Elmúlás: nem mindegy, miként gondolunk rá!
Ezt a következtetést vonta le egy új tanulmány, mely a Psychological Science című folyóirat következő számában jelenik meg. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy gondoljanak a halálra vagy elvont tekintetben, vagy egy speciális, egyéni módon. Felfedezték, hogy akik a saját halálukat képzelték el, azok sokkal gondoskodóbb módon cselekedtek, például vért adtak.
Laura E.R. Blackie, az Essexi Egyetem PhD hallgatója és tanácsadója, Philip J. Cozzolino 90 embert hívott össze egy brit város központjába. Néhányuknak a halállal kapcsolatos általános kérdésekre kellett válaszolniuk. Másokat arra kértek, hogy képzeljék el, amint életüket vesztik egy lakástűzben, majd négy kérdést tettek fel nekik azzal kapcsolatban, hogy mit éreznének ők, és mit a családtagjaik. A kontrollcsoportnak fogfájást kellett elképzelnie.
Ezek után a résztvevőknek egy-egy újságcikket adtak a véradásról. Néhányan azt olvashatták, hogy rengeteg vérkészlet áll rendelkezésre, mások épp az ellenkezőjét. Majd felajánlottak nekik egy füzetecskét, mellyel gyors regisztrációt vehettek igénybe egy véradó központban azon a napon, de azt kérték tőlük, hogy csak akkor vegyék el, ha valóban vért szeretnének adni.
A halált absztrakt módon elképzelő résztvevőket motiválta a vérhiányról szóló cikk. Akik ezt olvasták, azok közül sokan elvették a füzetecskét. Akik a saját halálukról kellett, hogy gondolkodjanak, azok a cikk tartalmától függetlenül hajlottak a véradásra, nem az irányította őket, hogy mennyire van szükség a vérükre. "A halál nagyon erős motiváló erő." – mondta Blackie.
"Az emberek tisztában vannak azzal, hogy az életük egyszer véget ér. Ez az egyik legnagyobb ajándék, arra sarkall bennünket, hogy értékeljük a fontos céljainkkal együtt." Akik általánosságban képzelik el a halált, gyakrabban félnek tőle. Akik a saját halálukat képzelik el, azok jobban tudják azt integrálni az élet folyamatába. Így sokkal többet gondolnak arra is, amit értékesnek gondolnak.
