Egy kis kultúra: Picasso és a kapzsi ügyfél

Picassóban állandóan ott bújkált a kisördög, s olykor-olykor elő is bújt. Mielőtt Cannesban a Villa Californiában telepedett volna le, Picasso Francois Gilottal és gyerekeikkel, Claudeval és Palomával az ismert fazekas faluban Golf Juanban élt, Vallauris közelében. Nyáron az egész család lejárt a strandra - híresek is a neves fotográfus Robert Capa akkoriban készült bájos felvételei a fiatalos hetven évesről, amint a családja felett tartva a napernyőt, sétál.

A strandon Picasso többször összetalálkozott Monsieur Ascherrel, a kövér régiségkereskedővel, akit már korábbról Párizsból jól ismert, és akit nagyra értékelt a primitív művészetekben való tájékozottsága miatt, s akivel sokszor folytattak hosszú, izgalmas beszélgetéseket egymással, amiről Monsieur Ascher mindig lelkesen számolt be nekem is.

- Képzelje csak! - mondta egy szép napon, - megkérdeztem Picassót, hogy megfestené-e a portrémat, és ő beleegyezett! Micsoda lehetőség, micsoda lehetőség!!

A következő reggelen Picasso ismét megjelent a strandon, ez volt azon a nyáron az egyik legforróbb nap.

- Feküdjön le! - mondta megjátszott szigorúsággal Picasso, Monsieur Aschernak, - feküdjön a hátára és meg ne mozduljon! Picasso előhozott táskájából néhány zsírkrétát, és elkezdett rajzolni Ascher úr termetes hasára, s közben ezt mondta, - Tessék nyugodtan maradni, koncentrálnom kell!

Ascher úr ugyan rettenetesen izzadt, de fegyelmezetten nyugton maradt, a mellbimbók szemekké, a köldök pedig duzzogó szájjá alakult pillanatok alatt.

- Kész is van,- mondta Picasso, - parancsoljon.

Ettől kezdve Monsieur Ascher úgy jött-ment a strandon, mint egy két lábon járó szétizzadt önarckép, és borzasztóan kétségbe volt esve.

- Most nézze,nézze a hasam, - mondta gondterhelten,- egy eredeti Picasso! De mit csinálok vele? Nem mehetek a tengerbe, se zuhanyozni, még álmomban sem merek megfordulni, nehogy belekenjem a lepedőbe a portrét. Mit is csinálhatnék hát mást, mint állandóan a tükörben nézegetem magam. Áldozata vagyok a hőségnek, és áldozata vagyok Picassónak! Nagyon szenvedek!

Mivel azonban Monsieur Ascher kellő üzleti érzékkel volt megáldva, végül nagyot sóhajtva ezt mondta:

- Lehet, hogy fel kellene ajánlanom egy nagy képes magazinnak a hasamon lévő portrét. Ebből akár szenzációt is lehetne csinálni, mondjuk járkáló Picasso címmel, vagy valami hasonlóval.

Amikor Picassónak elmeséltem Ascher úr gondját, jót mulatott. Ilyenkor valami ördögi huncutság villant meg a szemében.

- Ó jaj, szegény Monsieur Ascher,- mondta, - hiszen megfestettem neki, amit kért, ott van a portréja, most bizony ezzel kell élnie...