Nagy magyar orvosok a 20. században

A sorozat utolsó részében a „múlt” század néhány neves orvos-alakját mutatjuk be, akik időben már közelebb állnak hozzánk, és a modern orvoslás képviselői voltak, nemcsak az ő sorsuk, életük bontakozik ki előttünk, hanem maga a történelem…

Nyírő Gyula (Dés, 1859- Budapest, 1966) pszichiáter, budapesti egyetemi tanár. Elméletet állított fel a pszichés jelenségek struktúrájára, a skizofrénia lényegére vonatkozóan. Kutatásokat végzett a kényszerneurózisok terápiájával, a pszichózisokkal kapcsolatban. Egyetemi tanulmányait 1912-1917 között a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem orvosi karán végezte, s itt kapott orvosi oklevelet 1818-ban.

Ez után az 1889 óta Lechner Károly professzor vezetése alatt álló Elme-és Ideggyógyászati Klinikára került. Miután az akkori hatóságok a kolozsvári professzorokat kitiltották Erdélyből, a klinikát Szegedre helyezték át. 1922-ben (Lechner halála után) Nyírő Gyula a budapesti lipótmezei elmegyógyintézetben kapott orvosi állást,rövid idő után visszatért Szegedre a Ferencz József Tudományegyetem Elme-és Ideggyógyászati Kilinikájra, ahol 1927-ig működött adjunktusként.

Jelentős érdemeket szerzett a klinika átszervezésében, a tudományos élet fellendítésében és ekkor írta meg (Szabó József akkori tanszékvezető professzorral közösen) "Elmekórtan" c.600 oldalas könyvét (1925.).

1927-ben ismét Budapest, Lipótmező- Állami Elme-és Ideggyógyintézet- amelynek főorvosa 1937-ig. Ebben az időszakban valósította meg a preventív elmeegészségügyet és az elmebeteg-védelmet, egy olyan intézet létrehozásával, mely a neurotikusok, a jó prognózisú pszichogén pszichózisban szenvedők és a szociálisan rendezett magatartású, s zárt intézeti elhelyezésre nem szoruló elmebetegek befogadását és gyógyítását célozta meg. A 84 ágyas Hárshegyi Magyar Királyi Állami Ideggyógyintézetet a lipótmezei elmegyógyintézethez csatolták, melynek vezetője 1937-ig, majd,1937 januárjában a Budapesti-Magdolnavárosi Magyar Királyi Állami Elme-és Ideggyógyintézet igazgató főorvosa volt 1951-ig. Ebben az évben pályázat nélkül vehette át a Budapesti Ideg-és Elmeklinika igazgatói, professzori tisztét, 1966-ban bekövetkezett haláláig. (Egy bizottsági ülés során hirtelen fellépő szívroham.) Nyírő Gyula külföldön is elismert szakember volt, tapasztalatait számos publikációban írta meg, melyekbe szívesen bevonta kollégáit is. Leggyakoribb témái: a skizofrénia kórlélektana, atipusos megjelenési formái, aetiopatogenezise, és a reflexelméleten alapuló ún. strukturális pszichopatológia elméletének a kidolgozása. Az egyes életszakaszok lélektanára és kórlélektanára, valamint a jelentősebb elmekórformákra való alkalmazásának a lehetősége, a gerontopszichiátria (öregkori) speciális kérdései, az elmebetegügy különböző intézményszervezési és vezetési kérdései, az elmebetegek foglalkoztatásának és munkaterápiájának várható terápiás eredményei és rehabilitációjuk, végül az igazságügyi pszichiátria problémái. Nyírő Gyula nevéhez fűződik a hazánkban alkalmazott elektrosokk-kezelés, ami napjainkban ismét "felütötte fejét".

Nyírő Gyula rendkívüli ember volt, egész élete folyamán elsődleges feladatának mindig a gyógyítás szolgálatát tekintette. Rendszeresen vizitelő, mind az osztályos, mind a magánbetegeit személy szerint ismerő, s velük szoros kapcsolatot tartó orvosként, majd professzorként volt ismert, aki azon volt, hogy az akkori kornak legmegfelelőbb gyógyító eszközeivel és módszereivel a lehető legjobb terápiás eredményeket érjen el pácienseinél. Érdeklődéssel tanulmányozta Ady Endre a "skizoid költő" személyiségét és költészetét elemezte pszichiátriai szempontból.

Szintén publikált Semmelweis Ignác és a gyógyszerész festő Csontváry Kosztka Tivadar betegségének elmegyógyászati vonatkozásairól. Említésre méltó még az "indukált-és tömegpszichózisok"-ról írt tanulmánya, mely érinti a lajosmizsei, politikai vonatkozású tömegpszichózist.Nyírő Gyula szakmai körökben hangsúlyozta az "orvostörténelem" fontosságát. Tanítványainak ekképpen dedikálta műveit: "Szeretettel Gyula bácsitól."

Magyar Imre (1910-1984) Belgyógyász (gasztroenterológus), egyetemi tanár. Orvosi diplomáját 1934-ben a budapesti egyetemen szerezte. Már medikus korától 1936-ig a III.sz. Belgyógyászati Klinikán tevékenykedett, majd 1936-tól 1940-ig a e klinika orvosaiból alakult és Hetényi Géza által vezetett Stefánia úti Belgyógyászati Intézet alorvosa volt, majd munkaszolgálatosként dolgozott.

1945-től az I.sz. Belgyógyászati Klinika tanársegédje lett. 1950-ben az anyagcsere és a táplálkozás betegségei tárgyköréből magántanári képesítést nyert. 1952-ben kandidátus, 1963-ban az orvostudományok doktora fokozatot érte el. 1955 és 1965 között az Orvostovábbképző Intézet (OTKI) I.sz. Belgyógyászati Tanszékének vezetője, egyetemi tanár , intézetigazgató. 1965 és 1980 között a SOTE I.sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. Magyar Imre a belgyógyászat minden területének kiváló ismerője és magas színvonalú művelője volt, a Magyar Belgyógyász Társaság, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Magyar Gastroenterológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, több külföldi társaság tiszteletbeli tagja, a" Magyar Belorvos Archívum" főszerkesztője, több nemzetközi gastroenterológiai folyóirat szerkesztő bizottságának tagja, a WHO diabetes szakértő bizottságának tagja.

Magyar Imrének több, mint 200 tudományos közleménye, negyedszáz szakkönyve és monográfiája, népszerű szépirodalmi művei jelentek meg. Magyar professzor tudományos munkássága a gastroenterológia, elsősorban a máj betegségei és a diabetes témaköréhez kapcsolódik. Legjelentősebb műve a húsz kiadást megért Petrányi Gyulával közösen írt "A belgyógyászat alapvonalai" c. háromkötetes monográfiája. A komlói kórház Magyar Imre nevét viseli. Itt hívom fel a figyelmet a - kiváló orvostörténelemmel is foglalkozó - Dr. Honti Józsefre, aki nemrégiben jelentette meg Magyar Imréről írt remekbe szabott könyvét, a volt tanítványok vallomásával a kitűnő tanárról, kiváló orvosról és emberről!

Issekutz Béla (1886-1979) Orvos, farmakológus, egyetemi tanár. Az orvostudományi Egyetemet Kolozsvárott végezte, és itt kezdett el dolgozni 1907-ben a Gyógyszertani Intézetben. 1919-ben a Károlyi-kormány egyetemi tanárrá nevezte ki. Fél évik működött Kolozsvárott, majd Szegeden folytatta munkáját. Az ott alakult orvosi egyetemen megszervezte a gyógyszertan tanszéket, majd 1928-ban az egyetem rektora lett.

1937-től a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanított, előbb a gyógyszerismereti tanszéken, majd 1939-től mint ennek vezetője. Issekutz Béla szervezte meg és építette ki a magyar gyógyszerkutatás elvi alapjait, melynek célja a vegyész, a farmakológus és a klinikus szoros együttműködésével és szisztematikus munkájával a gyógyszer hatása és szerkezete közötti összefüggéseknek a kutatása. Ennek a munkának az eredményeként számos új gyógyszert vezettek be, ismertek fel.

Issekutz, mint a Magyar Tudományos Akadémia és az Egészségügyi Tudományos Tanács Gyógyszerkutatási Bizottságának elnöke kiemelkedő szerepet játszott a magyar gyógyszeripar irányításában és fejlesztésében. "Gyógyszertan" tankönyve számos kiadást ért meg, minden akkori (és későbbi) orvos nélkülözhetetlen forrásmunkája volt. Kiemelkedő érdeme Issekutz Bélának: felderítette az inzulin és a tiroxin hatásmechanizmusát.

Magyary- Kossa Gyula (1864-1944) Farmakológus, orvostörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1889-től tanársegéd a budapesti egyetem gyógyszertani tanszékén, 1894-ben a méregtan magántanára,1896-tól a botanika és gyógyszertan tanára az Állatorvosi Főiskolán. Tanulmányokat írt a morfinról, a mérges növényekről, a mérgezések diagnosztikájáról, a gyógyszereknek lehűtött testrészekre gyakorolt hatásáról.

1929-1940 között megjelent négy kötetes "Magyar Orvosi Emlékek" című munkája az egyik legfontosabb orvostörténeti forrásgyűjtemény, melynek előszavában így vall a tudós: "Hálával és köszönettel tartozom a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatnak és bölcs vezérének, Nékám Lajosnak. Nekik köszönhetem, hogy ez az utolsó orvostörténelmi kötetem megjelenhetett, sanyarú viszonyok ellenére is...."

Wittmann István (1909-1989) Orvos, gasztroenterológus, egyetemi tanár. 1933-ban szerzett oklevelet a Budapesti Egyetem orvosi karán. 1945-ig a Szabolcs utcai Kórházban Lévy Lajos osztályán dolgozott. 1948-tól katonaorvos, 1951-53 között a koreai háborúban a magyar katonai kórházban tevékenykedett. Később a János Kórház osztályvezető belgyógyász főorvosa. 1972-ben az orvostudományok doktora fokozatot szerezte meg.

Kiváló gasztroenterológus, a video-endoszkópos diagnosztika egyik hazai megteremtője, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság megalapítója. A Budapesten megtartott X. Nemzetközi Gasztroenterológiai Kongresszus elnöke (1976). " A hazai első laparoszkópos Atlasz " szerzője (1965, I-II.kötet). Ő tette a gasztroenterológiát önálló szakággá és elindítója volt ennek képzésének. (1960-1974 a Balassa Kórház, 1974-1977: a János Kórház ov. főorvosa)

Petrányi Gyula (1912-2000) Orvos, belgyógyász, immunológus. Orvosi oklevelét a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán szerezte 1936-ban, ezt követően az I. sz. Belgyógyászati Klinikára került Herczog Ferenc irányítása alá. 1940-ben tette le belgyógyászati szakvizsgáját. 1944-ben a kassai helyőrségi kórházban tevékenykedett, majd rövid hadifogság után 1945-ben hazatért és ismét az I. sz. Belklinikán fizetéses tanársegédként folytatta munkáját. 1946-ban szakvizsgázott reumatológiából és fizikoterápiából. 1948-ban magántanári képesítést szerzett a "vérkeringés funkcionális patológiájából és klinikumából", ebben a minőségben oktatott 1951-ig a budapesti orvosi karon. 1948-49 ben állami ösztöndíjasként Nagy-Brittaniában volt tanulmányúton reumatológia és belgyógyászat továbbképzés keretében.

Első fő kutatási területe a belgyógyászat, kardiológia, a keringési rendszer rendellenességeinek diagnosztikája és klinikai terápiája. Ezután jött az immunológia, autoimmun betegségek (amikor a szervezet a saját sejtjei ellen termel ellenanyagot, idegennek tekintve azokat), a lupus erythematosus (különböző szerveket megtámadó göbös bőrjelenségekkel járó kollagén betegség), hemoblasztózis (érdaganat) és kollagenózis

(a kötőszövet rostos elfajulása), továbbá ízületi gyulladás, vesegyulladás, reumás láz patológiája, diagnosztikája, klinikuma és az ezzel kapcsolatos farmakológiai (gyógyszertani) kutatások felé fordult.

Behatóan foglalkozott a csontvelő és egyéb szervátültetések immunitásával, annak elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Petrányi Gyula nevéhez fűződik a több sejtszínű labordiagnosztikai immunológiai módszer magyarországi bevezetése, pl. kromoszóma-vizsgálat, vesebiopszia, nukleáris medicina, az immunoendokrinológiai szemlélet alapjainak lefektetése. Könyvei és mintegy 150 szakcikke mellett fontos egyetemi jegyzetek is fűződnek a nevéhez. pl.: Magyar Imrével közösen írt "A belgyógyászat alapvonalai" c. könyve.

Szerkesztőbizottsági tagja volt az "Acta Medica Hungarica", az "Orvostudomány", az "Orvosi Hetilap" és az "European Journal of Immunology" c. szakfolyóiratoknak. Jelentős tevékenységet fejtett ki az intézményszervezés és az orvosi szakképzés területén is. Debrecenben szakosította a belgyógyászati intenzív osztályt, a műveseállomást, endoszkópos és kromoszóma-labóratóriumot hozott létre, megszervezte az izotópdiagnosztikai labort és elsőként vezette be hazánkban az izotópterápiás betegellátást.

Szentágothai János (1912-1994) Orvos, agykutató, híres orvoscsalád sarja, akiket az 1777 előtti időkben már meg lehet találni. Első mikroszkópját 16 éves korában kapta, amitől aztán nem tudott megválni. Mikor meglátta az első "idegsejtek gyönyörű dendritfáit a rajtuk levő finom tövisekkel, a karcsú axonok finom elágazásait", egy szempillantás alatt beleszeretett a látványba és ez a szerelem határozta meg a tudós további életútját.

1936-ban szerezte meg oklevelét, 1930 végétől az I. sz. Anatómiai Intézetben dolgozott (Lenhossék Mihály mellett, majd itt lett megbízott gyakornok. 1935-ben az I. sz. Kórbonctani Intézetben működött, majd az év végén visszatért az Anatómiai Intézetbe, mint gyakornok, 1937-ben tanársegéd, 1940-ben adjunktus,1942-ben magántanári képesítést kapott. 1947-től rendkívüli, később rendes tanári minőségben a pécsi egyetem Anatómiai Intézetének igazgatója lett, itt kezdte meg a magyar neuroanatómiai, neuroendokrinológiai és neuroembriológiai iskola megteremtését. 1963-ban áthelyezték a budapesti Anatómiai Intézet élére. 1948 óta az az MTA tagja, 1973-76 között alelnöke, majd 1977-1985 között elnöke.

Számos külföldi akadémia tagja, egyetem díszdoktora, valamint nemzetközi tudományos társaság tiszteletbeli tagja, több nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja. Az Európai Idegtudományi Szövetség elnöke 1947-1977-ig. Az Idegtudományi Kutatási Program Boston tagja, 1972/73-ban belső munkatársa. Szentágothai János kutatási területe az agy reflexeinek anatómiai és fiziológiai elemzése, a thalamus, a kéreg alatti érző magvak szerkezete, új neuronhálózati modellek a kisagykéregről, a hypothalamus neuronális szerkezete, az idegközpontok moduláris elvének kidolgozása. Kutatásai elismeréseként 1950-ben Kossuth-díjat, 1970-ben Állami-díjat kapott.

Politikai szerepet is vállalt, országgyűlési képviselő volt 1985-1994 között. 1990-ig a Hazafias Népfront, 1990-től a Magyar Demokrata Fórum képviselője.

Kitűnő tudománynépszerűsítő volt, 1990-tól haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Természettudományi Társulat elnöke. Kiss Ferenccel közösen írt "Anatómiai atlasz" és J. C. Eccles-szel és M. Ito-val írt "A kisagy mint neuronális gép" c. művei alapműnek számítanak. (1967) Szentágothainak számos könyve jelent meg idegen nyelveken is. Gondoltuk volna, hogy a nagy tudós négy fivérével együtt mindegyik orvos lett) "hírhedten rossz tanulók voltak, az elemiből még gyógypedagógiai oktatásra is akarták küldeni." Így vall erről : "A sikeres életpályának egyetlen feltétele és egyben kritériuma maga a siker, minden más öncsalás és a pedagógia legelemibb tényeinek figyelmen kívül hagyása."

A sorozat előző cikkei:

források:

Szegedi Gyula: Emlékezés Petrányi Gyula akadémikusra-Orvosi Hetilap 2000., 52.sz.

Tulassay Zsolt: P. Gy. "Magyar tudomány" 2000/11.sz.

Híres magyar orvosok III. (Kapronczay Károly, Vizy E. Szilveszter, Budapest, Galenus)

Magyar nagy lexikon XIV. 2002.

Új magyar életrajzi lexikon

Kossuth, állami-és Széchenyi díjasok (1948-2008, szerk. Gyuricza Péter

Híres magyar orvosok: IV. 2003.(Kapronczay Károly, Prof. Dr. Vizy E. Szilveszter, Galenus)

Gyógyító tudósok: Minerva-Budapest-1982.

Tudósnaptár

Életrajzi lexikon (Akadémia Kiadó-1969)

Orvosi lexikon (Akadémia Kiadó-1972)