Úristen... beteg a gyerekem...!

Kevés annál kétségbeejtőbb érzés van egy szülő számára, mint amikor megbetegszik a gyermeke. Az aggódást néha talán túlzásba is viszi. Fontos viszont, hogy ne ijesszük meg a csemetét!

Fél perc alatt képesek vagyunk belelovalni magunkat az aggódásba, amikor egyszer csak észrevesszük, hogy szemünk fénye lelassul, másként viselkedik, fáradtnak tűnik. Elő a lázmérővel, rohanás a doktorhoz. Hogyan lehet higgadtan kezelni a helyzetet, és főleg, megnyugtatni magunkat és a kicsit?

A még kezdő és a már rutinos szülőben is felmegy az adrenalin, amikor arra lesz figyelmes, hogy gyermekével valami nincs rendben. Felugrik a gyomra, ideges lesz, azonnal a dolgok végére akar járni, megoldani a problémát. Az anya és az apa tehetetlennek érzi magát, fél, szeretné biztonságban tudni a gyermeket.

Különös, mégis érthető, hogy a szülő általában előbb érzékeli, ha a csemete betegeskedni kezd, mint hogy maguk a tünetek szembetűnővé válnának. A szülő ilyenkor gyakran mondja: bárcsak vele történne inkább mindez, nem pedig szeme fényével. A dolgot komolyan is gondolja. Átvenné a gyermek fájdalmát, szenvedését, még akkor is, ha csupán egy kisebb nátháról van szó.

Az értő szülői szem rögtön észreveszi a változást: ha a gyermek "alapjáraton" izgő-mozgó, állandóan csinál valamit, futkos, rámol, jár a szája, majd hirtelen nyugodttá és szelíddé válik, valami nem stimmel. Akkor is lehet gyanakodni valamilyen problémára, ha az egyébként szófogadó, illedelmes, kedves gyermek egyszer csak nyűgös lesz, és nehezen lehet vele bármit is kezdeni. Úgy tűnik, nincs rá semmiféle ok, mégis sír, hisztizik, kezelhetetlen. Az is intő jel, ha nincs étvágya.

Ne lássa a kicsi!

Fontos, hogy a mama és a papa ne essen kétségbe. Igaz, nagyon nehéz megőrizni nyugalmunkat, főleg ha pánikolós típusok vagyunk: azonnal valami komolyabb gond jut eszünkbe, és az orvost tárcsázzuk. A gyermek észreveszi viselkedésünket, megijed, ha kétségbeesést lát az arcunkon. Amennyire lehet, maradjunk nyugodtak inkább, higgadtan kezeljük a helyzetet és nyugtassuk meg őt is! Biztonságérzetre van szüksége, arra, hogy tudja, ránk számíthat. Gondoljunk bele, mit érezhet ő, aki egyébként sincs jól.

Természetesen nem egyszerű jól lereagálni egy ijesztő szituációt, például egy asztmás rohamot. De ha az egyébként is rémült gyermeket még arckifejezésünkkel, viselkedésünkkel is stresszeljük, még rosszabb helyzetet teremtünk. Igyekezzünk türelemmel, higgadtan és humorral kezelni a gyermek betegségét, semmiképpen se keltsük azt a látszatot, hogy baj van.

Ne ilyenkor akarjuk fegyelmezni, hiszen a betegség már önmagában lehangoló a számára, inkább szerető gondoskodással vegyük körül. Segíthetünk azzal is, ha elmagyarázzuk neki, mi történik vele, mit érez. Mondjunk igazat, készítsük fel a gyógyszer ízére, vagy arra, ha valami kicsit fájni fog, ha orvos fog hozzányúlni. Ne érje teljesen váratlanul egy-egy helyzet, mert akkor nem csoda, hogy hisztizni, kiabálni kezd...

Kell egy jó orvos!

Minél nagyobb a gyermek, annál rutinosabbá válunk majd ilyen helyzetekben, de az is fontos, hogy tudjuk: van egy jó orvosunk. Válasszunk megbízható gyermekorvost, akit szükség esetén mindig elérhetünk, és aki nemcsak jó szakember, de beleérző képességével a gyermeket és a szülőt is megnyugtatja. Kezdő szülőkként nem biztos, hogy meg tudjuk állapítani, apró problémáról vagy nagyobb bajról van-e szó, ha csemeténk megbetegszik - ezért nem árt, ha orvosunkat jelentéktelenebbnek tűnő kérdésekkel is felhívhatjuk, és ő nem veszi ezt rossz néven. Inkább legyünk túl aggódóak, mint hogy egyszer figyelmen kívül hagyjunk egy intő jelet!

Az eredeti cikk itt olvasható:

Szerző: Adrina

A hét további részében prof. Dr. Harmat György cikkeit olvashatják majd a gyermekbetegségekről.