Ezeket látta már?

Ödémás láb: amikor a pulzus is magas, a szív már kompenzálni próbál

ödéma a végtagokon láb dagadás

A beduzzadt, ödémásodó láb mögött komoly egészségügyi okok húzódhatnak meg. Egyebek mellett szív- és érrendszeri betegségek rejtett jele is lehet.

Amikor bedaganak a végtagjaink, lábaink, az nem csupán egy kellemetlen tünet, amivel hirtelen kezednünk kell valamit, hanem egyben figyelmeztető jel is lehet arra, hogy szív- és érrendszeri, vese- vagy endokrinológiai betegségekkel harcol a szervezetünk.

Az ödéma, vagyis a szövetközti folyadék felszaporodása, gyakran a lábakon jelentkezik, de más testrészeket is érinthet. Bár az ödéma önmagában nem betegség, hanem tünet, fontos, hogy komolyan vegyük, hiszen a szervezet működési zavaraira utalhat. A szívelégtelenség például az ödémás láb egyik leggyakoribb oka, amikor a szív nem képes hatékonyan pumpálni a vért, így a folyadék felhalmozódik a test különböző részein.

Mi állhat az ödémás láb kialakulásának hátterében?

Ilyenkor többféle probléma felmerülhet, aminek az orvos utánajár. A vesebetegségek például a test folyadékháztartásának zavarához vezethetnek, míg az endokrinológiai problémák, mint a cukorbetegség vagy a pajzsmirigy rendellenességei, szintén hozzájárulhatnak a duzzanat kialakulásához. A vénás keringési elégtelenség és a nyirokkeringési zavarok szintén gyakori okai az ödémának.

A szív- és érrendszeri betegségek, különösen a szívelégtelenség, gyakran vezetnek ödémás lábhoz. Ilyenkor a szív nem képes megfelelően keringetni a vért, ami folyadék felhalmozódásához vezet a test különböző részein. A szív megpróbál kompenzálni, például a pulzusszám növelésével, de ez csak rövid távú megoldást nyújt, és hosszú távon tovább rontja a helyzetet.

Az ödémás láb kivizsgálása során fontos az okok pontos meghatározása

A kardiológiai vizsgálatok, mint az EKG, a vérnyomás- és pulzusmérés, valamint a szívultrahang, segíthetnek azonosítani a problémát. Ha a duzzanat hátterében szív- és érrendszeri betegség áll, a kezelés a kardiológus feladata lesz, aki a szívelégtelenség kezelésére összpontosít.

A kezelés során gyakran alkalmaznak vízhajtókat, amelyek segítenek csökkenteni az ödémát és a magas vérnyomást. Emellett fontos a sószegény diéta betartása és a vízhajtó hatású ételek fogyasztása. Az ödémás láb figyelmeztető jel, amely arra utal, hogy a szervezet dekompenzálódik, ezért fontos, hogy időben orvoshoz forduljunk.

Ha rendszeresen tapasztal ödémás lábat, érdemes már az első jeleknél orvoshoz fordulni. Csak szakember tudja pontosan meghatározni a panaszok okát és a megfelelő kezelést előírni. Az időben történő diagnózis és kezelés jelentősen javíthatja a gyógyulás esélyeit és megelőzheti a súlyos szövődményeket. Ne késlekedjen, ha ödémás lábat tapasztal, hiszen ez a tünet komoly betegségekre utalhat, amelyek időben történő kezelése életmentő lehet.

Folyton bedagad a lába? Lehet, a vérnyomásával van gond

A láb vizesedése, ödémásodása gyakori panasz, melyet a legtöbben egyszerű vízhajtókkal próbálnak orvosolni. A baj ezzel egyrészt az, hogy egyedül a tüneti kezelés nem biztos, hogy hosszútávon hatásos, másrészt az alap problémán nem segít. Hogy mi állhat a lábdagadás hátterében, és hogy mit lehet ellene tenni, arról dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Miért ödémásodik a láb?

A lábdagadást a sejtek közti folyadékgyülem eredményezi, melyet többnyire vér - illetve a nyirokkeringés zavara okoz. Természetesen nem jelet minden esetben nagy bajt, ugyanis meglehet, hogy csupán egy banális probléma áll a hátterében (pl., lúdtalp, tartós ülés), ám nem ritka, hogy komolyabb betegségekre hívja fel a figyelmet.

Ilyen lehet például trombózis, szívprobléma, visszeresség, hormonprobléma, bizonyos gyógyszerek, valamint kezeletlen/rosszul kezelt magas vérnyomás.

„A magas vérnyomás azért okozhat lábdagadást, mert tartósan fennálló hipertónia egyik súlyos szövődménye a szívelégtelenség, amely során a tartósan túlterhelt szívizom már nem képes kellő erővel összehúzódni, és átpumpálni a keringő vért az ér pályában.”- mondja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája, aki hozzátette, vannak olyan vérnyomás csökkentő gyógyszerek, melyek mellékhatása lehet a boka körüli dagadás. Ekkor természetesen a gyógyszer cseréje indokolt.

A lábdagadás megszűntethető

Amennyiben valakinél el nem múló vizesedés lép fel, akkor érdemes szakemberhez fordulni, ugyanis ha magas vérnyomás áll a hátterében, akkor megfelelő kezeléssel nem csak az ödémától szabadulhat meg, hanem megelőzheti az olyan szövődmények kialakulását, mint az stroke, vagy a szívinfarktus.

A diuretikumok erre gyorsmegoldással szolgálnak, ugyanis segítik a víz és a nátrium távozását a szervezetből, így csökken a lábdagadás, ráadásul megfelelő dózisban alkalmazva normalizálódik a vérnyomás is.

A szekértő szerint tudni kell, hogy vérnyomás csökkentésre kis adagú diuretikum (vízhajtó) alkalmazandó, és az sem mindegy melyik. Ezt orvosnak kell eldöntenie, a beteg előző és jelenleg is meglevő betegségeinek, a fizikális állapotának ismerete alapján. A vízhajtó kezelés mellett szorosan ellenőrizni kell a vese működését, valamint a vérben levő ionok (Nátrium, Kálium) szintjét.

„A lábdagadás, ödéma megszüntetésének gyorsasága az októl, a beteg állapotától és az alkalmazott gyógyszer típusától függ. Vannak olyan esetek - például heveny bal szívfél elégtelenség-, amikor a lábnál nagymértékű ödéma nem is biztos, hogy van, és a tüdőben gyülemlik fel hirtelen a folyadék. Ilyenkor a gyors és erőteljes hatású vízhajtó egy fél- órán belül kifejezett enyhülést hoz a betegnek.”- mondja dr. Kapocsi Judit.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Vizesedik, felpüffedt a lába? Ekkor jelez nyiroködémát

Vizesedik, felpüffedt a lába? Ekkor jelez nyiroködémát

Felhsznált források:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához