Mi a különbség a büszkeség és a gőg között?

Egy napon egy Dávid nevű fiatalember keresett fel a rendelőmben, azzal hogy önértékelési zavarai miatt szeretne pszichoterápiás kezelésben részesülni. Amikor átbeszéltük, milyen típusú gyakorlatokat kellene végeznie, érdekes dolog történt. Dávid ugyanis visszakozott. Amikor megkérdeztem, mitől tart, ezt válaszolta: "ha jól sikerül a terápia, biztosan egy arrogáns valaki válik belőlem…" "Nyugodtan megbízhat bennem, egyáltalán nem lesz arrogáns, gőgös". "Honnan tudja?" – így a beteg. “Annyira nem vagyok jó pszichoterapeuta…"

Ezzel a humorosnak szánt megjegyzéssel próbáltam Dáviddal megértetni, hogy nem szabad túlgondolkodni, túltervezni a dolgokat. Míg ugyanis úgy vélte, hogy csak kellően óvatos ebben a kérdésben, gyakorlatilag elszabotálta a személyisége, önértékelésére tett erőfeszítéseket. Természetesen ez nem egyedi példa, igen gyakori az önértékelési zavar, és az esetleg ebből fakadó arrogáns viselkedés.

Gőg és önértékelés

Az önértékelésünk helyreállítása érzelmi egészségünk szempontjából is fontos. Vajon hol húzódik a határ az egészséges büszkeség és a szemmel látható arrogancia között?

A pszichológusok kétfajta büszkeséget különböztetnek meg, az egyik az ún. autentikus büszkeség. Ez akkor nyilvánul meg, ha békében vagyunk önmagunkkal, kreatívnak, termékenynek érezzük a munkánkat, és szociális szempontból is a helyünkön érezzük magunkat, érzelmileg, tudatosan stb. A másik az ún. hübrisztikus büszkeség, amely magában foglalja az önzést, a gőgöt, a nem szerencsés szociális viselkedésmódokat, mint az agresszivitás, az önértékelési zavar, fokozott szégyenérzet stb.

Az önértékelés javítása tehát egyértelmű, el kell jutnunk a hübrisztikus büszkeségtől az autentikus büszkeségig... és el kell hagynunk az arrogáns, kellemetlen viselkedésformákat. Jó hír, hogy ez a két fogalom nem azonos dolog két véglete. Az önmagában bizonytalan ember nem válik arrogánssá, hacsak nem végtelenül önző, egoista és agresszív. Másképpen: bizonyos vagyok benne, hogy Dávid, és más önértékelési zavarokkal küzdő embertársaink pont azért nem jutnak el a hübrisztikus büszkeség arroganciájáig, mert eleve aggódnak emiatt.

És ha mások mégis arrogánsnak, és nem büszkének látnak engem?

"Oké, megértettem, tehát nem leszek ettől arrogáns, kellemetlen ember. De mi van ha mások az újonnan kialakult önértékelésemet, büszkeségemet mégiscsak arroganciának látják?"

"Az emberek természetesen mindent saját látószögükön keresztül értékelnek, de a kutatás más eredményeket mutat." – mondtam neki. "Valójában, az autentikus büszkeség motivál bennünket, olyan szociális irányban, hogy keményebben dolgozunk, közös céljaink vannak másokkal, és főként nagylelkűek vagyunk. Ugyanakkor viszont a hübrisztikus büszkeség uralkodni kíván, arrogáns, agresszív, és ellenséges."

Mindkét büszkeségtípus elfoglal egy bizonyos helyet az emberek szemében de a kettő között jelentős a különbség. Egy újabb vizsgálatban a bevont személyek képesek voltak megkülönböztetni a bizalmat, a kemény munka révén elért státuszt, a szociális téren szerzett gyakorlatot a megfélemlítéssel és agresszióval megszerzett uralkodó, domináns viselkedéstől. A vizsgálat szerint az első típust jobban elfogadták. Más szavakkal, az emberek általában jól észreveszik a bizalmi légkört, jóakaratot, másrészről az önző, arrogáns, gőgös viselkedésmódot. .

Ha példabeli Dávidunk jól megérti ezeket a különbségeket, sokkal biztosabb lesz abban, hogyan lépjen előre, hogyan fejlesztheti önértékelését. A sok évig tartó önértékelési zavart követően, az igazi bizalmi légkör ismeretlen volt számára, és a következő hónapokban is számos esetben úgy érezte, hogy arrogáns módon viselkedik.

Ezt követően azonban már képes volt arra, hogy saját magát megnyugtassa, amit gondol – az helyes. Ekkor már a jó úton járt a valódi büszkeség és önértekelés felé.

http://www.psychologytoday.com/blog/the-squeaky-wheel/201407/the-key-difference-between-pride-and-arrogance