Kicsi és pici - hogyan mondjuk el...?

A kisgyerekes anyukák sokszor bajban vannak, ha immár néhány éves csemetéjük mellé kistestvért várnak. Hogyan lehet elmagyarázni egy pici gyermeknek, hogy a babát bizony nem a gólya hozza, de még a méhecskés történet sem igazán értelmezhető – a valós történéseket meg sem értené… De hiszen annyira mégsem nehéz ez a dolog!

Én valahogy így mesélnék a csemetémnek:

Mindenkire angyalok vigyáznak. Ők bárhova eljuthatnak pilleszárnyaikon, a fenti égből jönnek közénk, hogy segítsenek, ha kell... A felnőttek számára többnyire nem láthatók, de a kisgyerekek néha beszélgetnek is velük...őket nagyon szeretik, őrzik az álmukat és szívesen vannak a társaságukban.

Kíváncsiságból vagy mert ők is tanulni és fejlődni akarnak, sokan közülük úgy döntenek, hogy gyermekként akarnak megszületni.

Ezért is van az, hogy néha az angyalok úgy érzik: szeretnének gyermekek bőrébe bújni, szeretnék megtapasztalni, milyen az élet az emberek között – még akkor is, ha tudják, hogy ez sokkal nehezebb dolog, mint az égben boldogan röpködni szárnyaikon.

Ilyenkor kiválasztanak valakit, aki majd az anyukájuk lesz és ő maga is szeretne már kisbabát. Előfordul az is, hogy olyan valakire esik az angyali kiválasztás, aki még nem tudja, hogy erre vágyik – de végül ki szokott derülni, hogy bizony nekik így a legjobb, mert fontos, hogy találkozzanak és tanítsák egymást. Az anyuka a gyerekekét, ő pedig az anyukáját... Mivel mindannyian tanulunk egymástól. A gyerekek sokszor éppen azért születnek a Földre, hogy megmutassanak valamit vagy segítsenek a szüleiknek valamire rájönni.

Az angyal, kicsinyre zsugorodik és belevarázsolja magát kiválasztott anyukája hasába. Olyan pici ekkor még, mint egy kis borsószem – sőt, annál is kisebb. Aztán elkezd növekedni – és közben álombéli üzeneteket küld az édesanyjának, hogy az felfigyeljen rá, megérezze: ott van a pocakjában!

Az anyuka hasa növekedni kezd. Ha kis angyalkája hangját még nem is hallotta meg, lassan látható is a változás és innentől kezdve sok hónapon keresztül egy testben élnek mindketten, hallgathatják egymás szívdobogását és érezhetik egymás mozgolódását... Ez mindkettejüknek nagy örömet, megnyugvást és boldogságot okoz.

Pontosan kilenc hónap az, amit a baba a pocakban tölt. Ez idő alatt a mamájának sok dolgot kell átgondolnia és előkészítenie addigra, mire az újszülött kis lény megérkezik.

Apuka és anyuka együtt várják a kis jövevény, a közös gyermeküket. Ebben az ő párja, akit a baba apukájának mondunk, sokat segíthet, hiszen a hamarosan megszülető csecsemő az ő életének is része lesz és vele is ugyanúgy tanítgatják majd egymást.

Persze az apukák a legtöbbet akkor tehetnek a gyermekükért, ha az anyukájukat nagyon szeretik és a legjobb, legnyugodtabb körülményeket segítenek létrehozni, hogy az a kilenc hónap várakozás – amit terhességnek is mondunk (mivel anyukának egyre nagyobbá és nehezebbé váló pocakban kell cipelnie a hasában növekedő babáját) – a lehető legjobban teljen el.

Közben egy idő után már nem csak gondolatban beszélgetnek egymással, mert anyukája és apukája a pocakon keresztül is igyekszik szólongatni a babát, aki ezt egy idő után hallja is és szereti, ha beszélnek hozzá vagy kellemes zenét hallgat az anyukája. Ezek a hangok megszületése után is olyan megnyugtatóak lesznek a számára, mint a mamája szívdobbanásai.

Fontos is ez a születés után gyűrött, tehetetlen és ráncos kis öregemberként megszülető csecsemő számára, aki ekkor döbben rá arra, hogy mit is vállalt: ezentúl egy olyan testben kell élnie, ami korlátokat szab és nem csak repülni nem tud többé – de egy ideig még azt sem tudja, mit csináljon a kezével-lábával, sőt, az első pillanatban még azt sem tudja, hogy az övé?

Ráadásul a kilenc hónap sötétségben töltött idő után bántja a szemét a fény, napokig csak hunyorogva tudja nyitva tartani a szemét, és a látást is szoknia kell...ugyanúgy, ahogy meg kell tanulnia használni a végtagjait. Még addig is sok idő eltelik, amíg egyedül tud enni-inni és a pisilést-kakilást sem tudja szabályozni... Eddig azt sem tudta mi az, most pedig ilyen kellemetlenségek érik?! Persze, anyukája ott van mindig mellette és igyekszik segíteni rajta, de azért az első hetekben még nehéz lehet az összecsiszolódás.

Hiszen a baba még nem tudja használni a hangját másra, csak sírásra. Így próbálja jelezni a szüleinek, apának és anyának, hogy mikor mi a baja: fázik, éhes, vagy fáj valamije. Ezért is sírnak sokat a kisbabák.

A kisgyermekek mind angyalok - még akkor is, ha tehetetlen, gyűrött, ordító kis öregemberként jönnek a világra.Sok idő kell még ahhoz, hogy – egyenként végigjárva a tanulás lépcsőfokait – megnőjön annyira, hogy beszélni megtanuljon, aztán megértse az ők körülvevő világot. Növekedése közben sok élményt szerez és másoknak is sok örömet tud hozni. Hiszen akkor már nem csak álmában legyezgeti a arcukat és hoz boldogságot hűs, finom puha szárnyaival, de itt él már köztünk és sok szeretetet, boldogságot hoz a szülei, testvérei és a rokonai életébe...

Szerző: Tihanyi-Konda Szilvia