Valóban megőrizheti a retina az utolsó dolgot, amit egy áldozat látott?

Sok filmben megjelenik, de vajon van tudományos alapja?

Több krimiben is megjelenítik azt, hogy a nyomozók csakis úgy képesek megtalálni egy gyilkosság elkövetőjét, hogy tudósokkal együtt az áldozat retináját vizsgálják, mivel abból kinyerhető az, amit az illető legutoljára látott. Ez igen elképzelhetetlennek hangzik, de vajon van valami alapja ennek?

Egy kis történelem

Az elmélet azon alapult, hogy az emberi retina fényérzékeny pigmentjei képesek lehetnek megörökíteni az utolsó látott képet, ami akár egy gyilkost is felfedhetne. Sajnos ez az elmélet nem vált be, de ez nem akadályozta meg a nyomozókat abban, hogy a történelem leghírhedtebb sorozatgyilkosainak áldozatait megvizsgálják ilyen módon.

Az egész akkor kezdődött, amikor a 17. században egy Christoph Scheiner nevű jezsuita pap azt mondta, hogy egy felboncolt béka retináján egy halvány képet látott. Az ötlet, hogy a retina képes ilyen módon tárolni a képeket, optográfia néven vált ismertté. A koncepció felkeltette Wilhelm Friedrich Kühne német fiziológus érdeklődését, aki az 1870-es években saját kutatásokat végzett - írja az IflScience.

Kühne nyulakkal és békákkal végzett kísérleteket, ahol fényes képekkel sokkolta őket haláluk előtt, majd kivette és megvizsgálta szemgolyóikat. Kémiai oldatokkal próbálta rögzíteni a retina rodopszin pigmentjeiben rejlő képeket. Az egyik optogram még egy rácsos ablakot is megmutatott, amit a nyúl halálos pillantása rögzített.

Dr. Lindsey Fitzharris orvostörténész egy műsorban elmagyarázta, hogy a viktoriánusok hamar bevezették, hogy az optográfiát nyomozások során is használják, mivel remélték, hogy a gyilkos arcának képét beégetve találják meg az áldozat szemében.

Napjainkban ötlet sci-finek tűnhet, de akkoriban igen komolyan vették, és nem csak a tudósok, hanem a gyilkosok is - ezért a múltban még az áldozataik szemgolyóit is kivették vagy roncsolták.

Emberi kísérletek

Wilhelm Friedrich Kühne megpróbálta a nyúlszemmel elért sikereit emberi szemekkel is megismételni, méghozzá elítélt és kivégzett gyilkos szemét felhasználva. Ám az így kapott kép nem volt elég éles ahhoz, hogy használható legyen. Ezt a különbséget részben az emberi és a nyúlszem közötti különbségek magyarázzák.

Dr. Howard Fischer szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az emberi retina fókuszpontja, az úgynevezett fovea centralis mindössze 1,5 mm átmérőjű, ami túl kicsi az optogram megfigyeléséhez. Ezzel szemben a békáknál és a nyulaknál ez a terület nagyobb, ami megkönnyíti a képek rögzítését.

1881-ben Kühne egyik korábbi kollegája is próbálkozott az emberi optográfiával, de az ő eredményeik is túl homályosak voltak ahhoz, hogy használhatóak legyenek. Az ismételt sikertelenségek azonban nem vezettek véget az optográfia iránti érdeklődésnek, mivel később is folytattak kísérleteket.

1888-ban a rendőrség is megpróbált optogramot létrehozni egy gyilkossági áldozat, Mary Jane Kelly szeméből, abban a reményben, hogy a hírhedt a sorozatgyilkos, "Hasfelmetsző Jack" arcát mutatja majd meg. Ha ez valóban megtörtént, az eredmény sajnos nem volt sikeres. Ennek ellenére még 1914-ben, egy gyilkossági ügyben is optogramot nyújtottak be bizonyítékként, amint arról az American Academy of Ophthalmology beszámolt. Az esküdtszék ekkor elismerte a törvényszéki optogramot bizonyítékként a 20 éves Theresa Hollander meggyilkolása ügyében, bár a meggyilkolásával gyanúsított embert nem találták bűnösnek.

Sajnos vagy nem sajnos, a törvényszéki optográfia tudományos fantasztikum világában rekedt, így manapság az optogramokat már nem használják bizonyítékként, de az ötlet továbbra is népszerű a tudományos-fantasztikus irodalomban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!