Ezeket látta már?

Szomorúság és ürességérzés nyaralás után? Ezt javasolja a pszichológus

2024.08.08.
szomorusag es uressegerzet nyaralas utan (4)

Valahogy az augusztusi estékben már ott lopakodik az ősz is, ráadásul a legtöbben a nyaralás és a nyári élmények után ürességérzetet, némi szomorúságot éreznek. Vajon miért alakul ki ez az érzés?

Ahogy beköszönt az augusztus, meglegyint bennünket a nyár végének szele, akkor is, ha még sokáig van világos, és akkor is, ha még kánikula van.

A lehangoltság természetes nyár végén

„Úgy gondolom, mindenképpen érdemes elfogadni azt az érzést, hogy ha valami jónak vége lesz, az szomorúságot, lehangoltságot kelthet bennünk, hiszen általában nem szeretnénk, hogy elmúljon a jó élmény” - kezdi Pollák Éva, a Mindwell Központ szakmai vezetője, pszichológus.

Ez különösen igaz olyan intenzív élmények esetén, mint például a nyaralás. Úgy pedig különösen nehéz a visszatérés, ha a hazaérkezés másnapján már dolgozni kell mennünk, hiszen ilyenkor túl nagy a kontraszt a két állapotunk, a nyaralós-pihenős és a hétköznapi-dolgozós között.

A pszichológus úgy véli, hogy ahogy a ráhangolódáshoz sem árt 1-2 nap átmenet, úgy optimális az lenne, ha a lecsengésre is hagyhatnánk némi időt. Persze, azzal is tisztában vagyunk, hogy ha egyáltalán bele is fér a költségvetésbe, manapság a nyaralás is rövidebb ideig tart sok családnál. Úgyhogy nincs idő igazán átkapcsolni, teljesen letenni a hétköznapi feszültségeinket.

„Egyértelműen az lenne jó, ha nem csak a nyaralási üzemmódba álláshoz is kell 1-2 nap, a hazatérésre is ajánlott egy-két nappal előtte már készülni. Például idetartozik az is, hogy eldöntjük, kinek milyen szuvenírt vigyünk haza” - javasolja a pszichológus. -„Segíthet az is, hogy ha a hazafelé tartó útszakaszon is találunk valami érdekeset, ahol meg is állhatunk, további élményt gyűjthetünk be. És mindenképpen szuper, ha a hazatérésünkhöz tudunk kötni valamilyen pozitív eseményt, például, hogy éppen megérik a barack a kertünkben, vagy utazás utánra tartogatunk egy régóta vágyott színházi vagy koncertélményt, amit szintén lehet várni.”

Hagyjunk időt magunknak az élmények feldolgozására

A nyaralásról a mai digitalizált világban nagyon sok dokumentáció készül, fotók, videók, amit hazatérve elkezdhetünk rendszerezni, de úgy, hogy ez ne bánkódást okozzon, hanem utólagos örömet, hogy mindezt átélhettük.

A gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint a felnőttek, így őket kevésbé szomorítja el a nyaralás vége, vagy legalábbis nem tart a lehangoltság sokáig, ha ebben jó partnerek a szülők” - folytatja Pollák Éva. - „A legtöbb gyerek szívesen tér haza a szobájába, a játékai közé, a nagyobbak pedig szívesen találkoznak újra a barátaikkal. A hazaúton már beszélhetünk az élményeinkről, ami segíti a feldolgozást, és elősegíti a megérkezést. Hazaérkezés után pedig valóban jó elővenni, megnézegetni az emlékbe hazahozott tárgyakat, nézegetni a képeket, elmesélni a családtagoknak, barátoknak az élményeket.”

Bár sokan még éppen csak, hogy megérkeztek, a visszavágyódás okán legszívesebben már tervezgetnék a következő utazást, vakációt, de a Mindwell szakértője ez nem annyira szerencsés.

Érdemes még egy kicsit "hatni" hagyni a nyaralás élményeit, azokat feldolgozni, valamint az otthonlét örömét is megélni, főleg, ha nem kell azonnal dolgozni a felnőtteknek. Fontos azt is átélni, hogy jó otthon lenni is, hiszen nemcsak a nyaralás alatt érezheti jól magát együtt a család. Ugyanúgy lehet kártyázni, társasozni, együtt reggelizni, nagyokat beszélgetni, ezeket érdemes átmenteni az utazási élményekből otthonra is. Természetesen beszélhetünk arról, hogy jövőre is szeretnénk nyaralni, de a fókusz egyelőre maradjon a mostani nyáron, hiszen még tart, és bár már túl vagyunk a nyaraláson, de még van lehetőség lazítani, kikapcsolódni.”

Összegzés

  • Az augusztus végi ürességérzet és szomorúság oka, miután véget ér a nyaralás és a kellemes élmények
  • A pszichológus szerint fontos az átmeneti idő az átkapcsolódáshoz nyaralás után, hasonló módon a hazatéréshez is
  • A gyerekek rugalmasabbak a nyaralás vége és a hazaérkezés után, könnyebb számukra visszatalálni a megszokott környezetbe
  • Fontos feldolgozni a nyaralás élményeit, élvezni az otthonlét örömeit, és még egy kicsit 'hatni' hagyni a vakáció élményeit
  • A nyaralásról készített dokumentációk (fotók, videók) rendszerezése utólagos örömforrást jelenthet, segít az élmények feldolgozásában.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Nyaralni indul? Ezekre figyeljen, hogy ne rontsa el semmi a szabadságát

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

jet lag

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához