Ezeket látta már?

Íme, mit tesz a stressz a bőrével - lehet, emiatt még feszültebbé válik

stressz hatás bőr feszült

Vajon meg lehet akadályozni, hogy a stressz tönkretegye a bőrét?

A stressz mindennapi életünk része, így kikerülni nem lehet, ám megfelelően kezelni, már igen. Ez igen fontos lenne, hiszen a túlzott idegeskedés számtalan problémát okozhat, kezdve a mentális egészségtől, a szív-és érrendszeri problémákon át egészen a rosszindulatú daganatokig. Bizonyára azt is sokan észrevették, hogy egy-egy nehezebb periódusban a bőrük állapota is romlik - ez nem véletlen egybeesés, hiszen a stressz jelentős hatást gyakorol testünk legnagyobb szervére is.

Az a fránya kortizol

Valószínű hallott már a kortizolról, mely egyfajta stresszhormonként él a köztudatban. Amit azonban kevesebben tudnak, hogy szintjének megemelkedése egy sor másik folyamatot indít el, ami miatt a végén gyulladást generálhat, ráadásul nagy pusztítást végezhet a bőrgátban – a bőr azon részén, amely megtartja a vizet és távol tartja a káros mikroorganizmusokat, az irritáló anyagokat és az allergéneket. Mindemellett a kortizolszint emelkedése ronthatja a meglévő bőrbetegségeket - mint például az akné, ekcéma, pikkelysömör vagy rosacea - azáltal, hogy fokozza a faggyútermelést és a gyulladást. Emiatt jönnek elő a sokak által ismert "stressz pattanások".

A stressz aktiválhatja a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengelyt, amely a szervezet stresszválaszának fontos része. Ez többek között a kortizol és az epinefrin is felszabadulását eredményezi, amelyek a szervezet „harcolj vagy menekülj” reakciójáért felelősek, ráadásul stimulálhatják a gyulladást elősegítő citokinek felszabadulását is.

- A megemelkedett kortizolszint különösen a pattanások kialakulásához kapcsolódik, mivel a szteroidok, mint a kortizol, serkentik a faggyútermelést – mondta Dr. Karan Lal, az Affiliated Dermatology bőrgyógyásza a Huffington Post-nak. - Ez is gyengíti a bőr mikrobiomáját, lehetővé téve a pattanást okozó baktériumok növekedését. Ráadásul a kortizol a pórusok eltömődéséhez is vezet.

Többször érinti meg az arcát, ha stresszes

Van még valami, ami miatt rosszabb a bőre állapota, ha ideges. Ennek nem a hormonokhoz van köze, hanem inkább annak, hogy stressz esetén többször érintjük meg az arcunkat. Ennek oka egyrészt pszichés, másrészt a vérkeringés fokozódása és az erősebb verejtékezés miatt bőrünk jobban viszkethet. Ezek miatt gyakrabban nyúlunk bőrünkhöz - jellemzően nem tiszta kézzel - ami pedig meleg meleg ágya a bőrbetegségeknek és az aknék fellángolásának.

Hormonzavarokat okozhat

Amennyiben gyakran stresszes, úgy nem csak átmenetileg lesz változás a hormonjainál, hanem endokrin zavarok is felléphetnek. Köztudott, hogy a túlzott idegeskedés olyan problémákat generálhat, mint például a PCOS, melynek során a tesztoszteron túlsúlyba kerül a női nemi hormonokkal szemben, így az LH/FHS aránya is megváltozik. Az állapot jellemző tünetei közé tartozik a zsíros, pattanásos bőr (főleg az áll vonalában), melyért elsősorban a férfi nemi hormonok túlsúlya tehető felelőssé. Ráadásul nem csak ebben mutatkozhat meg a probléma, hanem még túlzott szőrnövekedésben is, méghozzá a férfiakra jellemző területeken (orr alatt, állon).

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Szorongás, stressz ellen ezeket a gyógynövényeket vesse be!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Stressz

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához