Ezeket látta már?

Fejfájásra ébredt az éjjel? Ez okozhatja

miért fáj a fejem este és éjszaka

Szinte nincs is olyan ember, akit olykor ne gyötörne fejfájás. Vajon milyen jelzésértékkel bír az, ha főként este lép fel a panasz?

A fejfájás hátterében számtan dolog állhat: ezek lehetnek egészen banálisak, de akár igen súlyosak is. Amennyiben a probléma gyakori, visszatérő, ráadásul a nap ugyanazon időszakában jelentkezik, arra érdemes felfigyelni, hiszen az közelebb vihet a kiváltó okhoz és ezáltal a kezeléshez is.

Az esti és éjszakai fejfájás gyakori okai

Bár az emberek többségénél a fejfájás napközben jelentkezik, ám előfordulhat, hogy este, illetve éjszaka lép fel. Bár az éjszakai fejfájás pontos mechanizmusai nem teljesen ismertek, valószínűleg a hipotalamusz tevékenységéhez kapcsolódnak - egy olyan agyi régióhoz, amely mind a fájdalomérzékeléssel, mind a természetes alvás-ébrenlét ciklussal áll összefüggésben (cirkadián ritmus).

Több szakértő szerint az esti/éjszakai fejfájást általában a stressz, a kimerültség, a túl sok képernyőnézés, a szem megerőltetése, az izomfeszülés, valamint a napközbeni kevés folyadékfogyasztás miatti dehidratált állapot váltja ki. Az agy körüli szövetek ekkor, nyomást gyakorolhatnak az agyra, ami erős fejfájást okozhat.

Érdemes tudni, hogy az éjszaka fellépő fejfájást pedig bizonyos alvászavarok is generálhatják: az alvási apnoe és az alvás közbeni fogcsikorgatás például gyakran olyan erős tenziós fejfájást válthat ki, és akár fel is ébresztheti az illetőt az álmából.

Migrén és cluster fejfájás is jelentkezhet

Nem csak tenziós, de cluster típusú fejfájás és migrén is jelentkezhet sötétedés után. A cluster típus jellemzően igen erős, éles, féloldali, hirtelen kezdődik és általában az egyik szemnél érezhető. Periódikusan jelentkezik, általában ugyanakkor. Pár napig jelen van, majd hosszabb időszakra elmúlik. A cluster fejfájás gyakran éjszaka kezdődik, néhány órával lefekvés előtt. Oka egyelőre ismeretlen.

A migrén ettől abban különbözik, hogy gyakrabban előfordul, valamint a beteg sokszor előre megérzi a roham eljövetelét: az illető villódzó fényeket láthat (aura). A migrént legtöbbször egyéb neurólógiai tünetek is kísérik (hang-és fényérzékenység), valamint gyakori a hányinger/hányás is. A fájdalom féloldali és akár 3 napig is tarthat. Gyakran esténként vagy éjszaka kezdődik: ilyen esetekben főleg a stressz a kiváltó ok, míg, ha a migrén inkább reggelente lép fel, úgy alvászavarokra (is) érdemes gondolni.

Kínzó éjszakai panasz: az “ébresztőóra” fejfájás

A migrén egy igen ritka, ám speciális formája az ún. “ébresztőóra” fejfájás vagy más néven, a hypnic fejfájás. Jellemzője, hogy mindig kb. ugyanabban az időben, általában éjjel 1-3 óra közt ébreszti fel az embert (ritkán a délutáni alvást is megzavarhatja). A fájdalom közepesen erős, ám ébredés után hamar elmúlik. Valószínű, hogy az alvásritmussal áll összefüggésben, ám a pontos oka nem ismert. Főleg 50 éves kor felett fordul elő, és a fejfájást fény-és hangérzékenység kíséri. Lítiummal, illetve koffeintartalmú készítményekkel kezelhető.

Ördögi kör veheti kezdetét

Nagyon fontos, hogy az esti, éjszakai fejfájását csillapítani tudja, mivel, ha az alvására hatással van a panasz, az napközben még inkább fokozhatja a fejfájást és egy ördögi kör veheti kezdetét (hiszen az alváshiány, a rossz alvás a fejfájások erős provokáló faktora).

Hogyan előzhető meg az esti fejfájás?

  • Figyeljen oda a testtartására.
  • Megfelelő szemüveg viselése.
  • Kerülje a szemei megerőltetését.
  • Megfelelő stresszkezelés elsajátítása.
  • Masszázs.
  • Erősítse meg hátizmait.
  • Igyon napközben elegendő folyadékot.

Visszatérő panasz esetén fontos a kivizsgálás

Amennyiben enyhe a fejfájása, úgy kávé fogyasztásával, borogatással, friss levegővel sokat enyhíthet a panaszokon, ám súlyosabb esetben vény nélküli, illetve receptre kapható készítményeket is alkalmazhat. Migrén esetén az úgynevezett triptánok gyors megoldást nyújthatnak, ám az orvos antidepresszánsokat, szorongásoldókat is javasolhat.

Visszatérő, erős fejfájáskor mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, hiszen igen fontos a fájdalom típusának és erősségének pontos meghatározása, valamint a kiváltó ok tisztázása.

Összegzés

  • A fejfájás különböző okokból jelentkezhet, de az esti és éjszakai panaszok gyakran kapcsolódnak a stresszhez, kimerültséghez vagy alvásproblémákhoz.
  • Az éjszakai fejfájást okozhatja a hipotalamusz tevékenysége, a feszült izmok, a kevés folyadékfogyasztás, valamint alvászavarok, mint az alvási apnoé vagy a fogcsikorgatás.
  • Cluster típusú fejfájás és migrén is gyakran jelentkezhet sötétedés után, és mindkettőhöz kapcsolódhatnak speciális tünetek, mint pl. féloldali fájdalom, hang- és fényérzékenység.
  • Az ún. hypnic fejfájás általában éjjel 1-3 óra közt ébreszti az embereket, és a fájdalom gyorsan elmúlik ébredés után. Kezelésére lítiummal vagy koffeintartalmú készítményekkel lehetséges.
  • Fontos, hogy súlyos és visszatérő fejfájás esetén forduljon szakemberhez a pontos diagnózis és kezelés érdekében.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Migrénes, vagy "csak" erős fejfájás kínozza? Ez alapján döntheti el

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

alvászavar

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához