmiképpen sem azokra, akik a kórosan túlsúlyos kategóriába tartoznak. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a kórosan elhízott (30-nál magasabb test-tömegindexű) emberek esetében a túlsúly továbbra is súlyos kockázatot jelent. A tudósok szerint az amerikai túlsúlyos felnőttek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak bele valamilyen betegségbe (pl. Alzheimer, tüdőgyulladás, tüdőtágulás), mint a normális súlyúak.

2. tévhit: a zsírból zsír lesz

Csökkentett zsírtartalmú tejtermékek, sovány hús, olaj nélküli saláta, kevesebb zsíros étel evésekor a zsír nem is tud lerakódni. Aki ezt elhiszi, téves következtetések áldozata, hiszen a testünk ismeretes módon képes szénhidrátokat átalakítani zsírrá, majd azt beépíteni a szövetekbe. Hosszú távon csak az energia-egyensúly mérlegének hihetünk, a felhasználásra kerülő mennyiségnél nagyobb energia felvétele hízáshoz vezethet. Hogyha több kalóriát viszünk be, mint amennyit elégetünk, akkor a maradék elraktározódik. De az energiahordozó fajtája sem mindegy.

A zsírsavak minden különösebb veszteség nélkül kerülnek a vérkeringésbe, ott pedig elégnek, vagy szénhidrátfelesleg esetén beépülnek a szövetekbe. A szénhidrátban dús étel feldolgozása azonban rágás, hőképződés, és a vékonybél egyéb emésztési munkája következtében energiát igényel. Amikor szénhidrátot alakítunk zsírrá, szintén energiát használunk fel. 100 kalóriából, amit szénhidrát formájában viszünk be rendszerint csak 75, marad meg. A proteinek esetében a fennálló energia vesztesége elérheti a 20-30%-ot is. Sokan tudják, hogy a teltségérzés az étkezés után 20 perccel jelentkezik csak.

Sokan észrevették azt is, hogy anyagcseréjük fehér cukorra és fehér lisztre elsősorban a vércukorszint robbanásszerű növekedésével, majd későbbi zuhanásszerű csökkenésével reagál, így további szénhidrátokra irányuló kiéhezettséget eredményez. Sokunknál az édességek, a kenyér és burgonyafélék nemcsak az inzulin-háztartás felborulását idézik elő, de hozzájárulnak testünk érzékeny éhségszabályozásának kikapcsolásához is, mivel a magas inzulinszint meggátolja, hogy a zsírsejtek a bennük raktározott zsírt elégessék, sőt tulajdonképpen segíti őket, hogy befogadóbbá váljanak az új zsírbevitel számára. Ebből arra következtethetünk, hogy a hízás mögött mégiscsak több tényező feltételezhető, mint pusztán az energiaegyensúly matematikája.

A legújabb felismerések azzal kapcsolatban születtek, hogy vajon mely energiahordozókkal lehet elérni a legtökéletesebb teltségérzést. Korábban úgy gondolták, aki magas zsírtartalmú ételeket fogyaszt, az hamarabb is jut el a jóllakottság érzéséhez. Ma már viszont tudjuk, a zsírsejtek ugyan küldenek jeleket az agynak, ha kiürültek (így fedezték fel 1994-ben a leptin nevű hormont, amely a zsírtartalékok csökkenését közvetítő információ átvitelében játszik szerepet), azonban amint elérik a végső telítettség állapotát, ezek a jelzések is elmaradnak. Tehát a zsír, még rövidtávon sem számít sikeres éhségszabályozónak. A magas zsírtartalmú ételek energiában gazdagok, ezért hajlamosak vagyunk belőlük többet fogyasztani a kelleténél.

3. tévhit: a sportolás fogyaszt

Wim Saris, a maastrichti egyetem kutatója szerint a sport önmagában még nem elegendő a fogyáshoz, ahhoz az energiabevitelt is csökkenteni kell. Egy óra kocogással körülbelül egy tábla csokira elegendő energiát égetünk el. Kalóriákat megtakarítani sokkal egyszerűbb, ha megvan bizonyos mennyiségű napi mozgás. Ha tetemes testmozgás ellenére sem csökkenne testsúlya, akkor is fogyott, hiszen a zsírszövetet már izomszövet helyettesíti.

A fogyás utáni karcsúság megőrzéséhez elengedhetetlen a testmozgás. Máig az volt az álláspont, hogy heti 40 perc sport elegendő erre a célra, de ezt sajnos nem igaz. Legalább heti 4x60 perces sportolásnál várható csak az eredmény. A sport az egyetlen olyan követelmény, amiben minden táplálkozási tanácsadó egyetért, ráadásul az aktív életmód a testi és lelki közérzetet is előremozdítja.

4. tévhit: testünk elsőként a zsírt égeti el

Az első fél óra a kocogásnál nem számít, mert a test legutoljára a felhalmozott szénhidrátokat égeti el. Meggyőzően hangzik, de hamis, hiszen a test normál állapotában is éget zsírsavakat. A szívizomzat például állandó mozgásban van, és a szükséges energiája lényegi részét a zsírsavakból nyeri, mondhatni az a tüzelőanyag. A vázizomzat ezzel szemben esősorban szénhidrátot használ, és csak akkor tér át a zsírégetésre, amikor már a gyorsabban hozzáférhető szénhidrát elfogyott. A zsírégető tabletták mindegyike drasztikus fogyást, és formásodást ígér, rekordidő alatt busás áron. Kipróbálásuk során azonban általában nem történik semmi, kilók helyett néhány ezer forinttal leszünk könnyebbek. A természet számos olyan alternatívát kínál, amely az alaknak és a pénztárcának is kedves.

5. tévhit: az anyagcsere túl lassú

Sok túlsúlyos személy azt hiszi, ha nem lenne ennyire lassú az emésztése, sokkal soványabb lenne. Keith Frayn az oxfordi egyetem kutatója ezt a vélekedést tarja a legmakacsabb karcsúsággal kapcsolatos tévhitnek. Az anyagcsere hízás esetén felgyorsul. A kövérebb embereknek nemcsak azért van szükségük nagyobb energia-felvételre, hogy a megnövekedett testsúlyt hordozni tudják, hanem több szövetet is kell ellátniuk. Fogyás esetén ugyan csökken az anyagcsere sebessége, de csak egy normál értékig, ami körülbelül a hízás előttinek felel meg. Ez a tény nagyban megreformálta a testsúlyról való gondolkodásunkat, 20 évvel ezelőtt ez a gondolat még elfogadhatatlannak tűnt.

(Részlet dr. Fodor Miklós Szex újratöltve című könyvéből.)

Az eredeti cikk itt olvasható:

Szerző: Bozsán Eta