Valami Karácsony...

Az ember ott ült az utca szélén. Nem lehetett eldönteni első pillanatra, hogy koldus, vagy csak rosszul lett, vállát leejtve ült ott, mellette táskája, és még az öltözéke is olyannak hatott, mint egy teljesen átlagos ruházat, szürke kabát, nadrág, fekete cipő, kissé viseltes ugyan, de tisztának tűnt.

Nem is álltak meg mellette, a Deák tér környéke mostanában amúgy is futóárkokkal volt teli, alig lehetett átjutni a Sütő utcán, mert nemcsak hogy feltúrták, de naponta többször keresztülhaladt rajta egy jókora szélességű markológép, ami markolóját ingatva majd beleszaladt a kirakatba és az átsiető emberekbe.

Nem messze a földön ülőtől álltak a krisnások, szerényen, de határozottan gyűjtöttek, egy kérdőív kitöltése révén próbálkoztak. Arcra mentek, és főleg a fiatalabb nőket körözték, hátha ők könnyebben meggyőzhetőek egy Karácsony előtti adakozásra. Az ember egykedvűen ült a kövön, és csak nézett maga elé. T. naponta többször átsietett a téren, mivel éppen fuvarozott, és a kocsija a Szervita tér sarkán parkolt, ha éppen talált magának egy üres helyet a parkolókért való napi verekedésben.

Az ember megint szemébe ötlött. Mit kereshet itt? – gondolta, de csak egy pillanatig, mert már az járt az eszében, hová is kell szállítania a könyveket, a postát, a leveleket, hogy tudja logisztikailag úgy szervezni, hogy a lehető legkisebb energiával a legnagyobb hatékonyságot érje el...?

- Hé, te – reccsent egy borízű hang a földön ülőre – húzz már el innen a büdös francba, mert nem tudunk dolgozni!! Na tűnés egy-kettő, te kis szarzsák – és már rúgott is a munkás az ember felé. Valami előzménye már lehetett a jelenetnek, mert a levegőben érezhető volt egyfajta feszültség. A rúgás nem is állt meg a levegőben, hanem éppen elérte azt. Tompa puffanással esett a földre, nem ellenkezett, és kezeivel sem védekezett az esés súlya ellen. Kabátja szétnyílt, és néhány hörgő hangot hallatott. – Na, pattanj fel, amíg szépen mondom, nehogy nekem itt megdögölj, te szaros csöves... - de ez a hang már inkább volt ijedt, mint erőszakos.

Az emberek közül néhányan felkapták a fejüket a pillanatok alatt lejátszódó jelenetre. De csak egy-kettő állt meg, a legtöbben siettek tovább. Ez a Belváros – nem hatódnak meg könnyen, mások a dimenziók, más a dolgok súlya. Egy fekete BMW épp akkor lassított és talált egy üres helyet magának. Csillogó kerekei mögül hosszúlábú gyönyörű nő bújt ki – vagy két méterre lehetett a földre esettől, épp csak átsuhant a tekintete az emberen, és torz fintorral lépett el, de a BMW zárját még kétszer ellenőrizte. Vigyázni kell.

A munkás ezalatt már visszament a markolóhoz és valamit beszéltek a vezetővel, aki fent ült a kakasülőn. A McDonalds-ban levő vendégek csak az ablakokon át lesték, mi történt. Senki nem jött ki. A markoló ismét elindult, hátrafelé. Már csak néhány méterre volt a földön fekvőtől, amikor egy idősebb nő sikoltott fel – vigyázzanak már, elütik ezt a szerencsétlent...!! – A markolós leállt, de nem szállt ki, csak hátranézett – mi van nyanya...?? – maradjon már békiben... Az ember lassan megmozdult – na látják, nincs is semmi baja...! – kiabált oda a munkás – húzzon csak el hamar...sietünk fater...!

Az ember lassan felállt és T. ekkor vette észre a kezein a sebeket. Egy-egy kör alakú sebhely volt, nem túl nagy, de jól észrevehető. Haja is kibomlott, hosszan, szakálla is előtűnt. A téli délelőtt hidege csípte a szemeket és T. azt érezte, hogy akaratlanul is könnybe lábadt szemmel bámul. A markolós leugrott végre a gépről, és szaladni kezdett az ember felé. Az pedig egyre jobban kitárta karjait és csak hallgatott. – Most mi van... jött zavarba a munkás - most mi a franc van itt... he??? – az emberek tempósan mentek el mellettük, fiatalok nevettek, húztak el a közeli autósiskolába. – Ki vagy te... büdös csövi... utolsó szemét... - de hangja egyre határozatlanabb lett, és húzódott hátrább, hátrább, már a Keravill kirakatában volt.

Az ember a hirtelen kelt csöndben megszólalt, alig érthetően mormolt valamit – csak az örömhírt hoztam, és a csillagot – mondta, aztán összehúzta kabátját, és bizonytalan léptekkel elindult a Vörösmarty tér felé. T. még nézte egy darabig, aztán eszébe jutott, hogy Karácsonyra még nem vett semmit a gyerekeknek, és a barátjainak sem. Rossz lelkiismerettel ült be a furgonba, és szeme rátévedt a tükrön levő képre. Az már évek óta ott volt, egyszer Brazíliából küldte egy haverja. A Corcovado volt rajta, a cukorsüveg, a kitárt karú Krisztus szoborral.

Gyorsan el kellett indulnia a térről. Éppen közeledtek a közterület-felügyelők.

(forrás: Székely-Nagy Gábor: Bölcsek és bolondok, 2004, Székely Műhely)