A 20. század egyik legnagyobb orvosi sikere: a Sabin-cseppek
Húsz éve, 1993. március 3-án hunyt el Albert Sabin amerikai bakteriológus, orvos, a gyermekbénulás elleni vakcina feltalálója. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
1906. augusztus 26-án született a lengyelországi Bialystokban. Tizenöt éves volt, amikor a család kivándorolt az Egyesült Államokba, az állampolgárságot 1930-ban kapta meg. 1931-ben szerzett orvosi diplomát a New York-i Egyetemen, épp akkor, amikor Amerikában gyermekbénulás-járvány pusztított.
A járványos gyermekbénulás (poliomyelitis vagy polio) járványos méretekben a 19. század végén jelentkezett, és a múlt század első felének legrettegettebb gyermekbetegsége lett. A kór elsősorban a tíz év alatti gyermekeket támadja meg, vírusa a mozgató idegsejteket megfertőzve izombénulást okoz. Leggyakrabban a végtagok válnak mozgásképtelenné, de károsodhatnak a légzőizmok is, ilyenkor csak a mesterséges lélegeztetés, a vastüdő tudja életben tartani a beteget.
Sabin elhatározta, hogy megfékezi a kórt. 1935-től volt a Rockefeller Intézet kutatóorvosa, és elsőként sikerült a poliovírust emberi testből kivett idegszöveten szaporítania. 1939-től a Cincinnati Egyetemen tanított, és az ottani gyermekklinika fertőző betegségeket kutató részlegét is vezette. A II. világháború alatt az afrikai és távol-keleti hadszíntéren harcoló katonákat pusztító betegségeket, a sárgalázat, a mocsárlázat és a japán encephalitist kutatta.
A háború után visszatért a járványos gyermekbénulás tanulmányozásához, és 1949-ben sikerült annak vírusát kutatásra is alkalmas mennyiségben kitenyésztenie. A polio elleni első szérumot 1953-ban Jonas Salk kísérletezte ki, de ezt csak injekcióban lehetett beadni, és mivel deaktivált, "halott" vírusból készült,
néha nem nyújtott teljes védettséget.
Sabinnak 1954-ben sikerült megalkotnia a szájon át adható vakcinát, amelyet előbb magán, majd önként jelentkező elítélteken próbált ki.
Az eljárás során a szervezetbe legyengített kórokozókat juttatnak be, amelyek fertőzést nem okoznak, de kiváltják az immunreakciót. A vírus a fertőzés kapujában, a bélcsatornában szaporodik el, így a bélfal sejtjei immunissá válnak, és a patogén vírus sem tud többé itt szaporodni. A vakcina élő kórokozót
tartalmaz, így a beoltott ember környezetét ugyan megfertőzi, de ezzel immunizálja is.
A Sabin-cseppek használatát 1960-ban engedélyezték az Egyesült Államokban, a világon először Magyarországon tették kötelezővé, bevezetése óta hazánkban járvány nem fordult elő. Sabin az 1960-as
években kétszer járt Magyarországon, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta.
Sabin irányította a pappataci-láz és a dengue-láz oltóanyagának kutatását, vizsgálta a vírusok elleni immunitás kialakulásának folyamatát, az idegrendszert támadó vírusok szerepét a rák kialakulásában, és módszert dolgozott ki a toxoplazmózis diagnosztizálására. 1971-ben a Cincinnati Egyetemről vonult nyugalomba, 1974-82 között a charlestoni Dél-Karolinai Egyetem kutatóprofesszora volt.
Felbecsülhetetlen eredményei ellenére a Nobel-díjat nem kapta meg, a kitüntetést a vírus tenyésztését megoldó John Endersnek ítélték oda. A sors fintora, hogy a gyermekbénulást legyőző Sabint 1983-ban bénulással járó betegség támadta meg, életét végül csak műtéttel sikerült megmenteni. A tudós 86 éves korában, 1993. március 3-án halt meg szívroham következtében. A nevét őrző kutatóintézet különböző fertőzéses betegségek elleni vakcinák kutatásával foglalkozik.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ezredfordulóra tűzte ki célul a gyermekbénulást okozó vírus teljes leküzdését. A cél érdekében 1995-ben kiterjesztett immunizációs programot indítottak, ennek során már az elölt vírusos, jól immunizáló vakcinát alkalmazzák. Magyarországon a Sabin-cseppeket ellenőrző oltásként adják. A WHO 2002. június 21-én deklarálta, hogy Európa mentes a vad polio vírustól, amely azonban még jelen van a világban, de már csak három országban: Nigériában, Pakisztánban és Afganisztánban járványos méretekben.
