Ezek a betegségek állhatnak a merevedési zavar mögött
A merevedési zavar, vagyis az erektilis diszfunkció olyan probléma, amit sok férfi kínosnak, szégyellnivalónak érez és ezért nem is fordul vele orvoshoz.
Holott dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa szerint nem csak azért érdemes felkeresni a szakembert, mert segíthet kaphat a páciens, de azért is, mert a kivizsgálások során kiderülhet, hogy a merevedési zavar „csak” tünete egy háttérben álló betegségnek.
Stressz és önbizalomhiány is okozhatja
Merevedési zavarról akkor lehet beszélni, ha az erekció nem jön létre vagy nem tart ki a szexuális aktivitás ideje alatt. Ez bármelyik egészséges férfival előfordulhat, hiszen akár egy stresszes, fárasztó nap is állhat a jelenség mögött, illetve nem ritkán pszichés probléma vezet a testi tünethez.
A férfi szexuális izgalom kialakulása mögött összetett folyamatok zajlanak, amelyben szerepe van az agynak, a hormonoknak, az idegeknek, az izmoknak, az ereknek, és persze az érzelmeknek is. A merevedési zavar mögött bármelyik „összetevő” problémája állhat, amelyet aztán a stressz és a mentális problémák jelentősen súlyosbíthatnak is.
– hangsúlyozza Rákász doktor. - Az sem ritka jelenség, hogy a fizikai és a mentális, pszichés tényezők összeadódnak. Például egy kisebb fizikai probléma miatt lassabbá válik a szexuális válaszkészség, ami miatt az illető aggódni kezd. Ez elvezet aztán a szorongáshoz, ami stabilizálja a merevedési zavar meglétét. Ezen túl annak is mindig utána kell járni a kivizsgáláson, lehetséges-e, hogy bizonyos betegség, állapot okozza ezt a tünetet. Hiszen, ha ez a helyzet, az alapbetegség kezelésével akár az erektilis diszfunkció is megszűnhet.
Milyen betegségek tünete lehet a merevedési zavar?
A merevedési zavar kivizsgálása során, akár már a kikérdezésnél kiderülhet, hogy a páciensnek valamilyen alapbetegsége van, de ha az urológusban felmerül a gyanú, akár más szakorvosi vizsgálatot is ajánlhat a pontos diagnosztizálás végett. Leggyakrabban az alábbi betegségek és állapotok tünete lehet az erektilis diszfunkció:
- érszűkület,
- magas koleszterinszint,
- magas vérnyomás,
- elhízás,
- metabolikus szindróma (a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a magas vércukorszint és a magas testzsírszázalék együttese),
- alvászavarok,
- bizonyos vényköteles gyógyszerek mellékhatása,
- dohányzás, alkohol, droghasználat,
- sclerosis multiplex,
- alacsony tesztoszteronszint,
- medencét vagy gerincvelőt érintő sérülések, műtétek,
- prosztata megnagyobbodás vagy prosztatarák kezelésének mellékhatása,
- ritkább betegségek. (Ilyen lehet például a Peyronie-kór, azaz a pénisz görbülete, amit a hímvessző kötőszövetének megvastagodása okoz. A pénisz burka, rostos tokja hegesedni kezd, emiatt eltorzul, elferdül. Eleinte csak merevedéskor vehető észre, amikor azonban súlyosodik a betegség, a hímvessző súlyosan deformálódik, a páciens képtelenné válik a nemi aktusra.)
Ezért ajánlott urológusra bízni a kezelést
Mint látható, a merevedési zavar oka minden esetben más és más lehet. Már csak ezért sem érdemes „megoldásként” az internetről rendelni mindenféle, gyakran ellenőrizetlen készítményt, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az éppen ott és úgy kezeli a kiindulási okot, amire és ahol szükség lenne.
– hangsúlyozza dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa. –
A merevedési zavar kezelésére ugyanis számtalan lehetőség létezik, többek közt az alapproblémát rendező gyógyszeres kezelés, az életmódváltás, a vérnyomás beállítása, a hormonpótlás, a vákuum pumpa készülék. A legfontosabb üzenet tehát, hogy nem kell szégyenkezni, sem félni a kivizsgálástól, mert egyrészt gyakori problémáról van szó, másrészt sokkal biztonságosabb és hatékonyabb lehet a kezelés, ha orvosi kivizsgálás után történik.
Összegzés
- Merevedési zavar vagy erektilis diszfunkció problémája sok férfit kínosnak és szégyellnivalónak érez.
- Fontos szakemberhez fordulni, mert a kivizsgálás során kiderülhet, hogy valamilyen más betegség okozhatja a tüneteket.
- A merevedési zavar hátterében különböző fizikai és pszichés tényezők állhatnak, például szívbetegségek, érszűkület, magas vérnyomás, cukorbetegség.
- A merevedési zavar kezelésére különböző lehetőségek léteznek, például gyógyszeres kezelés, életmódváltás, hormonpótlás, vákuum pumpa készülék.
- Fontos, hogy orvosi kivizsgálás után történjen a kezelés, és nem érdemes az internetről rendelni ellenőrizetlen készítményeket.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!
Szívinfarktus férfiaknál: már a hálószobában lehetnek előjelei - erre figyeljen!