Partnerünk utánzása - testbeszéddel

Beszélgetőpartnerünk testbeszédének visszafogott másolása általában tiszteletet és együttműködést sugall. Bizonyos helyzetekben azonban könnyen a visszájára sülhet el.

Pszichológiai kutatások sora bizonyította már, hogy a testbeszéd utánzása jó benyomást kelt. Sokan mindezt tudatosan ki is használják egy jó üzleti lehetőség vagy egy állás elnyerése érdekében. Egy új tanulmányban azonban azt olvashatjuk, hogy időnként jobb elnyomni az erre való késztetést.

A Psychological Science című folyóirat soron következő számában megjelent írás szerint két ember kommunikációjának gyakran vannak külső szemlélői, akik pusztán a látvány alapján akaratlanul is ítéletet alkotnak a beszélgetőkről.

A Kaliforniai Egyetem kutatói – a pszichológus Piotr Winkielman és Liam Kavanagh valamint a filozófus Christopher Suhler és Patricia Churchland – arra voltak kíváncsiak, ilyen esetben mit gondolnak a megfigyelők. Három kísérlet alapján úgy tapasztalták, hogy a benyomások nem mindig pozitívak.

"A tükrözés kritikus része a társas viselkedésnek. Nem elég pusztán annyit tudni, hogyan utánozzunk, azt is érezni kell, hogy mikor van erre egyáltalán szükség. Jó időzítés, megfelelő személy, és jogos indok kell hozzá. Gyakran jobban tesszük, ha nem tükrözzük beszélgetőpartnerünket." – mondta el Winkielman.

Az első kísérlet során a résztvevőknek állásinterjúkról készült videót mutattak. Az interjúztató némelyiken barátságtalan volt, másokon azonban szívélyes. A jelentkező időnként utánozta a testbeszédét: megérintette a saját arcát, vagy keresztbe tette a lábát.

A felvételek megnézése után a kísérleti alanyok véleményezhették a jelentkező tulajdonságait és a munkára való alkalmasságát. Annak ellenére, hogy senki nem mondta nekik, hogy figyeljenek a tükrözésre, a résztvevők kevésbé voltak jó véleménnyel azokról a jelentkezőkről, akik a barátságtalan interjúztatót másolták.

A második kísérlet résztvevőinek ugyanezeket a videókat mutatták, ám az ő esetükben kitakarták az interjúztatót, így nem láthatták, mennyire utánozza őt a jelentkező. Az eredmények a kutatók feltételezését igazolták: ez esetben nem ítélték meg rosszul a testbeszédet tükröző személyt.

A harmadik forduló során azonban érdekes felfedezés született. Az ebben résztvevők ugyanazokat a filmeket látták, amelyeket az elsők, ám a vetítés után néhány plusz információhoz juttatták őket a jelentkezőkről: például hogy humanitárius munkát végeznek. Ez esetben a testbeszédtől függetlenül pozitívan ítélték meg őt. "Megbocsátható a szerencsétlen tükrözés, ha az illetőnek jó szíve van." – magyarázta Winkielman.

A kutatók szerint a társas élet rendkívül összetett dolog, és számos tényezőn múlik, mennyire tudunk benne sikeresen mozogni. "Jó, ha megtanuljuk a tükrözést, de használni is tudni kell, és tisztában kell lenni vele, hogy néha rossz fényt vet ránk." – vonták le a következtetést.