Ezeket látta már?

Cukorbetegség esetén mindenképp ellenőriztesse ennek a szintjét - nagy bajt jelezhet, ha túl magas

cukorbetegség vizelet mikroalbumin vizsgálat szűrés

Ha cukorbetegséggel küzd, ezt a vizsgálatot semmiképp se hagyja ki!

A cukorbetegség kezelése nemcsak a vércukorszint szabályozásáról szól, hanem rendszeres vizsgálatokat, szűréseket is magában foglalja, amelyek segítenek időben felismerni és megelőzni az esetleges szövődményeket. Ezen ellenőrzések közé tartozik a vizelet mikroalbumin szintjének vizsgálata is, amely fontos indikátora lehet a vesefunkció állapotának.

Cukorbetegség és a vese

A cukorbetegség az egyik leggyakoribb oka a krónikus vesebetegségnek és a végstádiumú veseelégtelenségnek. A magas vércukorszint ugyanis hosszú távon károsítja a vesék ereit, ami a szűrőfunkció romlásához vezet. Ennek következtében a vesék nem tudják hatékonyan eltávolítani a toxinokat és a felesleges anyagokat a vérből. Továbbá, a cukorbetegség gyakran magas vérnyomással társul, ami még inkább rontja a vesék állapotát. Idővel a vesék megnövekedett terhelésnek vannak kitéve, ami fokozza a sérülések kockázatát és a vesekárosodás mértékét.

Jelek, hogy a cukorbetegség már vesekárosodást okozott

Kezdeti időszakban általában nem tapasztalható semmilyen panasz, ami vesekárosodásra utal, de ha mégis fellép valamilyen probléma, könnyű azt másnak tulajdonítani. Fizikai tünetként gyakran előfordul, hogy a beteg fokozott fáradtságot és gyengeséget érez, amit a vesék csökkent szűrőfunkciója okoz. Az ödéma, a lábak, bokák, kezek duzzadása is gyakori panasz, ami a vese elégtelen működése miatt felgyülemlő folyadék következménye. Ezen kívül a megváltozott vizeletürítési szokások, például a vizelet mennyiségének csökkenése vagy növekedése, illetve a gyakori vizelési inger, különösen éjszaka mind a veseműködés zavarára utalhatnak.

Ellenőriztesse a vizelet mikroalbumin szintjét

Cukorbetegség esetén vizeletvizsgálattal a mikroalbumin szintjének ellenőrzése kulcsfontosságú a vesék állapotának nyomon követésében. A mikroalbumin egy kis mennyiségű albuminfehérje, amely jelen lehet a vizeletben. Az albumin röviden a vérben lévő fehérje, amely számos funkciót lát el, beleértve a folyadékegyensúly fenntartását, valamint a különböző anyagok szállítását a véráramban. Normál esetben a vesék szűrőrendszere, a glomerulusok, megakadályozzák, hogy jelentős mennyiségű albumin kerüljön a vizeletbe.

A mikroalbumin megjelenése a vizeletben korai jelzője a diabéteszes nefropátiának, ami azt mutatja, hogy a vesék szűrőrendszere, a glomerulusok, kezdik elveszíteni szűrőfunkciójukat. Ez a diabéteszes nefropátia korai stádiuma, amikor a beavatkozás még hatékony lehet.

A mikroalbuminuria gyakran tünetmentes, így a rendszeres szűrés az egyetlen módja annak, hogy időben fény derüljön az esetleges problémákra. Korai felismeréssel és megfelelő kezeléssel, például vércukor- és vérnyomáskontrollal, életmódváltással, ACE-gátló vagy ARB gyógyszerek alkalmazásával, lassítható vagy akár megállítható a vesekárosodás előrehaladása.

Általánosságban 1-es típusú cukorbetegség esetén 5 évvel a diagnózis után, majd évente javasolt az ellenőrzése, míg 2-es típusú cukorbetegség esetén a diagnózis pillanatától kezdve évente kell elvégezni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Cukorbetegséggel diagnosztizálták? Ezeket a vizsgálatokat ne hagyja ki!

Cukorbetegséggel diagnosztizálták? Ezeket a vizsgálatokat ne hagyja ki!

Ingyenes tünetellenőrző: gyors segítség tünetek beazonosításához!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához