Ezeket látta már?

Aranyér: ilyen tüneteknél már javasolt orvoshoz fordulni

fájdalmas aranyér gyulladás ellen orvos mikor

Megfelelő kezelés nélkül komoly szövődmények is kialakulhatnak.

Az aranyérbetegség elsősorban az 50 év feletti férfiak és nők, valamint kismamák körében fordul elő, ám főként az ülőmunka miatt, egyre gyakrabban jelentkezik fiatalabbaknál is.

Dr. Medgyesy Gábor, a Trombózis – és Hematológiai Központ sebésze elmondta, ahhoz, hogy ezt megelőzzük, már az enyhébb tünetek jelentkezésekor javasolt szakember segítségét kérni.

Külső vagy belső aranyér

Ahogy a lábakon a visszerek, úgy a végbél és a végbélnyílás falában is kialakulhatnak vénatágulatok. Ezeket aranyeres csomóknak nevezzük. Attól függően, hogy a végbél záróizmától merre helyezkedik el, beszélhetünk külső – a végbélnyílás elé, a végbélcsatornából előesve kialakuló – vagy belső – a végbélnyílásba bedomborodó képletként megjelenő - aranyérről.

Az aranyérgyulladás tünetei

A lábon kialakuló visszerekhez hasonlóan, az elhanyagolt aranyér is idővel egyre súlyosbodó tüneteket okozhat. Időnként begyulladhat, és vérrög is keletkezhet benne. A panaszok eltérhetnek, attól függően, hogy külső vagy belső aranyérrel van dolgunk. A külső aranyér általában fájdalmat, gyulladást okoz, a belső aranyér többnyire fájdalmatlan, ám ijesztő mértékű vérzést képes okozni.

Magától nem múlik el

Az aranyeres betegséget 4 stádiumra oszthatjuk. A panaszok idővel fokozatosan rosszabbodnak. A csomók kezdetben nem tapinthatók, csak végbéltükrözés során észlelhetők. Idővel aztán székeléskor kitüremkednek a végbélnyílás elé, de még maguktól visszahúzódnak. Később már csak kézzel helyezhetők vissza és gyakrabban jelentkezik székeléskor vérzés. A legsúlyosabb állapotban már kézzel sem lehet visszahelyezni, az aranyér nagyon érzékeny és fájdalmas.

Míg a korábbi stádiumokban ajánlott, ebben az állapotban már elkerülhetetlen az orvosi beavatkozás – magyarázza dr. Medgyesy Gábor. Hogy ezt megelőzzük, azt javasoljuk mindenkinek, hogy már az első, enyhébb tünetek észlelésekor forduljon orvoshoz, mert kezelés nélkül az aranyeres csomók súlyosbodására lehet számítani.

Fontos, hogy az érintetteket ne tévessze meg a békés, gyulladásmentes aranyér! Stádiumtól függetlenül ugyan valóban előfordulnak tünetmentes epizódok, ám a panaszok időről időre kiújulnak és fokozódnak, ha már egyszer kialakult, az aranyér magától nem múlik el.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Az alábbi tünetek az aranyeresség enyhébb stádiumában jellemzők. Hogy a komolyabb panaszokat megelőzzük, célszerű már ekkor szakember segítségét kérni:

  • időnként, elsősorban székeléskor jelentkező idegentest érzés,
  • viszketés, fájdalom,
  • székeléskor pecsételő friss piros vér

Kérjünk mielőbb orvosi segítséget, ha már az aranyér előrehaladottabb stádiumának jeleit tapasztaljuk:

  • székeléskor kiforduló, de spontán visszahúzódó aranyér
  • magától már vissza nem húzódó, de kézzel visszahelyezhető csomó
  • gyakoribb, élénkpiros vérzés
  • a végbéltáji fájdalom intenzívebb

Sürgősségi sebészeti ellátást igénylő állapot:

  • a végbélből kifordult csomók már nem visszahelyezhetők
  • állandó diszkomfort, változó mértékű fájdalom
  • szinte mindennapos a vérzés
  •  gyakori szövődmény a gyulladás vagy akár az aranyeres krízis, mely a fájdalom mellett már gyulladással, lázzal is járhat!

Mit lehet tenni aranyér ellen?

Enyhe esetben lehetőség van otthoni kezelésre a gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyszerekkel (kúp, krém, kenőcs). Ezek hatóanyagai egyrészt ápolják a bélnyálkahártyát, másrészt érösszehúzó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezhetnek, és rendszerint pár nap alatt enyhíthetik a tüneteket.

A megfelelő készítmények megválasztásához kérje bizalommal a gyógyszerész segítségét!

Fentiek kiegészítéseként a gyógynövényes ülőfürdő is segíthet, de az aranyér jegelése is hatásos lehet. Ha a tünetek nem szűnnek meg az otthoni kezelés hatására, az orvos szájon át szedhető gyógyszereket írhat fel. Az acetilszalicilsav-, ibuprofen-, illetve paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítók mérséklik a fájdalmat, míg a flavonok és a kalcium-dobezilát csökkentik az erek gyulladását. A paraffinolaj lágyíthatja a székletet.

Ha gyógyszeres terápiával és életmód-változtatással sem szüntethető meg az aranyér, egynapos ambuláns sebészeti beavatkozásra lehet szükség, ahol több lehetséges beavatkozásra is sor kerülhet:

  •  Az injekciós szkleroterápia során egy gyulladáskeltő és hegesedést előidéző oldatot fecskendeznek az érbe, ami elzárja az aranyér keringését.
  • Gumigyűrűzés segítségével is megszüntethető az aranyér vérellátása, ami így elhal, hegesedik.
  • Az aranyeret fagyaszthatják, kezelhetik infravörös sugárral vagy lézerrel.

Ha az aranyér folyamatosan vérzik, vérrög alakult ki benne, nagy fájdalommal jár vagy kizáródott, akkor aranyérműtétre van szükség. Legvégső esetben az aranyeret műtéti úton távolítják el. Ezt a beavatkozást haemorrhoidectomiának nevezik.

Összegezve

  • Az aranyér főként az 50 év feletti férfiak, nők és kismamák körében jelentkezik.
  • Az ülőmunka miatt egyre gyakrabban fordul elő fiatalabbaknál is.
  • Az aranyér fokozatosan súlyosbodó tüneteket okozhat, kezdve fájdalmaktól a vérzésig.
  • Az aranyeres betegséget 4 stádiumra osztják.
  • Súlyosabb esetekben sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.
Előrehaladott aranyér: tünetek, amik már a 4. stádiumra utalnak

Előrehaladott aranyér: tünetek, amik már a 4. stádiumra utalnak

Ingyenes tünetellenőrző: gyors segítség tünetek beazonosításához!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#aranyér

Forrás: Trombózis és Hematológiai Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához