A zene csodát tehet!

Csodát tesz a zene - Sajátos pécsi stúdium. Már a várandósoknak is tanácsolják, hogy énekeljenek magzatuknak. A zene csodákra képes - mondja beszélgetésünkben Laczó Zoltán zenepszichológus, aki részt vesz a zeneterápia szakosok képzésében a Pécsi Tudományegyetemen. Megrendítő történetet mesél arról, hogy a muzsika még a halál küszöbéről is képes ideig-óráig visszacsalogatni a távozni készülőt.

Bő egy évtizede - Sasvári Attila kezdeményezésére - zeneterápia szak is létezik a pécsi egyetemen. Azok jelentkezhetnek erre a speciális posztgraduális képzésre, akik első diplomájukat orvosi, pszichológusi vagy zenei fakultáson szerezték meg. Zeneterapeuta működhet kórházban, pszichiátrián, gyermekosztályokon, fejlesztő intézményekben, fiatalkorúaknál.

A zene jótékony hatásáról sokféle elmélet született az idők során. Néhány évtizede hittel állították a gazdaságokban, hogy azok a tehenek, amelyek istállójában hangszórókból klasszikus muzsika szól, jobban tejelnek az egymás bőgésével megelégedni kénytelen társaiknál. S e tant hírek szerint Japánban kiegészítették azzal, hogy a banánültetvényeken és a szakét érlelő helyiségekben naponta két órán át Mozart-zenét "sugároznak". Az így állítólag zamatosabbá váló ételt-italt tetemes felárral forgalmazzák.

Jóval meggyőzőbb ennél az emberi alkalmazás, például az a tétel, hogy a magzatokra jótékonyan hatnak a külvilág kedves hangjai, és ha a kismamák sokat dúdolnak, kellemes, dallamos zene szól a környezetükben, kiegyensúlyozottabb lesz a világra jövő gyermek. Túlzott elvárás volna azonban abban bizakodni, hogy e dudorászástól sok-sok kis Mozart látja majd meg a napvilágot.

Milyen kapcsolata van a pszichének a zenével? Hogyan lehet dallamokkal gyógyítani? E kérdéseket Laczó Zoltánnak teszem fel, aki zenészképzettsége mellett az ELTE pszichológia szakát is elvégezte, és a zeneterápiát támogató tudományt, zenepszichológiát oktat a sajátos pécsi stúdiumon.

- Már az ókori szépirodalom és a Biblia is alátámasztotta, hogy a zene kedvező hatású. Orpheusz lantja megszelídítette az oroszlánokat, igaz ezzel szemben a szirének megbabonázták a hajóst - hivatkozik mitológiai történetekre, amelyeknek, mint tudjuk, valami valós alapjuk bizonyára volt, ha más nem, annyi bizonyára, hogy az éneknek, a zenének a viselkedést módosító tulajdonságát már akkoriban is tapasztalhatták. -

Vagy említsem meg, hogy "Játszott Vejnemöjnen ujja, Harsogott a hárfa húrja"? Sőt visszamehetünk az emberi őstörténetig: a varázslás szintén megkövetelt valamely primitív dallamot. Az volt a célja, hogy az addig szervezetlen közösséget összetartsa, egy bizonyos "ritmuskohóban" összeolvassza.

A sámánkodás és a sikeres vadászatot vagy halászatot előkészíteni, esőt varázsolni hivatott más szertartások az együttes, ritmikus mozgás által olyan szervi hatást értek el, amely a részegség tüneteihez vezetett, vagy akár transzot előidéző eszméletvesztést is okozott. Az egyetemes zenetörténet és -gyakorlat mozzanatainak valami módon mind közük van ehhez.

A muzsika egyházi vonulata a vallásos átszellemültséget segíti elő, és a révületet akarja transzcendentális magasságokba emelni. A világi zene pedig "kikapcsol", a mindennapi gondoktól való megszabadulást igyekszik szolgálni.

Ha megtalálja a terapeuta a páciensnek megfelelő zenei stílust, a muzsika tényleg csodákra képes. Bizonyságul Laczó Zoltán személyesen megélt történetét osztja meg:

- A nővérem tavaly karácsonykor, életének 87. évében már hónapok óta nagyon rossz állapotban volt, passzívan, mozdulatlanul feküdt az ágyában. A lánya régi növendékével találkozott az utcán, aki testvéreivel angyalnak öltözve, kerékpáron szelte a várost. Mint a betlehemesek jártak idős, beteg ismerőseikhez a műsorukkal. Szenteste délutánján eljöttek a nővéremhez is. Koreográfiával gazdagított, anglikán karácsonyi zsoltárokból összeállított félórás koncertet adtak. Aztán angyalszárnyaikat megsuhogtatva továbbálltak.

Ottlétük első percei feloldották nővérem apátiáját, majd megint lecsukódott a szeme. De amikor a gyertyagyújtás közeledtén az unokahúgom megkérdezte, énekeljünk-e a régi szokás szerint, a nővérem a szemével belegyezőn jelzett. Lánya és én elkezdtük énekelni a mi tradicionális családi karácsonyi zsoltárainkat, és ekkor történt meg a csoda. A nővérem, aki akkor már hónapok óta csak

igennel és nemmel válaszolt, és nem volt arckifejezése sem, váratlanul csatlakozott kis kórusunkhoz, és zeneileg pontos intonációval, tökéletes szövegartikulációval énekelt.

Sok-sok évtizeddel korábbi, gyerekkori emlékei elevenedtek fel. Ezt a jelenetet máig döbbenettel idézem fel. Azt mutatja, hogy akkor is, ha az ember kifelé tart ebből a világból, talán már a küszöbön is túl van a lépte, a korábbi zenei élmények életfunkciókat tudnak felébreszteni. A muzsika oly mélyen itatja át a lélek legrejtettebb és legmélyebb régióit, hogy felidézése mintegy újraélesztésre is képes, még ha csak pár percre is.