Magányos karácsony: sokan a mérgező családi közeg miatt vannak egyedül
Több százezren tölthetik egyedül a karácsonyt – a pszichológus szerint a mérgező családi közeg és a közösség hiánya sokakat érint.
Idilli családi összejövetelek, közös étkezések, beszélgetések, társasozások, kirándulások – a legtöbb embernek ezt jelentik az ünnepek. Sokan vannak azonban, akik egyedül élnek, és így is töltik a karácsonyt. Saját döntés vagy kényszer szüli ezt a helyzetet? Ennek járt utána az Egyedülfekvők.hu, amely ezúttal szakértői tanácsokkal segíti az egyedül élőket abban, hogy meghittséget és minőségi kapcsolódást csempésszenek az ünnepekbe.
A legfrissebb KSH-adatok szerint Magyarországon több mint 1,4 millióan élnek egyedül, ami egyben azt is jelenti, hogy minden harmadik háztartás egyfős. A számok arra engednek következtetni, hogy akár több százezren is egyedül tölthetik idén a karácsonyt. Az Egyedülfekvők.hu, amelynek elsődleges célja párbeszédet indítani az egyedül élésről, szakértő bevonásával járta körbe az egyedül megélt karácsony témakörét. Órás M. Andrea pszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta tapasztalata szerint két visszatérő tényezője van az egyedül töltött ünnepeknek: az egyik mögött egy tudatos döntés, a másik mögött azonban kényszerhelyzet áll.
Akiknek a karácsony a harmadik felbontott borról, a veszekedésekről vagy a tányértörésekről szóltak
A pszichológus szerint sokan vannak, akik mérgező családi közegben nőttek fel, ahol a család meleg szeretete és elfogadása nem volt jelen. A folyamatos veszekedések, bántások az ünnep varázsát is elűzték otthonról. Az ilyen családban felnövő gyerekek azt tapasztalták, hogy az a normális, ha az ünnepek a harmadik felbontott borról szólnak, arról, hogy mindenki külön elvonulva tölti a szentestét, vagy éppen veszekszik valakivel, akár tányért is tör. Felnőttként az önismeret és más pozitív minták megtapasztalása útján sokan rájönnek, hogy nem szeretnék továbbvinni a látott mintát, mérgező szüleikkel szemben pedig erős határt húznak, meghozva akár azt a döntést is, hogy nem töltik velük az ünnepeket.
Teremtsük meg saját magunknak az ünnepi hangulatot!
A rossz gyerekkori emlékek miatt sokaknak fogalma sincs arról, milyen a meghitt karácsony, amelyről a reklámok is szólnak. Ezért hoznak egy újabb döntést, és inkább nem tartják meg az ünnepeket. Órás M. Andrea pszichológus ilyenkor azt szokta javasolni, hogy az elfojtás és a tagadás helyett próbáljuk megteremteni a saját magunk ünnepének a forgatókönyvét. Találjuk meg, melyek azok a tényezők, tevékenységek, amelyek meghozhatják számunkra a bensőséges hangulatot.
Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket: Miről szeretném, hogy szóljon az ünnep? Békesség, pihenés, megállás, meghittség? Hogyan tudom ezt megteremteni magamnak? Fényekkel, gyertyákkal, karácsonyi vásárral/filmekkel/dekorral? Esetleg forró csokival és meleg takaróval? Netalán pihenéssel és egy jó könyvvel? Ha megválaszoltuk ezeket a kérdéseket, biztosan közelebb kerülünk ahhoz, hogy meghittséget vigyünk az egyedül töltött ünnepekbe.
Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, karácsonyozzunk a barátainkkal, vagy önkénteskedjünk!
A szakértő szerint vannak, akik ha tehetnék, nem választanák az egyedüllétet az ünnepek alatt. Ők azok, akik vágynak arra, hogy osztozzanak valakivel a meghitt hangulatban, de már nincs családjuk vagy nagyon távol vannak tőlük a rokonok. Ők magányként is megélhetik az egyedüllétet karácsonykor. Számukra a másokhoz való kapcsolódás megoldást nyújthat, ezért nekik érdemes körbenézniük, hogy ki veszi őket körül. Nagyon jó megoldás lehet a barátokkal való karácsonyozás, ami egyre népszerűbb a fiatalok körében. Ilyenkor össze lehet ülni, ajándékozni, közösen sütni-főzni, és megélni a család melegének hangulatát. Órás M. Andrea azt tanácsolja azoknak, akiknek kevés barátjuk van, vagy baráti társaságuk nem elérhető az ünnepek alatt, hogy gondolják át, milyen közösségek veszik körül őket. Egyre több sport-, hobbi-, vagy vallási közösség tart az ünnepek alatt is összejöveteleket, rendezvényeket, ahol a csoport ereje szintén feledtetni tudja a magány érzését.
A minőségi kapcsolódás az ünnepek alkalmával még inkább felértékelődik, éppen ezért ennek hiánya fájó lehet azok számára, akik egyedül töltik a karácsonyt. Vannak azonban olyanok, akik kifejezetten igénylik, hogy az ünnepi időszakban is időt tölthessenek magukkal. Én ennek a két állapotnak az ötvözését látom ideálisnak: kapcsolódunk a hozzánk közel állókhoz, és kapcsolódunk önmagunkhoz is, így lehet teljes az ünnep.
– hangsúlyozta Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu oldal alapítója.
Órás M. Andrea pszichológus meglátása szerint az önkénteskedés is egy lélekmelengető tevékenység az ünnepek közeledtével, ahol bárki megélheti az adni jó lelki hatásait. Az önkéntesség egyik fő motivációja az altruizmus, azaz a mások segítése érdekében tett önzetlen cselekvés. Ezzel a munkával mások jóllétéhez járulunk hozzá, ami a személyes fejlődésünket is segíti, gyakran az empátiát, az érzelmi intelligenciát és az önismeretet is mélyíti. Egy önkéntes munka során megélhetjük a vágyott közösségi kötődést.
Az Egyedülfekvők.hu oldalról:
Az Egyedülfekvők.hu oldal egy hiánypótló kezdeményezés, amely az egyedül élőkhöz kapcsolódó sztereotípiákról szeretne párbeszédet indítani. Célja, hogy több szemszögből bemutassa a velük kapcsolatos témákat, és megismeréssel, valamint az előítéletek mögé nézéssel segítse az elfogadást. Továbbá egy új kifejezést is bevezet, az egyedülfekvők fogalmát, amely alatt azokat a személyeket értjük, akik tartósan egyedül élnek. Ők azok, akiknek ugyanolyan életük van, mint bárki másnak, csupán annyi különbözteti meg őket a többiektől, hogy este nem fekszik mellettük senki sem. A kezdeményezés ötletgazdája Vadas Henrietta, támogatója pedig a DeepInsight kreatív ügynökség.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
A magyar a hetedik legmagányosabb európai nemzet - minél fiatalabb valaki, annál magányosabb