Ez az egyik legnagyobb hiba, amit székletürítés után a törlésnél elkövethet
Az orvos fontos figyelmeztetéseket osztott meg.
Az emberek megannyi tanácsot kaphatnak arról, hogy mikre érdemes székletürítéskor figyelni. De ki gondolta volna, hogy bizony a törlésnél is annyi mindent lehet elrontani? Az orvos szerint nem is csak egy dolgot!
Dr. Evan Goldstein, a neves végbélsebész nemrégiben érdekes tanácsokat osztott meg megfelelő végbélhigiénia kapcsán a HuffPost "Rosszul csinálom?" című podcastjában, melynek során kiemelte, hogy a hagyományos törlési módszerek gyakran nem ideálisak, sőt, még károsak is lehetnek.
WC-papír helyett
- Ha megfigyeljük a végbélnyílást jól látható, hogy a bőr olyan ráncos, mint egy harmonika, amely nyílik és záródik – mondta Goldstein. - Elöl és hátul, a hüvely, a pénisz, a herék vagy a farokcsont környékén a bőr nem ráncos, hanem nagyon vékony. Amikor törlünk, gyakran elölről hátrafelé haladunk – éppen azon a vékony bőrön. Ha ezt a mozdulatot időről időre ismételjük, a bőr sérülhet, ami irritációhoz vezet.
Goldstein azt javasolja, hogy a törléshez inkább ne használjunk WC-papírt, hanem inkább a bidét preferálja, mivel az gyengéden tisztítja a végbélnyílást. Ha pedig nincs, akkor egy gyors zuhanyt vagy öblítést tanácsol.
Ne használjon nedves törlőkendőt
Az orvos emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a nedves törlőkendők használata rendkívül káros, mivel akár komoly bakteriális fertőzéseket is okozhatnak.
- A nedves törlőkendők igencsak károsak – nemcsak a környezetre, hanem a testünk számára is – jegyezte meg Goldstein. - Sok cég gyárt ilyen törlőkendőket, és véleményem szerint mindegyiket be kellene tiltani. Hetente körülbelül 90 pácienst kezelek a rendelőmben, és azt mondanám, hogy az emberek egyharmada nedves törlőkendők okozta problémákkal érkezik.
A probléma nemcsak abból adódik, hogy így nem lesz száraz a terület, hanem azért is, mert ezek a törlőkendők megváltoztathatják az adott területének mikrobiomját. Hiszen vannak jó és rossz baktériumaink, de ezek egyensúlyban, homeosztázisban vannak. A nedves törlőkendők azonban felborítják ezt az egyensúlyt.
- Gyakran tapasztalok súlyos dermatitiszt és bakteriális fertőzéseket a pácienseimnél... Amint ez a mikrobiom egyensúly felborul, rengeteg problémát okozhat.
Ha ragaszkodik a WC-papírhoz
Ha ragaszkodik a WC-papírhoz, akkor Goldstein a „lekenést” javasolja, nem pedig a hagyományos törlést, amit lehetőleg állva érdemes elvégezni, mivel így kevesebb vér áramlik erre a területre. Ez pedig csökkenti a problémás nyomást a kényes területre.
- Minél tovább ül a vécén, annál több vér gyűlik össze az alsó területen, és minél többet törli magát, annál nagyobb lesz az irritáció. Ehelyett minél hamarabb érdemes visszatérni függőleges helyzetbe, hogy enyhítse ezt a nyomást.
Tehát, miután elvégezte a dolgát, töröljön egyszer-kétszer ülve, majd álljon fel, mivel ekkor a vérkeringés normalizálódik.
Az orvos hozzátette, hogy ha állva nem érzi úgy, hogy teljesen tiszta lenne székelés után, akkor az azt jelzi, hogy változtatnia kéne a táplálkozásán: több rostot, pre- és probiotikumokat fogyasszon
- Ha a bélrendszerünk egészséges, akkor automatikusan a hátsó felünk is egészséges lesz.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Ennyi ideig üljön a WC-n, hogy ne legyen aranyere