A környezetszennyezés ára: a kínai eset...
Kína kezd ráébredni a környezetszennyezés árára. A kínai kormány egyre komolyabban veszi az éves szinten a GDP 8-15 százalékára rúgó kárt okozó környezetszennyezés kezelését, az ország "kitakarításához" azonban erős ipari érdekcsoportokkal kell megküzdeni - olvasható a Chatham House brit külpolitikai kutatóintézet által közzétett tanulmányban.
A Kína környezeti állapotáról készült 2006-os kormányzati jelentés egyik fotóján Hu Csin-tao (Hu Jintao) államelnök facsemetét ültet egy erdősítési kampány során. A kép hasonlít egy korábbi fotóra, amelyen Mao Ce-tung (Mao Zedong) egykori kínai vezető egy gátépítésen pózol munkásokkal. A gátprojekt kiötlői azt ígérték, hogy az ahhoz hasonló közmunkák megoldást hoznak majd Kína vízellátási válságára. Néhány év múlva a gátat félbehagyták, a vízellátási gondokat pedig a máig nem oldották meg - írta elemzésében Isabel Hilton.
Hu fájának sorsáról nem tudni, de a pekingi erdőgazdálkodási egyetem felmérése szerint a nagy csinnadrattával kísért erdősítési kampányok során ültetett fák 85 százaléka elpusztult. Akkoriban azonban ezt még nem lehetett kimondani: a hivatalos álláspont az volt, hogy Kínának előbb fejlődnie kell, a takarítás ráér.
Ezzel már akkor sem értett egyet mindenki. Pan Jüe (Pan Yue) környezetvédelmi miniszterhelyettes a német Der Spiegel magazinnak adott interjújában azt mondta: "Mivel a levegő és a vizek szennyezettek, a bruttó hazai össztermék (GDP) 8-15 százalékát elveszítjük, s ebben még nincsenek benne az egészségügyi költségek. Aztán ott van az emberi szenvedés: csak Pekingben a halálos kimenetelű rákos megbetegedések 70-80 százalékáért a környezetszennyezés a felelős. Az elsőszámú halálozási okká a tüdőrák vált."
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök kevésbé nyíltan, de hasonlóan ítélte meg a helyzetet, azt hangsúlyozva, hogy Kínának változtatnia kell a kizárólag a gazdasági növekedésre összpontosító stratégiáján, és "azonos figyelmet kell fordítania a környezetvédelemre és a gazdasági fejlődésre", míg a probléma kezelésére pusztán adminisztratív eszközök helyett "jogi, gazdaság, technikai és a szükséges adminisztratív lépéseket" magában foglaló, összehangolt hozzáállásra van szükség. A Ven által javasolt lépéseket "stratégia-történelmi átalakításnak" nevezték; a megfogalmazás jelezte, mekkora ellenállással kell megküzdenie Kínában a fenntarthatóságra összpontosító hozzáállásnak.
A XI. ötéves terv (2006-2010) környezetvédelmi céljai - az energiafelhasználás GDP-arányos mértékének 20 százalékkal való csökkentése és a legfőbb szennyező anyagok kibocsájtásának 10 százalékos visszafogása - nem teljesültek, bár az elmaradás mértéke nem volt jelentős. A tavaly megfogalmazott XII. terv (2011-2015) a korábbinál már jóval határozottabb hangnemben, stratégiai szempontok szerint kezeli a környezetvédelem kérdését. Hat év alatt Jüe korábban provokatívnak számító nézete hivatalos állásponttá vált.
Habár a környezetvédelmi ügynökség időközben minisztériumi státust kapott, még mindig annyira gyenge, hogy kevés lehetősége van a hatékony fellépésre a kormányzat többi, befolyásosabb szereplőjének támogatása nélkül. Ezen támogatást azonban jóval könnyebb lesz megszereznie a XII. ötéves terv alatt. Ennek ugyanis egyfelől stratégiai célja, hogy Kína domináns pozíciót szerezzen az általa a jövő húzóágazatának tartott tiszta technológiák piacán, másfelől Peking felismerte, hogy egy környezeti válság elkerüléséhez a prioritások jelentős átfogalmazása szükséges.
Amint azzal minden Kínába látogató szembesül, az út hosszúnak ígérkezik. A szemmel is jól látható lég- és vízszennyezés a legnyilvánvalóbb problémák. A legveszélyesebbek azonban a láthatatlan szennyezések - például az, hogy a kínai termőföldek 20 százaléka nehézfémekkel szennyezett. Hasonlóan súlyos fenyegetést jelent az ország mélyülő vízgazdálkodási válsága, amelyet eddig számos csillagászati árú projekt sem tudott megoldani.
A kínai civil társadalmi aktivitás sok területen jelentősen erősödött a közelmúlt során: a légszennyezés lakosság általi mérésétől a vegyipari gyárak létesítése elleni tiltakozáson át a releváns adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó követelésekig - amelyek arra késztették a hatóságokat, hogy hozzáférhetővé tegyék a legfőbb szennyező anyagokra vonatkozó statisztikákat - számos területen tetten érhető a nem-kormányzati szféra fellépése. A környezetvédelmi közügyek intézete elnevezésű szervezet - amelynek alapítóját, Ma Jünt (Ma Yun) az önszerveződő környezetvédelmi kezdeményezéseket támogató Goldman-díjjal jutalmaztak - például a nyilvános adatok felhasználásával azonosítja az államokon átívelő ellátási láncok legszennyezőbb tagjait, és segítséget nyújt a vállalatoknak a tisztább működéshez.
A tiszta Kína egyelőre még távoli álom, de a kormány már felismerte, hogy a környezetszennyezés valós és egyre növekvő gazdasági költségekkel jár, amelyek mértékét a Világbank 2007-ben évi 100 milliárd dollárra, azaz az akkori kínai GDP 5,8 százalékára becsülte - az egészségügyi költségek beleszámítása nélkül. A kormány azt is belátta, hogy a szennyezés súlyos közegészségügyi következményekkel jár, amely egyúttal a lakossági elégedetlenség erősödéséhez is vezet.
Ugyanakkor a nagyhatalmú gazdasági és ipari érdekcsoportok elleni fellépés továbbra is komoly kihívásnak ígérkezik, kiváltképp, hogy ehhez számos olyan intézkedésre is szükség lenne, amelyeket a kormány vonakodik meglépni. A szennyezők elleni jogi szankciók, a társadalmi aktivizmus szabadabb engedélyezése és a sajtócenzúra visszafogása mindenképpen segítene a helyzeten, ugyanakkor kevés jel mutat arra, hogy a kínai vezetés hajlandó lenne efféle lépésekre. Azt illetően viszont immár elkötelezett, hogy Kínát egy fenntarthatóbb fejlődési útra terelje.
