Beszélgetünk - vagy pletykálunk?
Megy a susmus... Egy kutató arra kereste a választ, miért érez az ember ősidők óta késztetést arra, hogy másokkal híreket, történeteket osszon meg.
Érdekes cikkeket továbbítunk e-mailben a barátainknak, vicces történeteket mesélünk munkatársainknak, vagy pletykálunk a szomszéddal. Berger szerint e késztetés hátterében az a tény áll, hogy ha az egyénnek, akár érzelmi stimuláció révén, vagy más módon felébred a figyelme valami iránt, egyből aktiválódik az autonóm idegrendszere, amely erősíti az információátadás iránti késztetést. Magyarul, bizonyos érzelmek kiváltása növeli az esélyét annak, hogy mással is megosszunk egy hírt.
Tanulmányában Berger kitér arra, hogy a félelem, düh, de az is, ha valami szórakoztat bennünket, arra késztet, hogy mindezt azonnal megosszuk valakivel, ugyanakkor, a szomorúságot okozó dolgokat ritkábban adjuk tovább.
A depressziót akár beszéddel is gyógyítani lehet?
Állításait két kísérlettel támasztotta alá, melyek közül az elsőben olyan filmbejátszásokat nézettek az alanyokkal, melyek különféle érzelmeket váltottak ki belőlük, a másodikban pedig egy érzelmileg semleges újságcikket mutattak nekik, amit ha kedvük volt, továbbküldhettek egy ismerősüknek. A második kísérletben először arra kérték meg a kísérletben résztvevők egy részét, hogy egy percig fussanak egy helyben, a másik részüket pedig, hogy üljenek csendben. Az előbbi csoportba tartozók közül sokkal többen osztották meg az olvasott cikket másokkal, mivel ők előzőleg aktiválva voltak egy tevékenység által.
Berger szerint megfigyeléseik számos módon hasznosíthatóak a továbbiakban, akár oly módon is, hogy egy cég hogyan érje el, hogy minél előbb elterjedjen a jó híre, vagy egy egészségügyi szervezet hogyan kommunikálja minél hatékonyabban mások felé az egészséges életmód és táplálkozás üzenetét.
