Hamar talpra állunk az állás elvesztése után?

Hamar talpra állunk az állásunk elvesztése után! Az állás elvesztése mindenkit mélyen érint, de aki ebbe a csávába kerül, rugalmasabban kezeli a helyzetet, mint az korábban gondolták. A nagy többség végül pont olyan elégedettnek érzi magát, mint mielőtt elveszítette a munkáját, állítja az American Psychological Association által közzétett új tanulmány.

"A munkanélküliségi ráta történelmi méreteket ölt az Egyesült Államokban, és már országokban is." - mondta el a tanulmány vezetője, Isaac Galatzer-Levy, aki jelenleg a New York Egyetem orvosi karán dolgozik. "Valóban aggasztó, hogy ez milyen hosszú távú hatással lesz majd a munkaerő nagy részére. Az elemzés azonban azt mutatja, hogy az emberek viszonylag jól fel tudják dolgozni munkahelyük elveszítését."

A szakember munkatársaival elemezte a Német Szocioökonómiai Paneladatokat, ez egy 1984 és 2003 között a német háztartásokban végzett nemzetileg reprezentatív felmérés. Az analízishez a kutatók 774 résztvevő adatait használták fel, akik mind a vizsgálat időtartama alatt veszítették el az állásukat. A résztvevők a kedélyállapotukról írtak jelentéseket a munkájuk elvesztése előtti 3 év során és az azt követő 4 évben.

Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például: "Mennyire elégedett manapság egészében véve az életével?" Nyilatkozniuk kellett a nemükről, életkorukról, iskolai végzettségükről és beosztásukról is. A kutatók a nemzeti és regionális munkanélküliségi adatokat is összegyűjtötték a vonatkozó időszakból.

"Mivel nagy, reprezentatív mintát használtunk, így kiderült, hogy a munkanélküliség széles körű gazdasági trendeket követ Németországban." - mondta Galatzer-Levy. "Hasonlóan a jelenlegi helyzethez, ezek az emberek önhibájukon kívül veszítették el a munkájukat, mert áldozatául estek a nagyobb piaci erőknek."

A kutatók négy csoportba osztották a résztvevőket az elégedettségük mértéke alapján. A legtöbben (69 százalék) viszonylag elégedettnek érezték magukat az elbocsátásuk előtt. A munka elveszítése természetesen meglehetősen negatívan érintette őket, de egy évvel később már ugyanolyan jól érezték magukat, mint előtte. A második legnépesebb csoport (15 százalék) elégedettsége fokozatosan javult a munka elvesztése előtt, utána pedig négy év alatt egyenlítődött ki.

13 százalék nem volt túl elégedett az elbocsátása előtt, a nyomon követési időszak alatt pedig többé-kevésbé így is maradt. Mindössze 4 százalék tartozott abba a csoportba, akik már a munkanélkülivé válás előtti években egyre rosszabbul érezték magukat, és csak a munkahely elvesztése utáni harmadik évben kezdtek magukra találni. Közülük került ki a legkevesebb olyan, aki egy éven belül újra el tudott helyezkedni.

"Ugyanezen adatok korábbi elemzéséből kiderült, hogy senki sem tért vissza igazán a munkanélkülivé válás előtti elégedettségi szintre. Egy másik modell segítségével be tudtuk azonosítani a különféle mintákat, melyek jobban mutatják a munka elvesztésére adott eltérő válaszokat. A mi modellünk szerint ez nem egy egységes jelenség, mint ahogy azt korábban gondolták. Valójában a legtöbb ember megbirkózik ezzel az élethelyzettel, és kevéssé befolyásolja a közérzetüket hosszú távon." - mondta Galatzer-Levy.

Hasonló rugalmasságot tapasztaltak több stresszes esemény esetén is a pszichológusok, állította Geroge Bonanno társszerző, a Kolumbia Egyetem pszichológus professzora. "Más traumatikus eseményeket is megnéztünk, mint például baleseti sérülés, szeretett személy elvesztése, terrortámadás, és mindig nagy arányban tapasztaltunk könnyű helyreállást. Ez az egyik első tanulmány, mely kimutatta, hogy a munkanélküliség esetén is ez a helyzet áll elő."

Az is világossá vált, hogy a széles körben elterjedt gazdasági minták erősen hatnak a közérzetre, de csak az elbocsátás előtt, munkanélküliség alatt nem. A regionális munkanélküliségi adatok jobban zavarják az embereket, mint a nemzetiek. "Ez arra utal, hogy az embereket sokkal jobban stresszeli a munkájuk elvesztése miatt érzett félelem, mint az, ha valóban kirúgják őket. Ha tömeges elbocsátások vannak a környezetünkben, akkor hajlamosak vagyunk úgy érezni, mi leszünk a következők, melynek eredményeképpen a közérzetünk sokat romlik." - mondta Bonanno.