Diéta ellenére sem megy a fogyás? Hormonzavar is akadályozhatja
A hormonok szinte minden testi folyamatot befolyásolnak, beleértve az anyagcserét, az éhség- és a teltségérzetet, illetve az étvágyat is.
A túlsúllyal rendelkezők gyakran kemény edzésekbe, diétákba kezdenek, hogy megszabaduljanak a plusz kilóktól. Igen ám, viszont azok, akik valamilyen hormonzavarral küzdenek, sokszor nem érik el a kívánt hatást. Dr. Mutnéfalvy Zoltánt, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusát arról kérdeztük, hogy vajon milyen hormonok befolyásolják a testsúlyt, és hogy milyen módszereket lehet segítségül hívni a súlycsökkenés érdekében.
Mely hormonok befolyásolják a fogyást?
A hormonok igen fontos anyagok a szervezet működése szempontjából, hiszen egyfajta kémiai hírvivőként szolgálnak. Szinte minden testi folyamatot befolyásolnak, beleértve az anyagcserét, az éhség és a teltségérzetet. Mivel az étvágyat is befolyásolják, így egyes hormonok jelentős szerepet játszanak a testsúly szabályozásában.
“Való igaz, a cukros, zsíros ételek és a túl nagy mennyiségek bevitele hozzájárulnak a súlygyarapodáshoz, csakúgy, mint a fizikai aktivitás hiánya, ráadásul a genetika és bizonyos gyógyszerek is szerepet játszhatnak benne. Van azonban egy másik, gyakran figyelmen kívül hagyott oka a túlsúlynak vagy a fogyás nehézségeinek - ez pedig a hormonzavar, az endokrin rendszerben lévő egyensúlyhiány. Éppen ezért, ha valaki képtelen lefogyni, fontolja meg, hogy orvosi/dietetikusi segítséget kér, mivel könnyen lehet (és egyre gyakoribb) hogy ilyen probléma áll a plusz kilók mögött” - mondja az endokrinológus.
Számos hormon befolyásolhatja az anyagcserét, ami végső soron hatást gyakorol a hízási és fogyási képességre. Az inzulin például hozzájárul a glükóz (vércukor) sejtekbe kerüléséhez üzemanyag vagy zsírtárolás céljából. Az alulműködő pajzsmirigy szintén befolyásolja az anyagcserét, csakúgy, mint a túl sok kortizol (ez egy stresszhormon), ami növelheti az étvágyat és a hasi zsír felhalmozódását okozhatja
További hormonok, amelyek befolyásolják a testsúlyt
- Ösztrogén
- Tesztoszteron
- DHEA
- GH
- Ghrelin (éhséghormon)
- Kolecisztokinin (emésztést, étvágyat befolyásolja)
Mit lehet tenni probléma esetén?
Amennyiben valakinél kiderül, hogy hormonzavar áll a túlsúlya hátterében, akkor az leggyakrabban gyógyszeresen kezelhető, az alap betegségtől függően (ezek a gyógyszerek vagy fokozzák, vagy csökkentik az adott hormonok szintjét).
Sajnos azonban a legtöbb esetben ez nem elég- életmódváltásra is szükség van, hiszen megfelelő diéta és rendszeres mozgás nélkül egyedül a gyógyszeres terápia nem vezet gyors és tartós eredményre. Nagyon gyakori például manapság az inzulinrezisztencia (IR), melynek során cukorbeteg diétát kell tartania a betegnek - vagyis oda kell figyelnie a gyors/lassú felszívódású szénhidrátok megfelelő mennyiségére, azok napszaki elosztására, bizonyos ételek/italok kerülésére.
Mindezeken kívül megfelelő stressz kezelés is elengedhetetlen a tartós súlycsökkenéshez, melynek több oka is van- egyrészt a stressz gyakran “stressz evéshez” vezet, ami plusz kalóriák bevitelét vonja maga után, másrészt tartós stressz hatására megnő a kortizol szint, ami testsúly-növekedést okozhat.
Fogyást elősegítő hormonok- leptin és adiponektin
Kutatók felfedezték, hogy két hormon is segíthet a fogyásban: a leptin és az adiponektin.
Az adiponektin egy zsírszövetben található hormon, és súlycsökkenést okozhat az anyagcsere fokozásával anélkül, hogy befolyásolná az étvágyat. A kutatók azt mondják, hogy a felfedezés által olyan kóros állapotok terápiáját lehet nagyban segíteni, mint az elhízás és az olyan anyagcsere-rendellenességekét, mint például a cukorbetegség.
"A leptin, a zsírsejtek által termelt hormon, és széles körben tanulmányozták az elmúlt években, melynek során kimutatták, hogy csökkenti az étvágyat és fokozza az anyagcserét. Egy hormonról van szó valójában, amit a zsírsejtek termelnek, attól függő mennyiségben, hogy mennyire vannak feltöltve- vagyis, ha telített, sok a leptin, és ilyenkor aktiválódnak a zsírbontó enzimek" - mondja dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.
A baj azonban az, hogy a túlsúlyos embereknél kialakulhat ún. Leptin-rezisztencia, vagyis ekkor nem működik úgy a folyamat, mint kellene, a zsírbontás nem indul meg, ráadásul az illető akkor is éhes, amikor már van elég energia és tápanyag a szervezetében. A rengeteg finomított, feldolgozott étel növeli a zsírsejtek és a leptin mennyiségét, ám egy idő után a szervezet ellenállóvá válik az leptinnel szemben (akárcsak inzulinrezisztencia esetén az inzulinnal szemben). Mivel az agy a leptin szint révén értesül a test zsírraktárainak állapotáról, a leptinrezisztencia következtében úgy érzékeli, hogy a szervezet éhezik, pedig valójában már túltelítettek a zsírsejtek.
A leptinrezisztenia kezelése
- Finomított ételek kerülése
- Alacsony felszívódású szénhidrátok előnybe részesítése
- Minimum 5 óra teljes el két étkezés között, ne feküdjön le tele gyomorral
- Mozogjon rendszeresen
Összegzés
- A hormonok szinte minden testi folyamatot befolyásolnak, beleértve az anyagcserét, az éhség- és a teltségérzetet, illetve az étvágyat is.
- A hormonok szerepet játszhatnak a testsúly szabályozásában, így a hormonzavar gyakori oka lehet a túlsúlynak vagy a fogyási nehézségeknek.
- Számos hormon befolyásolhatja az anyagcserét, például az inzulin, a pajzsmirigy és a kortizol.
- Hormonzavar esetén gyógyszeres kezelés mellett életmódváltásra is szükség van a tartós súlycsökkenés érdekében.
- Kutatók felfedezték, hogy a leptin és az adiponektin hormonok segíthetnek a fogyásban azzal, hogy csökkentik az étvágyat és fokozzák az anyagcserét.
Olvasta már?
- Hogyan kell böjtölni? - ez történik a testtel a böjt alatt
- Még a tavasz előtt szeretne lefogyni? Ezt a 4 tanácsot fogadja meg!
- Vigyázzon a mentes ételekkel, ha diétázik - jobban hizlalhatnak, mint a hagyományosak!
- Időszakos böjt - többet fogyhatunk, ha reggelire nem eszünk semmit?
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Hízott, pedig nem is eszik sokat? Ilyen, amikor hormonprobléma okozza