Elváltam a narcisztikus exemtől, a nagymamám rám haragszik, mit tegyek? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

2022.11.08.

Vakcinainfó – Az orvos válaszol vakcinainfó szorongás Stressz

Az exem egy narcisztikus, irányító férfi, csodálom, hogy ki tudtam szabadulni a karmai közül. Na most a Nagyanyám megszállottan rajong az exférjemért a mai napig, szoros kapcsolatban vannak.

A Vakcinainfó - Az orvos válaszol csoportba egy olyan kérdés érkezett, ami a családi viszonyokra vonatkozik, és az olvasó életét nem testileg, hanem lelkileg nehezíti meg:

Az olvasó kérdése:

"Kedves Orvosok, kedves Köles László Doktor Úr!

Már régóta szerettem volna egy kis megnyugtatást kérni, mert eddig mindig segítettek Nekem. Most nem fizikális problémám van, hanem lelki.

A Nagymamám 87 éves, a Nagypapám 89.

Én 36 éves vagyok, 5 éve elváltam, azóta feleségül mentem életem Szerelméhez, lett egy közös kisfiúnk. Az előző házasságomból is van 2 kisgyerekem. Nagyon szép mozaikcsalád lettünk, tényleg ez nekem a Jóisten ajándéka és minden nap a szó szoros értelmében hálát adok értük.

A Mama a mai napig ezt képtelen elfogadni, feldolgozni hogy én a volt férjemet (a nagyok apját) elhagytam. Az exem egy nárcisztikus, irányító férfi, csodálom, hogy ki tudtam szabadulni a karmai közül. Na most a Nagyanyám megszállottan rajong az exférjemért a mai napig, szoros kapcsolatban vannak. De annyira, hogy a Mamának én vagyok a rossz, a szemétláda, mert hát hogyan volt pofám egy ilyen jó embert elhagyni. Annyira eltaszított magától a Mama, hogy ha (most már) nagy ritkán felhívom, mindig csak engem szid és a volt férjem az "atyaúristen" neki. A mindennapi élethez felajánlott segítségemet (pl bevásárlás, elvinni orvoshoz) élből elutasítja, mert majd az exem megcsinálja neki. Ez évek óta így megy és egyre rosszabb.

A temetésüket is vele fogja intéztetni, mert hát mi ugye nem segítünk neki. A tesóimmal is észrevettük, hogy a Mama már egy ideje összefüggéstelenül beszél, hadar, követhetetlen a logikája. Mivel már én sem vagyok mai csirke és a válásom óriási tanítás volt az életemben, ezért kb 2 éve megtanultam dolgokat elengedni és nem fogom hagyni, hogy akárki is mérgezze a lelkivilágomat. Nyílván most nagyon felszínesen írtam le a problémámat, nem tudom, mennyire érthető. A Mama öregségére teljesen bekattant, mindenkit eltaszít magától. A Papán egy éve vettük észre a demencia jeleit, ami rohamléptekben súlyosbodik nála. Éjjel elment sétálni, hogy a szülőházába visszamenjen.... Orvosról egyikük sem akar hallani.

A Mama folyton veszekszik a Papával, semmi nem jó, ahogy a Papa csinálja. Vizes ronggyal, létrán lemosatta a Papával a plafont az egész lakásban, persze az sem volt jó... én már nagyon el vagyok keseredve. Tudom, örüljek, hogy élnek a Nagyszüleim. De az a fajta és mértékű bántás, amit a Mamától kapok, az elviselhetetlen. Így inkább nem is keresem és sajnos egy ideje minden nap egy picit elengedem... a Papa felett is uralkodik, egy rendkívül nárcisztikus nő, pont olyan, mint férfiben az exférjem. Minden bizonnyal ezért is értik meg egymást ilyen jól.

Szóval egy kis lelki felmosdatást kérek, ha egyáltalán lehet. Mamának van 3 unokája velem együtt, 9 dédunoka és senki és semmi nem jó neki. Nem tudom, mennyire fogom bánni, ha majd elmegy, és nem kerestem. De egyszerűen, a szó legnemesebb értelmében; MÁR nem tudok feléje nyitni."

Az orvos válasza:

"Kedves Kérdező! Huh... Nem is tudom, hol kezdjem... Amikor beléptem ennek a közösségnek az orvosi csapatába, elsősorban mint a gyógyszerek világának ismerője/szakértője, nem gondoltam, hogy ilyen kérdésekkel fognak ismeretlenül és bizalommal megszólítani. Nagyon megtisztelő, hogy Ön most hozzám fordult, és egy olyan élethelyzettel kapcsolatban vár és remél tőlem segítséget - ennek a "műfajnak" a limitált keretein belül - amelyet az ember a hozzá legközelebb állókkal, vagy (ha van ilyen) a lelki vezetőjével beszél meg. Pontosan emiatt nehéz helyzetben is vagyok, hiszen nem ismerem Önt, anélkül pedig szinte lehetetlen igazán megalapozott választ adni.

Úgy értem, ahhoz természetesen mindenkinek joga van, és teljesen érthető, hogy - akár egy lelkileg, vagy verbálisan - bántalmazó helyzetben azt mondja, hogy ezt nem tűröm tovább, vagy a saját lelki (és testi) egészségem érdekében kilépek belőle, megszakítom a kapcsolatot, nem engedem, hogy ez így tovább menjen. Ilyen értelemben egyértelmű, hogy helyes az, ha valaki óvja magát. Ha elvileg vár e tekintetben "lelki felmosdatást" (ahogyan Ön fogalmaz), akkor nyilván nincs igazán kérdés, Önnek igaza van.

Ami miatt mégis nehéz a válasz, az az, hogy az Ön "történetének" rengeteg síkja/mélysége van/lehet, amelyet viszont már nem ismerek.

Nem biztos, hogy lényeges a kérdésben, és lehet, hogy meg is van az oka, hogy nem szerepelnek a leírásban, akár sebeket is téphetek fel vele, hogy szóba hozom: csak Ön, a párja, az exe, és a nagyszülők szerepelnek a történetben - egy generáció hiányzik.

Emellett Ön csak arról beszél, hogy a múlt mit hagyott hátra, de a történet nem szól arról, hogy milyen volt a múlt. Nem 5 évvel ezelőtt, hanem jóval korábban. Milyen hatások érték a Mama részéről régebben, nem voltak-e örömteli időszakok. Nem beszélünk arról, hogy a 90-hez közel járó nagyszülő tettei/cselekedetei/bántalmazásai (remélem nem érthető félre, amit írok) valóban olyan súlyúak-e, mint amit valaki ereje teljében tesz.

Mennyire az idős kor, akár betegség következményei, és mennyire szándékosak? Mennyire tudják helyesen megítélni a helyzetet, tetteiket, szavaikat, és azok következményeit? (A Mama az Ön válásának pillanatában is 80 fölött volt már...). Ez nem olyan-e egy kicsit, mint amikor egy gyermekre nem igazán lehet hatni, nem lehet befolyásolni, leragad egy részletkérdésnél, és hisztizik, dühöng (de mosolyogva, vagy bosszankodva elnézzük, és megbocsátunk neki)? Nem lehetne-e a helyzethez egy kicsit hasonló módon viszonyulni, mint egy gyermek esetében (tudom nem teljesen jó a hasonlat)? Úgy reagálni, hogy a kapcsolatot megtartja, de nem engedi, hogy érzelmileg befolyásolják a Mama tudatos vagy akár patológiás akciói/reakciói? Hiszen ha "elengedi a Mamát", mi a helyzet a Papával?

És végezetül - amikor a Mama (és a Papa) végleg elmegy majd, akkor Ön hogyan éli majd meg, hogy megszakította vele a kapcsolatot? Akkor hogyan fogja végleg elengedni? Nem fog-e akkor jobban sérülni, mint most a lelki bántalmazásoktól?

Nehogy félreértsen! Értem az élethelyzetet, és észszerű, ahogyan reagál, amit tesz. Én inkább csak fel szerettem volna tenni azokat a kérdéseket, amelyek felmerülhetnek, hiszen nem ismerem Önt. Véletlenül sem bíráló szavakat írtam, hanem kérdéseket tettem fel, kívülről nézve a helyzetet, éppen azért, hogy Ön ne sérüljön később olyan dolgok miatt, amikre most esetleg nem gondol. Nem tudom, hogy mi a jó megoldás. Lehet, hogy már végig is gondolta azokat a szempontokat, amikre felhívtam a figyelmét, és mindezek tudatában fogalmazta meg szavait. Leginkább az a fontos, hogy olyan emberrel/emberekkel ossza meg ezt a problémát, aki(k) ismeri(k) Önt, és Ön bizalommal fordul hozzá(juk). Barátnő, lelki vezető... Akik folyamatosan támaszt tudnak adni.

Én úgy érzem, hogy ez a kérdés már messze meghaladta azokat a célokat, amely miatt ez a csoport létrejött, nem is lehet rá egyszerű és jó választ adni, de nem szerettem volna válasz nélkül hagyni, hiszen Ön megtisztelt a bizalmával, és semmilyen szabályt nem szegett meg. Kívánom, hogy így vagy úgy találja meg a megnyugtató megoldást!"