Mennyire veszélyes a sugárzás az egészségügyi dolgozókra?
Azt jól tudjuk, hogy a radioaktív sugárzás (nagy mennyiségben) súlyosan károsítja a szervezetünket, és azt is, hogy a rutinvizsgálatok során általában csak minimális sugárterhelésnek vagyunk kitéve. De mi a helyzet az egészségügyi szakemberekkel, akik minden nap ezen eszközök között dolgoznak?
Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a radioaktív sugarak alkalmazása az egészségügyben, rutinszerűvé vált a röntgen és a CT, és a daganatos betegségek terápiájában is nagy szerepe van a sugárterápiának. A becslések szerint több milliárdra tehető az évente elvégzett röntgenvizsgálatok száma, CT-vizsgálatokat és sugárterápiát is százezres nagyságrendben végeznek. Ezek a lehető legkisebb sugárzásnak teszik ki a pácienseket, egészségügyi kockázatuk elenyésző. Ugyanakkor, azok, akik ezekkel az eszközökkel dolgoznak, sokkal komolyabb védelemre szorulnak, még akkor is, ha „közvetlenül” nem éri őket a sugárzás.
Mindenkit ér háttérsugárzás
Az ionizáló radioaktív sugárzásnak rövid- és hosszú távú hatásai egyaránt vannak a szervezetünkre. A rövid távú, akut hatás akkor jelentkezik, amikor valaki hirtelen nagyobb dózisú sugárzásnak van kitéve, ilyenkor a sugárzás közvetlenül roncsolja a sejteket. Ez a tulajdonképpen elkerülhetetlen, rendkívül súlyos sugárbetegség vagy sugármérgezés. A hosszú távú hatás ezzel szemben nem mindenkinél jelentkezik, véletlenszerű, lényege, hogy a sugárzás roncsolja ugyan a sejtek DNS-ét, de ezt általában ki is tudja „javítani” a szervezet, ám előfordulhatnak hibák. Az ezzel összefüggő mutációk pedig megnövelik a daganatos betegségek kialakulásának a rizikóját.
Függetlenül attól, hogy végeznek-e rajtunk röntgenvizsgálatot vagy sugárkezelést, minimális radioaktív sugárzásnak mindenki ki van téve. Ez természetes jelenség, melynek forrása részben maga a Nap, részben pedig a talajban, vízben, kövekben található urán bomlási folyamata, de olyan hétköznapi tevékenységek hatására is jut valamennyi sugárzás a szervezetünkbe, mint az evés. Az, hogy kit mennyi háttérsugárzás ér, számos dologtól függ, de általában 1-3.7 mSv (millisievert). Jó tudni, hogy a dohányzás jóval nagyobb sugárterheléssel jár évente, mint az orvosi vizsgálatok, kezelések! Az átlagos röntgenfelvételek közben 2-3 mSv-nél kevesebb, elenyésző sugárterhelésnek vagyunk kitéve, míg a CT-vizsgálatoknál ez a terhelés 2-20 mSv között van (attól függően, hogy mekkora területet vizsgálnak). Súlyos sugármérgezést nagyjából 2 Sv (2000 mSv) okoz, a halálos dózis pedig 4 Sv felett van.
Az egészségügyi dolgozók esetében azonban sokkal nagyobb sugárterhelésre kell számítani, egyrészt a használt műszerből (azonban nagyon ritka, hogy valakit közvetlenül érjen a sugárzás), másrészt, meglepő módon, magából a páciensből, akinek a testéről „visszaverődnek” a radioaktív sugarak. Vagyis, a sugárterhelés többek között attól is függ, milyen távolságra van az egészségügyi dolgozó a betegtől.
A sugárterhelés, mint munkahelyi ártalom
Szigorúan szabályozott, hogy egy-egy egészségügyi dolgozó, orvos, nővér vagy asszisztens milyen sugárterhelésnek lehet kitéve évente. Ez természetesen nemcsak attól függ, hogy mennyit dolgozik, hanem attól is, hogy milyen védelem van a számára biztosítva.
Mivel a sugárzás a beteg és az egészségügyi dolgozó szervezetét is megterheli, ezért rendkívül fontos, hogy a lehető legkisebb dózist alkalmazzák a vizsgálatoknál, kezeléseknél. Szintén lényeges, hogy csak azokban az esetekben végezzék el a beavatkozásokat, amikor azok indokoltak, nélkülözhetetlenek, vagyis „csak úgy” ne javasoljanak röntgen- vagy CT-felvételt.
Sok gyakori vizsgálatnál szerencsére nincs szükség arra, hogy az egészségügyi dolgozó is jelen (pontosabban, fizikailag közel) legyen a felvétel készítésekor. Az egyik legjobb módszer tehát a munkahelyi sugárterhelés csökkentésére, ha egy másik helyiségben tartózkodik a dolgozó, ez a páciensről visszaverődő sugárzást is minimalizálja, plusz a falak fizikai „akadályt” is jelentenek. Ezekben az esetekben az egészségügyi dolgozót érő sugárterhelés szinte nullának tekinthető.
Más esetekben a páciens közelében kell maradni. Ilyenkor speciális védőfelszerelést, védőruházatot (pl. szemüveget, ólomkötényt stb.) kell alkalmaznia az egészségügyi dolgozóknak, és védőfüggönyöket, elválasztókat is helyezhetnek a beteg és a szakember közé. Az, hogy milyen védőfelszerelés javasolt, nagymértékben függ a vizsgálatok, beavatkozások jellegétől. Ezek akár 90 százalékos védelmet is nyújthatnak, természetesen csak akkor, ha az eszközök megfelelő minőségűek és jó állapotban vannak.
