Ezeket látta már?

Az empátiahiány és hallucinációk mögött demencia vagy Alzheimer-kór áll? Innen tudhatja meg!

Empátiahiány és hallucinációk demencia Alzheimer-kór

Nemcsak az Alzheimer-kór, hanem az agyat érintő számos más betegség is károsítja a gondolkodási, emlékezeti és döntési folyamatokat.

Az agyat érintő betegségek listája: a stroke, a Parkinson-kór egy bizonyos formája, valamint egy olyan agyi betegség is, amelyben az érzelmeket és a viselkedést szabályozó agyterületek sérülnek.

Az 1980-as 90-es években még úgy tudták, a legtöbb demencia az Alzheimer-kór terméke. Manapság azonban a számadatok arra mutatnak, hogy a demens betegek 20-40 százalékánál valamilyen más betegség okozza a szellemi hanyatlást.

A Lewy-testes és a frontotemporális demencia tünetei

A statisztikák szerint a nem Alzheimer-kórból származó demenciák 10-10 százalékát teszi ki a vaszkuláris eredetű demencia, a Lewy-testes betegség, illetve a frontotemporális demencia.

A Lewy-testes demenciával élők állapota általában rohamosabban hanyatlik, problémáik pedig a mozgás terén, esésekben, járási nehézségekben, valamint alvási problémákban és hallucinációkban jelentkeznek. Ezen tünetek jó része megfelelő kezelésekkel karban tartható.

A frontotemporális demenciában szenvedő betegek viselkedése társadalmilag kevésbé elfogadható, rossz döntéseket hoznak vagy érzéketlenné válnak mások iránt. Ha a hozzátartozók nem tudják, hogy mitől viselkedik így szerettük, az egészen tragikus félreértésekre adhat okot.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Demencia: ez lehet az egyik legkorábbi előjele az elbutulásnak

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

demencia

Forrás: www.felejtek.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához