Ezeket látta már?

Ilyen ételeket érdemes fogyasztani, ha úgy érzi, romlott az ízérzékelése

csökkent ízérzékelés ellen ételek

Nem érzi rendesen az ízeket, vagy nem úgy mint régebben? Az ízérzékelés csökkenése vagy elvesztése kellemetlen, frusztráló tapasztalat. Mit tehetünk ellene?

Az ételek íztelenné válhatnak, a kedvenc fogások elveszíthetik vonzerejüket, sőt, egyes ételek teljesen más, akár kellemetlen ízt is adhatnak. Ez az állapot gyakran társul felső légúti fertőzésekkel, neurológiai problémákkal, vitaminhiánnyal vagy akár bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet.

Meddig tarthat az íz- és szagvesztés?

Az okoktól függ, mindenesetre, ha légúti fertőzések miatt vesztette el az íz- és szaglási képességét, az visszafrordítható, illetve a a betegség lefolyása után ezek az érzékek visszatérnek. Igaz ez a covid esetében is: akik a covid fertőzés kapcsán veszítették el az ízérzékelésüket, jellemzően néhány héten, rosszabb esetben náhány hónapot követően visszakapták az érzékeiket. Egy ezt vizsgáló tanulmány szerint a szaglásukat elvesztő emberek 74%-a és az ízérzékelést elvesztő emberek 79%-a azt mondta, hogy 30 napon belül visszanyerte azt. Azt is megállapították, hogy a szagtalanok 96%-a, az ízlelés nélküliek 98%-a számolt be arról, hogy 180 nap alatt visszanyeri ízét és illatát.

Bár az ízérzékelési zavarok hátterében álló kiváltó ok kezelése kulcsfontosságú, az addig eltelő időben is érdemes olyan ételeket választani, amelyek fokozhatják az érzékelést és élvezetesebbé tehetik az étkezéseket.

Erőteljes ízű ételek

Ha az ízérzékelése gyengült, próbáljon ki olyan ételeket, amelyek természetüknél fogva intenzív ízvilágúak:

  • Citrusfélék: citrom, lime, narancs vagy grapefruit fanyar-savanykás íze segíthet élénkíteni az érzékelést.
  • Ecetes és fermentált ételek: savanyú káposzta, kimchi, ecetes uborka, balzsamecet – ezek az ételek erős ízük miatt gyakran könnyebben észlelhetők.
  • Füstölt ételek: füstölt sajtok, sonka vagy lazac mélyebb ízérzékelést adhatnak.

Fűszeres ételek

A fűszerek nemcsak az ételek ízét fokozzák, hanem az érzékelést is stimulálhatják:

  • Csípős fűszerek: chili, cayenne-bors, torma vagy wasabi serkentheti az érzékelést, és enyhítheti az orrdugulást is, ami az ízérzékelés csökkenéséhez járulhat hozzá.
  • Friss fűszernövények: bazsalikom, koriander, menta, petrezselyem – ezek élénk, friss ízt adhatnak az ételeknek.
  • Fokhagyma és gyömbér: ezeknek a természetes összetevőknek intenzív ízük van, és segíthetnek visszahozni az ízérzékelést.

Ételek eltérő textúrával

Az íz mellett az ételek textúrája is nagy szerepet játszik az élvezeti értékben. Az eltérő állagú ételek fokozhatják az étkezési élményt:

  • Ropogós ételek: pirított magvak, kétszersült, pirítós vagy friss zöldségek (pl. répa, zeller).
  • Krémes állagú ételek: joghurt, avokádókrém, főzelékek vagy krémlevesek.
  • Rágós, rostos ételek: húsok, grillezett zöldségek, gomba.

Hőmérsékleti kontrasztok

Az ételek hőmérséklete is hatással lehet az érzékelésre. A kontrasztok növelhetik az étkezés élvezetét:

  • Hideg és meleg ételek váltakoztatása (például egy meleg leves után egy hűvös joghurtos desszert).
  • Jégkocka rágcsálása vagy jeges ital fogyasztása, majd melegebb étel kóstolása.

Fehérjében gazdag ételek

Az ízérzékelés csökkenése gyakran csökkenti az étvágyat is, ami alultápláltsághoz vezethet. Ezért fontos a megfelelő fehérjebevitel:

  • Húsok és halak: grillezett csirke, marhahús, lazac vagy tonhal.
  • Tejtermékek: sajt, túró, görög joghurt.
  • Növényi fehérjeforrások: diófélék, hüvelyesek, tofu, quinoa.

Hidratálás és nyáltermelés serkentése

A szájszárazság gyakran ronthatja az ízérzékelést. Fogyasszon több folyadékot, és válasszon nyáltermelést fokozó ételeket:

  • Citrusos italok és teák: citromos víz, gyömbértea.
  • Rágógumi és cukormentes mentolos cukorka: ezek segíthetik a nyáltermelést.
  • Friss gyümölcsök és zöldségek: görögdinnye, uborka, zeller, paradicsom.

Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek

Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hiánya hozzájárulhat az ízérzékelési problémákhoz. Érdemes figyelni a következőkre:

  • Cinkben gazdag ételek: tökmag, osztriga, dió, hüvelyesek – a cinkhiány az ízérzékelés csökkenésének egyik gyakori oka.
  • B12-vitamin források: húsok, tejtermékek, tojás – ennek hiánya idegrendszeri problémákat okozhat, amelyek befolyásolhatják az ízérzékelést.

Összegezve

Ha csökkent az ízérzékelése, próbálja ki az erőteljes ízű, fűszeres és eltérő textúrájú ételeket, hogy élvezetesebb legyen az étkezés. Figyeljen a megfelelő hidratáltságra és vitaminbevitelre is. Az ízérzékelés javulása időbe telhet, de a fenti ételek segíthetnek fokozni az érzékelést és visszahozni az evés örömét.

Ha tartósan fennálló ízvesztést tapasztal, érdemes konzultálnia fül-orr-gégész vagy belgyógyász szakorvossal a kiváltó okok felderítése és kezelése érdekében.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Máshogy érzi az ételek ízét? Nem csak a Covid okozhatja!

Máshogy érzi az ételek ízét? Nem csak a Covid okozhatja!

Ingyenes tünetellenőrző: gyors segítség tünetek beazonosításához!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához