Sokkoló rákdiagnózis - hogyan dolgozható fel? Az orvos válaszol
A rák diagnózisa sokak számára sokkoló.
A Vakcinainfós orvosokhoz az alábbi kérdés érkezett.
"Tisztelt Orvosok!
Segítséget szeretnék kérni egy ismerősöm ügyében. 60 éves nő, akinél most derült ki, hogy petefészekrákja van. Most kap állítólag 4 kemót, aztán majd tovább beszélik, hogy mi lesz. Érthetően teljesen befordult, de sajnos a család is rátesz. Folyamatosan jajgatnak és sírnak a feje felett. Az ismerősöm annyira nem mozdul meg, hogy letegyen egy poharat az asztalra. Hogyan lehetne ebből az állapotból kirángatni? Tudom, hogy önök nem jósok, de ebből a rákból van gyógyulás? Lesz még egyszer egészséges?
Köszönöm válaszukat!"
Az orvos válasza
"Kedves Kérdező!
Érthető, hogy egy ilyen diagnózis letaglózza az embert. Depresszió ilyen esetekben is eredményezheti, amit ír, miszerint “annyira nem mozdul meg, hogy egy poharat letegyen az asztalra”.
Onkológiai centrumokban elvileg elérhető szakpszichológus segítsége, aki kifejezetten az ott kezelt daganatos betegeket / családtagjaikat segíti. Mindenképpen javaslom, hogy lépjenek kapcsolatba vele (ha nincs ötlet, hogyan, akkor a kezelőorvost kell megkérni, hogy szervezze).
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Rákdiagnózis után - ezen az 5 érzelmi szakaszon mennek át a legtöbben