Keresztre feszítés orvosi szempontból: valójában miben halt meg Jézus?
A keresztre feszítés egykor az egyik legkegyetlenebb kínzásnak számított: lassú és fájdalmas halált szenvedett el, aki erre ítétetett. Vajon mi történik a testtel a keresztre feszítés során és tulajdonképpen miben is halt meg Jézus? Orvostörténeti oknyomozás erősebb idegzetűeknek.
A keresztre feszítésről az emberek többségének Jézus jut az eszébe, ő azonban csak egyike volt annak a több százezer elítéltnek, akiknek a halálát ez a kivégzési módszer okozta az elmúlt évezredekben.
Talán nincs is olyan kivégzési módszer, melynek nagyobb kulturális jelentősége van, mint a keresztre feszítésnek– ez is lehet az oka annak, hogy a tudósokat, közöttük az orvostudomány képviselőit is rendkívüli módon érdekli, és a mai napig igen sokan foglalkoznak ezzel.
Bár a legtöbbet az ókori Rómában történt keresztre feszítésekről tudunk, itt azonban már a IV. században betiltották. Az ókori birodalmak közül nemcsak a rómaiak, de a perzsák, a görögök, a karthágóiak, az asszírok, a kelták is alkalmazták.
A keresztre feszítés a világ szinte minden területén ismert kivégzési módszer volt: születtek róla feljegyzések az iszlám történetírásban, de Ázsia egyes országaiban is alkalmazták. Több történész szerint Európa egyes részein még a második világháború idején is történtek keresztre feszítések, sőt a mai napig előfordul elsősorban az iszlám országokban - szélsőséges terroristacsoportok körében.
A feljegyzések szerint az ókori Rómában több tízezer ember halálát okozhatta a keresztre feszítés, melyet a legszégyenletesebb, legdicstelenebb halálnemnek tartottak, rabszolgákat,kalózokat, árulókat végeztek ki ilyen módon. Annak ellenére, hogy a történetírók gyakori módszernek nevezik, mindössze egyetlen olyan római kori régészeti lelet ismert, amely összefüggésbe hozható a keresztre feszítéssel. Ezt Jeruzsálem közelében találták meg (a képen jobbra, forrás: Wikipedia).
A keresztre feszítéshez használt vasszöget újrahasznosították
A kivégzett férfi bokacsontjába ékelődve találták meg a keresztre feszítéshez használt szöget, emellett az alkar csontjain, a csuklóhoz közel is találtak sérüléseket. A régészek szerint nem meglepő, hogy egyetlen ilyen csontvázról tudunk, a keresztre feszítetteket ugyanis nagyon ritkán temethették el, a holttestek sokáig maradtak a kereszten, ahol az állatok és a természetes bomlási folyamatok megnehezítették, hogy a csontvázak vizsgálható módon fennmaradjanak. Mivel pedig a vas igen drágának számított, a belőle készült szögeket egyszerűen "újrahasznosították".
A keresztre feszítés gyakorlatáról tehát elég sokat tudunk, abban azonban még nem biztosak a szakemberek, hogy milyen hatással volt ez a kivégzés az emberi szervezetre. Keveset tudunk például a keresztre feszítés pontos "gyakorlatáról", mert csak szemtanúk feljegyzései maradtak fenn. A részletek pedig különböztek a területtől, az időtől, az áldozatoktól, sőt még az elkövetett bűntől függően is.
Véres verejték este
A korabeli források szerint a keresztre feszítés előestéjén Jézusról véres verejték hullott a földre. Orvosi szemmel nézve ez a vérizzadás (haematohydrosis) jelensége lehetett, amely igen ritka és azt jelenti, hogy egy elképzelhetetlenül nagy szorongás, rettegés, halálfélelem hatására a hajszálerek megpattannak, a vér bekerül a verejtékmirigyekbe, amitől aztán a test vért izzad.
Korbácsolás reggel
Rómában gyakran korbácsolták meg az áldozatokat még a keresztre feszítés előtt, és arra is kényszeríthették őket, hogy maguk cipeljék a súlyos fakeresztet a kivégzésük helyszínére. A szöges, vagy csontdarabokkal teletűzdelt korbács véresre szaggatta az áldozat bőrét, amely a kereszt cipelésétől még tovább sérült. A kereszt súlya a fától és a kereszt formájától függően 45-135 kiló is lehetett, így a keresztre feszítés helyszínére már jelentősen legyengülve, megtépázva érkeztek az áldozatok.
A keresztre feszítés helyszínén aztán az áldozat kezét és lábát a kereszthez rögzítették (szögekkel, illetve kötéllel), majd felállították a keresztet, a fejrésznél a titulussal, vagyis az áldozat adataival.
A kivégzéshez használt állvány lehetett T, X vagy Y alakú is. A források szerint Jézust a korbácsolás után, a keresztre feszítés előtt is bántalmazták, további sérüléseket okozva.Fejére megszégyenítésként töviskoszorút tettek.
Az áldozatok lába vagy csípője alá egy kis fadarabot rögzítettek, ez lassíthatta a haláltusát, mert lehetővé tette, hogy a keresztre feszített csökkentse a karjaira nehezedő terhelést. Gyakori volt, hogy az áldozat lábszárát 1-2 nap múlva a térd alatt még el is törték – ez felgyorsíthatta a halált, egyrészt a fokozott vérveszteség (hipovolémia)másrészt az esetleges tüdőbe kerülő, és ott légzési elégtelenséget okozó zsír- vagy vérömleny miatt. Ennek a gyakorlatnak a hátterében általában a sietség állt, hiszen a kivégzést végrehajtó katonáknak a helyszínen kellett maradniuk az áldozat haláláig, amely sokszor csak napok után következett be.
A halál oka egyes kutatók véleménye szerint nem a vérveszteség vagy más fizikai sérülés lehetett, hanem a fulladás, mert a keresztre feszített helyzetben az áldozat csak nagy fájdalmak árán tudott levegőt venni. A test súlya a vállakon és a kinyújtott karokon függve egy idő után a belégzés állapotában merevítette meg a bordaközi izmokat, így akadályozva a passzív kilégzést. Ebben a tüdő nem tud megfelelően tágulni, a légzés felületessé válik. Ez a szén-dioxid eltávolítását is lassította, megnehezítette, úgynevezett hiperkarbia lépett fel.
Ezek a tényezők, a kimerültséggel, a dehidratációval, a melegnek és napfénynek való kitettséggel együtt okozhatták az áldozat halálát.
A források szerint Jézussal végül egy a jobb bordák közé célzott lándzsaszúrás végzett, amely nemcsak a jobb tüdőt sértette, hanem a szívet is.
Hogyan lehet mindezt kutatni?
Mivel a modern tudósoknak nincs lehetősége a keresztre feszítés során bekövetkező halált tanulmányozni, nem tudjuk egyértelműen megmondani, mi történt valójában az áldozatokkal.
Dr. Frederick Zugibe amerikai patológus, igazságügyi orvosszakértő például több kísérletet is végzett, melyekben önkéntesekkel dolgozott együtt, akiket biztonságos és könnyen eltávolítható módon rögzített a keresztre. A kísérletben résztvevőket folyamatosan orvosi stáb figyelte, és a kérésükre bármikor levették őket a keresztről.
Ezen kísérletek alapján dr. Zugibe cáfolta a korábban elfogadott elméletet, mely szerint a fulladás volt a keresztre feszítettek halálának fő oka, szerinte ugyanis a vérveszteséggel együtt járó sokk okozta a halált. Ez azonban még mindig nem bizonyított tény, csak egy felvetés a sok közül.
Túlélhető-e a keresztre feszítés?
Mivel a halál nem következik be azonnal, a válasz erre: igen. Egyes kultúrkörökben például meghatározták azt az időtartamot, amelyet, ha túlél az áldozat, le kell venni a keresztről és szabadon kell engedni.
Ha összevetjük a kutatások és kísérletek eredményeit, arra a következtetésre juthatunk, hogy a keresztre feszítés során bekövetkező halál okát nem lehet egyértelműen meghatározni, ezt valószínűleg több tényező is befolyásolta, például a keresztre feszített pozíciója, a rögzítés módszere, a kivégzést kísérő katonák hozzáállása stb.
Az egyik ilyen nagyszabású tanulmány szerzői, Matthew W. Maslen és Piers D. Mitchell szerint amíg nem találnak újabb régészeti vagy történeti bizonyítékot, nem fogjuk tudni pontosabban meghatározni, mi is ment végbe az áldozatok szervezetében életük utolsó óráiban. "Kihívást jelent, hogy olyan kísérletet végezzünk, amely elegendő információval látja el a tudósokat, kellően realisztikus, de etikus, humánus és minél kevesebb fájdalommal jár" - írják.
Forrás:
https://www.researchgate.net/publication/277897977_Saving_the_Survivors
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1420788/
http://www.crucifixion-shroud.com/experimental_studies_in_crucifix.htm
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
Húsvét után csalánkiütés és fejfájás? Hisztamin intolerancia is okozhatja!
