Gyász: így dolgozhatjuk fel

Düh, harag, önvád – ezek a leggyakoribb érzelmek a gyászreakció során. Hogyan dolgozhatjuk fel a veszteséget? Miben segíthetnek a hozzátartozók?

Az évek múlásával kisebb-nagyobb veszteségek érhetnek minket, legyen szó munkahelyünk elvesztéséről, megszokott otthonunk elhagyásáról vagy egy partnerkapcsolat megszakadásáról. A legnehezebben feldolgozható veszteséget azonban közeli szeretteink halálakor élhetjük át. A szeretett személy elvesztésével lényegében kötődésünk tárgyától búcsúzunk, akihez élmények, emlékek és érzelmek sora fűzött minket.

Mit tudunk a gyászról?

A veszteség erős érzelmi és viselkedéses reakciót vált ki a gyászolóból, amit egy szóval gyászreakciónak nevezhetünk. A gyászreakció minden esetben egyéni, és lefolyása sokféle tényezőtől függ, annyi azonban általánosnak tekinthető, hogy az intenzív tünetek 1-3 hónapon belül mérséklődni szoktak. Csakhogy a tünetek enyhülése nem jelenti a veszteségélmény valódi feldolgozását, ami ennél jóval hosszabb ideig is eltarthat. A halálesetet követő első évben az egymást követő ünnepek és évfordulók újra és újra felerősíthetik a magány érzését és a veszteség élményét, így ez az időszak mindenképpen fájdalommal terhelt lehet a gyászoló számára. Ráadásul vannak olyan esetek, amelyek kifejezetten nehézzé tehetik az elengedést és a történtek elfogadását. Ilyen esemény, ha:

• a veszteségélmény váratlanul, baleset vagy erőszak által következett be,
• gyermek vagy fiatal felnőtt az áldozat,
• az elhunyt és a gyászoló kapcsolata ellentmondásos érzelmekkel teli volt,
• ha a gyászoló veszteségei halmozottak,
• ha a gyászoló magányos, nincsenek igazán rokoni vagy baráti kapcsolatai, akik támaszt nyújthatnának.

A gyász legnehezebb szakasza a temetés után kezdődik

Hogyan gyászolunk?

A halál híre elsőként mindenképpen sokkol, bénít és villámcsapásszerű érzésként hat. Kezdetben még nem tapasztalható szomorúság vagy harag, inkább értetlenségről és ürességről számolnak be a gyászolók. Ez az állapot néhány perctől néhány órán keresztül tarthat, de minél váratlanabb a haláleset, annál elhúzódóbb lehet a kezdeti dermedtség.

Az érzelmi sokkhatásnak általában akkor ér véget, mikor, tudatosulnak teendők a halálesettel kapcsolatban. Az ügyintézéshez és a temetést érintő tevékenységek ellátásához elengedhetetlen az önkontroll, mely az érzelmek részleges elfojtását kívánja meg a gyászolótól. Ugyanakkor teljesen természetes reakció, hogy a kontrollált feladatellátást időnként az addig elfojtott érzelmek előtörése szakíthatja meg: ingerültség, düh, vádaskodás vagy harag. Összességében azonban, a feladatokban való elmerülés a gyászolók többségében automatikusan végbemegy, bár sokan "kívülállóként" észlelik önmagukat az események forgatagában és úgy érzik, mintha mindez mással történne meg.

A gyász legnehezebb szakasza csupán a temetés után kezdődik, hiszen a gyászoló ekkor szembesül a veszteséggel és a korábban háttérbe szorult gondolatokkal, emlékekkel, érzésekkel. Emellett gyakran a társas környezet részéről is elvárások sora érkezik felé: igyekezzen mielőbb visszarázódni a régi kerékvágásba, ráadásul a gyász túlzott elhúzódását a rokonok és barátok hajlamosak "önsajnálatként" címkézni. A külső elvárásoknak való megfelelés igénye és a belső veszteségélmény megélése közepette a gyászolót szinte elárasztják haraggal, bűntudattal és önváddal terhes érzései. A gyászoló ezért visszahúzódónak és elzárkózónak tűnhet, míg döntéshozatalára az érdektelenség, a szórakozottság vagy éppen az átgondolatlanság jellemző.

Az érzelemkitörések veszélyesek! Olvasson tovább!

Hónapok telhetnek el a veszteség élményének feldolgozásával, de idővel a fájdalmas emlékek mellett egyre több szép emlék is előtör majd. Ekkor bár a gondolatok középpontjában még mindig az elhunyt áll, ennek ellenére a tünetek intenzitása csökken, a társas közegtől való elzárkózás, a történtek elfogadására való hajlandóság pedig nő.

Hogyan segíthetjük a veszteség élményének feldolgozását?

• Figyeljünk oda a gyászolóra és segítsük őt a veszteség feldolgozásának időszakában! Legyünk vele türelmesek a temetést követően is, és biztosítsuk őt a támogatásunkról!
• Mindenki más ütemben és másfajta hozzáállással dolgozza fel a veszteséget, ezért próbáljunk minden esetben elfogadóak lenni. Vannak, akik erősebben élik át a szomorúságot és a bűntudatot, míg másoknál intenzívebb a düh és a szorongás. Vannak, akik keresik az emberi kapcsolatokat és könnyebben beszélnek az érzéseikről, míg mások inkább magányosan gyászolnak. Bármelyik magatartásmintát is tapasztaljuk, legyünk elfogadóak, és reagáljunk a gyászoló igényeire.
• Ha a gyászoló keresi társaságunkat és mesélne érzéseiről, hagyjuk őt megnyílni előttünk, és bátorítsuk a gondolatok és emlékek megosztására. Viszont, az is előfordulhat, hogy inkább magányosan dolgozná fel az eseményeket. Ilyenkor hagyjunk időt neki, tudatosítsuk benne a hogy számíthat ránk, ha szükségét érzi.
• Megfelelő idő elteltével, a gyászév végéhez közeledve érdemes tudatosítani a gyászolóban, hogy milyen változásokat hozott értékrendjében, világképében a veszteség feldolgozásának időszaka. Az átélt események sokak számára újraformálják korábbi világképüket, értékrendjüket és segítik őket, hogy megbecsüljék és értékeljék az életükben mindazt, ami valóban fontos.