Angyal a metrón
Ezzel a nyúlfarknyi írással kíván minden kedves Olvasójának, látogatójának Boldog, Békés Karácsonyt, és szép Újévet a szerkesztő, és az Egészségkalauz teljes csapata!
A Határ útnál már sokan voltak, hiába, közeleg a Karácsony, mindenki veszettül rohangál: a bevásárlásokkal elmaradtak, itt az utolsó perc, most még pótolhatod, amit nem vettél meg szeretteidnek...
A kocsiba becsődülők általában fásultan néznek, főleg így péntek délután, mikor nem elég, hogy elmaradt a világvége, de úgyis tele vagyunk az egész évi munka zaklatott fáradtságérzetével, olyan mintha folyamatosan zümmögne valami a fülünkben, amit képtelenek vagyunk elűzni.
Ketten beszélgettek, mindenféle banális dolgokról, ki hogyan készül a Karácsonyra, mit is kéne még megvenni, hogy zajlik az ünnep, ki, kit látogat meg, no és arról is, hogy lesz-e még szilveszteri buli, vagy már az is bekerült a megunt dolgok kategóriájába, "kinőttünk már abból" felkiáltással. Lesz még persze, legyintett a másik, csak most már lightosabban, sokan terhesek, vagy épp kisbabájuk van, ez kicsit öregesen zajlik, nem fogjuk szétverni vele a ház oldalát. Nevettek.
Egyszer csak oldalra nézett az egyik, két ajtóval előbbre ott állt az angyal. Nem volt annyira feltűnő jelenség, halványezüstre festett hajú, oldalról középkorúnak tűnő, cseppet molett nő egy terepszínű kiskabátban, fekete nadrágban, hátán az obligát angyalszárnyakkal álldogállt csendben, közel az ajtóhoz. Nem nézett a kocsiban utazókra, inkább kifelé bámult az elsuhanó állomások lámpáira.
Érdekes, mondta a másik, hogyhogy nem nézi senki? Nem tűnt fel nekik. Á, biztos azt hiszik, hogy csak valami reklámfogás ez is Karácsony előtt, hogy vegyél Angel tisztítószert, vagy "Angyali Kozmetikumot", vagy angyalbőr cipőt, vagy ki tudja milyen rafinált húzással akarnak már megint rávenni valamire, amit én egyáltalán nem szeretnék.
Utaztak tovább, már a Kálvin térnél tartottak, az angyal nem mozdult. Lehet, hogy szobor... intett az egyik, vagy csak kétdimenziós kép. És mit fogtok még csinálni, gondolom, összejön a népes család? Hát persze, több menetben, mert egyszerre annyian el sem férünk a lakásban, meg az asztal körül sem. Jönnek a gyerekek, másnap az unokák, aztán van, aki csak januárban tud hazatérni, külföldön dolgozik, onnan nem könnyű szabadulni Kari előtt.
Egykedvűen nézett a sok utas, mind másra gondoltak, ami még hátravan a megveendők és elintézendők listájáról, a szemekben aggódás, fáradtság, közöny, lemondás. Sehol egy mosoly, egy csepp nevetés.
Na, szépen megyünk így Karácsony felé, intett az egyik. Nézd meg, nem nevet senki, mitől lesz akkor boldog az Ünnep? Érdekes, mondta a másik, nálunk alig lehet nevető arcot látni, szinte bárhova mész. Jó, jó, de ez csak a metró, ez "köz-hely", itt milyen furcsa is lenne, ha valaki hangosan felröhögne, nem???
Elmerültek a beszélgetésben... még hosszú volt az út hazáig.
Te figyelj, mondja az egyik, az angyal még most is ott áll a ragasztott szárnyaival, és még mindig nem figyelt fel rá senki, hogy lehet ez?
Lehet, hogy csak mi látjuk – mosolyodott el a másik.
Látod, erre nem is gondoltam, na szép Karácsonyt Nektek, majd találkozunk.
"és József háza fölött megállt, nahát...
Oda mind betértek
Ökröcske bődült, a csepp kiabált
S szólt a három királyi ének."
(Heinrich Heine)
