Ezeket látta már?

Tanévkezdés: mitől szorong a kisiskolás, a kiskamasz és a tinédzser?

szorongás, gyerek, kamasz, stressz, iskola

Pszichológiai tanácsok szülőknek a gyerekek érzelemszabályozásához.

Néhány nap és végképp búcsút intünk a nyárnak. A felnőtteknek is kihívás ez az időszak, de talán a gyerekeknek még nehezebb visszailleszkedni a szigorúbb keretek, óvodai, iskolai szabályok közé. A sikeres iskolakezdés szempontjából az érzelemszabályozás kulcsfontosságú, hiszen a gyerekek érzelmi állapota nagyban befolyásolja, hogyan élik meg az új kihívásokat és változásokat. Természetesen minden korcsoportban más és más a kihívás, másképp tudunk szülőként segíteni nekik érzelmeik szabályozásának fejlesztésében és a tanévkezdésre való felkészülésben.

Így segíthetünk iskolakezdőknek

„Az első osztály megkezdése egy nagy - egyszerre ijesztő és izgalmas - kaland kezdete, hiszen a legtöbb elsős szeptemberben lép be először az iskola kapuin” - mondja Pollák Éva, pszichológus, a Mindwell Központ szakmai vezetője. „Még azoknak is, akik esetleg korábban már megismerhették az épületet magát, nagyon sok újdonsággal kell találkozniuk: új társak, új tanítók, új szabályok, keretek, elvárások.”

· Alakítsuk ki az iskolás rutint! - haladjunk fokozatosan, adjunk időt a gyereknek, szoktassuk lassan az új ritmushoz. Már az utolsó nyári hetekben érdemes kicsit korábban ébreszteni, időben lefektetni, több rendszert vinni a napjaiba. Így az új napirend is könnyebben megszokássá válik, amibe utána egyszerűbb lesz az iskolatáska összekészítését, a másnapi öltözék kikészítését beleilleszteni.

Játsszunk együtt iskolásat! - a szerepjáték, akár plüssök, legófigurák bevonásával ez esetben sokat segíthet, hogy a gyerek már eljátszhatja a jelentkezést, a tanárral való beszélgetést, vagy a padtársakkal való ismerkedést. Ezek a játékos gyakorlatok segítenek neki abban, hogy felkészülten, magabiztosan lépjen majd be az iskola kapuján.

Segítsünk megnevezni az érzelmeit! - ahhoz, hogy gyermekünk könnyebben eligazodjon a sok újdonság között, fontos, hogy meg tudja nevezni, mit érez. Beszélgessünk vele az érzéseiről, és segítsünk neki szavakba önteni azokat. Ha például izgul, mondhatjuk neki: "Tudom, hogy most izgulsz, mert valami új és ismeretlen vár rád, de ez az izgalom olyan, mint amikor egy új mesekönyv első oldalát lapozom fel, elkezdem olvasni és te nagyon figyelsz, mert tudod, hogy izgalmas dolgok történhetnek majd a mesében."

Így támogathatjuk a kiskamaszt

Hasonlóan komoly váltás a gyermekek életében a felső tagozat megkezdése, hiszen itt már nemcsak a tanulásról van szó, hanem a társas kapcsolatok és az önálló identitás formálása is kiemelt szerepet kap. Míg az alsó tagozatban a gyermekek még szorosabb, gondoskodóbb keretek között tanulnak, ahol egy-egy tanító vagy tanítónő irányítja a mindennapjaikat, a felső tagozatban hirtelen több tanárral, különböző tantárgyakkal és növekvő elvárásokkal, nagyobb tananyagokkal kell szembenézniük. Ez az átmenet a magyar iskolarendszerben különösen nagy lépés, hiszen a gyermekeknek meg kell tanulniuk önállóbbnak lenniük, ügyesen jegyzetelniük, önállóan rendszerezniük egyes anyagrészeket, megtanulni azokat, miközben a társas kapcsolatok is bonyolultabbá válnak.

- mondja Budavári Eszter, a Mindwell Központ pszichológusa.

Ebben a folyamatban az érzelemszabályozás fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek sikeresen vegye az új akadályokat, és önálló, magabiztos kamasszá váljon, ebben pedig az alábbi eszközökkel segíthetjük.

· Célkitűzés: A felső tagozat kezdetén különösen fontos, hogy a gyermek saját célokat tűzzön ki maga elé. Bátorítsuk őt, hogy válasszon kisebb célokat, mint például egy új tantárgy megkedvelése, vagy fejlődni egy olyan tárgyban, amiben kevésbé érezte magát jónak korábban, vagy akár egy új barát, hobbi megismerése. Ezek a célok belső motivációt adnak, és segítenek abban, hogy a gyermek jobban megbirkózzon a megnövekedett kihívásokkal, hogy - kis segítséggel - megtanuljon tervezni, kitartani, visszajelzést adni saját magának és az egésznek a végén megünnepelni saját magát. Fontos, hogy azt közvetítsük felé, hogy képes rá, menni fog, menni fog, menni fog!

Társas támogatás: Az alsó tagozathoz képest a felső tagozatban a gyermekek életében a kortárs kapcsolatok egyre fontosabbá válnak, és ez sokszor bizonytalanságot okozhat. Ezért különösen fontos, hogy érezzék a család támogatását. Segítsünk nekik abban, hogy a nyári szünet vége felé újra felvegyék a kapcsolatot azokkal a barátaikkal, akik kicsit eltűntek a nyári forgatagban. Ez megkönnyítheti a visszatérést a közösségbe, és biztosítja, hogy a gyermek ne érezze magát elszigeteltnek. Érdemes lehet valami iskolán kívüli tevékenységet is beiktatni, ami lehetőséget ad arra, hogy az iskolán túl egy másik közegben is ismerkedjenek, barátkozzanak, kipróbálják magukat.

Érzelmi napló: A felső tagozatban megjelenő új érzelmek és élmények feldolgozása nem mindig egyszerű. Bátorítsuk a gyermeket, hogy vezessen naplót, ahol leírhatja napi élményeit és érzéseit. Ez az egyszerű gyakorlat segíthet abban, hogy a kiskamasz strukturálja gondolatait, és megtanulja kezelni a felmerülő érzelmeket. Ahogy egy művész naponta vázlatokat készít, úgy segíthet a naplóírás is abban, hogy a gyermek egyre jobban megértse és kifejezze belső világát, így kiegyensúlyozottabban nézhessen szembe az iskolai kihívásokkal.

Hogy segítsük legyőzni a kamaszok szorongását?

A nagyobb kamaszok számára a tanévkezdés komoly kihívást jelenthet, különösen akkor, ha korábbi rossz tapasztalatok miatt már előre szoronganak. Az ilyen helyzetek meglehetősen nehezek ebben a korban, hiszen a gyereknek szüksége van a segítségre, de sokszor mégis nagyon nehezen fogadja azt. Próbáljuk megtalálni a megfelelő pillanatokat arra, hogy az alábbiakról beszélgessünk.

Reális elvárások kialakítása: Fontos, hogy a kamasz reális elvárásokkal vágjon neki az új tanévnek. Üljünk le vele, és beszéljük át, mi az, amit ténylegesen elérhet, és mi az, amitől nem kell félnie. Például, ha egy korábbi évben nehézségei voltak egy tantárggyal, említsük meg neki, hogy most, egy év tapasztalattal a háta mögött, sokkal jobban meg fogja érteni az anyagot, de ha mégsem megy minden simán, az is rendben van. Ez az előzetes felkészülés csökkentheti a szorongást, hiszen tudni fogja, hogy nem kell tökéletesnek lennie, és a legfontosabb, hogy próbálkozik.

Stresszkezelési technikák: Vegyük vele végig, milyen konkrét stresszkezelési módszereket ismer, amikkel enyhítheti a feszültséget. Mutathatunk neki egy egyszerű légzéstechnikát, amit akkor használhat, ha érzi, hogy szorongás tör rá. Mondjuk el neki, hogy amikor legközelebb izgul egy dolgozat előtt, csak lassan vegyen egy mély levegőt, tartsa bent egy pillanatra, majd lassan fújja ki—ez segít abban, hogy megnyugodjon. Ugyanígy a rendszeres testmozgás vagy egy rövid meditáció is hatékony eszköz lehet a szorongás kezelésében.

Szülői támogatás: A kamaszok számára nagyon fontos, hogy érezzék, számíthatnak a szüleik támogatására, különösen a rázós helyzetekben. Kínáljunk neki nyitott teret a kommunikációra, anélkül, hogy ítélkeznénk vagy túlreagálnánk a helyzetet.

Nem ígérhetem meg, hogy nem leszek mérges - mert az érzéseim megjelenése fölött én sem uralkodom - de AZT meg tudom ígérni, hogy nem ítélkezek feletted, nem viselkedem bántóan vagy szégyent keltően és nem bagatellizálom el, amit elmondasz nekem.

Ha a kamasz úgy érzi, hogy bármikor beszélhet az érzéseiről, az önmagában megkönnyíti számára a stresszes helyzetek kezelését” - árulja el a Mindwell szakértője a kamaszokkal való kommunikáció egyik legnagyobb kulcsát.

Összegzés

  • Az érzelemszabályozás kulcsfontosságú az iskolakezdés sikeréhez.
  • Az iskolás rutin kialakítása segíthet az új napirend megszokásában.
  • A szerepjáték és a játékos gyakorlatok segíthetnek felkészíteni a gyerekeket az iskolakezdésre.
  • Segítsünk megnevezni a gyermek érzelmeit, hogy könnyebben eligazodjon a változások között.
  • A felső tagozat kezdetén fontos, hogy a gyermek saját célokat tűzzön ki és belső motivációt kapjon.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan találjuk meg a hangot kamasz gyerekünkkel? Íme 11 tipp

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyerek

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához