Az orvoslás története – dióhéjban: Középkor és reneszánsz
Az ókori orvoslás már magas szintre jutott, ezt a középkorban az arab medicina tudta egyedül továbbvinni, mert az európai középkor vallásos gondolkodása miatt az orvoslás erősen visszaszorult – az egyházi falak közé…
Arab medicina
A keleti, bizánci és görög-római orvoslás nemes hagyományait több, mint 1200 évvel ezelőtt az arab világ tudta továbbvinni, Bagdad volt akkoriban egy ismert orvosi központ. Felvilágosult szemléletű kalifák segítették is az akkori orvostudományt, és a tapasztalatok leírásait is. Talán legismertebb Hunain-Ishaq-al-Ibadi volt (809-873), "Kérdések az Orvoslásról" c. művével. Igen fontos orvos volt még Avicenna (Ali ibn Sina, 1037 körül) "Canon Medicinae" c. könyvével. De közismert nevek még Averroes (ibn Rushd) és a zsidó orvos Maimonides is. Műveikben a korábbi tudás szintézise mellett megjelenik a "modern" gyógyszertan mellett az anatómia, élettan, sebészet, szemészet, a gyógyszerkészítés tudománya. Már ki tudták számítani a gyógyszerek erősségét, dózisait, és matematikai képletekkel próbálták megközelíteni a beteg várható javulását...
Avicenna könyvében már kitér a bőrbetegségekre, a szexuális úton terjedő betegségekre, az idegrendszer zavaraira, és határozott különbséget tesz orvoslás és gyógyszerészet között!
Mansur ibn Ilias (1390 körül) "Anatómia" c. könyvében alapos diagramokat mutatott be a test struktúrájáról, az idegrendszer és vérkeringés alapjairól. Az arab medicina foglalkozott elsőként az immunrendszerrel, az állatokon való gyógyszerkipróbálásokkal (!), az orvoslás és más tudományok közelítésével. Bagdadban a 8. szd-ban már voltak patikák, ismertek mintegy 2000 vegyületet, és terápiában alkalmazható anyagot, hatóanyagokat.
Keresztény középkor
Iskolásnak tűnik de igaz, hogy a római birodalom bukását követően a korábbi tudományok hanyatlásnak indultak: az orvoslás "beszorult" az egyház falai közé, a zárdákba, kolostorokba, egyházi fenntartású kórházakba, ispotályokba. A XI. szd-i Salerno vált nevesebb orvosi központtá (Schola Medica), amely a Montecassinoi kolostorral folytatott szoros együttműködést, átvéve bizánci és arab orvosi eredményeket is. A később alapított itáliai orvosegyetemek is gyógyító centrumokká tudtak válni. A kor ismert orvosa volt Constantinus Africanus (+1087), aki gyakorlatias műveket alkotott, pl. betegségekről az utazók számára. Jelent meg dietetikával kapcsolatos mű is.
A salernoi "mesterek" az orvoslás és filozófia kérdéseivel is foglalkoztak, ekkor alakult ki a physica, physick, physician elnevezés az orvosokra, utalással a fizikai alapokra. Anatómiai, tünettani, kóroktani (patológiai!) művek is napvilágot láttak. Foglalkoztak a szülészet-nőgyógyászat kérdéseivel is (Trotula).
A reneszánsz kor orvoslása
Közismert volt a test boncolásának egyházi tiltása, de a reneszánsz kor ezen túllépett, a boncolás, a kísérletes vizsgálatok egyre több ismeretet nyújtottak az emberi test felépítéséről és működéséről.
A kor legismertebb orvosa Andreas von Wesel (1514-1564), azaz Vesalius. Legismertebb műve a "De humani corporis fabrica" az emberi test anatómiája. Vesalius már 14 évesen egyetemista lett Leuvenben, előbb művészeti ágon, onna került az orvosi pályára. Galénosz (Galenus) munkái nyomán egyre nagyobb érdeklődést mutatott az anatómia és a boncolások iránt. Diplomunkája arab orvosi munkák kommentálása volt, később Páduába (Padova) költözött, orvosként itt működött.
Az egyetemen anatómiát és sebészetet oktatott, számos tekintetben felülbírálta a korábbi szemléletet, műveket. Az érvágás metodikájáról is közreadott egy munkát.
Felismerte az emberi szív pontos felépítését, de Galenus korábbi tévtanait nem mert teljesen megkérdőjelezni.
Anatómiai főműve úttörő volt abban a tekintetben, hogy a bonctani ismereteket helyezte előtérbe, és a belső működéseket a szervi felépítéssel magyarázta.
A folytatásban: az újkortól napjainkig...
forrás: Carmichael-Ratzan: Medicine in Literature and Art, MSD Orvosi Kézikönyv, wikipedia
