Ezeket látta már?

6 éves lányom elkezdett serdülni, nem korai ez még? Az orvos válaszol

korai pubertás, serdülés orvos válaszol

Szükséges valamilyen vizsgálat?

A vakcinainfós orvosokhoz az alábbi kérdés érkezett:

"Tisztelt Orvosok! Kislányom 6 éves, 130 cm magas, 30 kg. A kérdésem a serdüléssel kapcsolatos. Körülbelül fél éve elkezdett nőni a szőr a szeméremtájon és a hónaljában illetve nagyon izzadékony lett. Mára a fokozott izzadság abba maradt, nyilván ha sokat szaladgál akkor érezhető de normális. Azonban a szőrzet növekedés látható. Háziorvos szerint elkezdett serdülni. Nem korai ez még? Szükséges-e bármilyen vizsgálat? Előre is köszönöm a válaszukat!"

Az orvos válasza:

"Kedves Kérdező! De igen. Gyermek endokrinológus felkeresése javasolt."

A pubertáskor ideje

Pubertásnak azt az időszakot nevezzük, mikor a gyermekek fizikailag és érzelmileg el kezdenek fiatal nővé és férfivá érni. Általános állásfoglalás nincs arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor is következik be a serdülés, ám ha lányoknál 13, fiúknál 14 éves korig nem veszi kezdetét, akkor az már kivizsgálást igényel, csakúgy, mint az, ha a lányoknál 8, fiúknál 9 éves kor előtt jelentkezik.

Maga a pubertás folyamata gyakran aggodalommal tölti el a szülőket (főleg a gyermekek érzelmi érése), ám a kétségbeesés még nagyobb, ha túl korán veszik észre a jeleket, hiszen az egészségügyi problémára utal.

A korai pubertás okai

A probléma diagnózisához szükség van a vizelet és a vérvizsgálaton túl a kezek/csuklók röntgenképére, ahol a csontosodás mértéke figyelhető meg. Ha az orvos úgy rendeli, CT/MRI végzése is indokolt.

A korai pubertás oka sajnos olykor rejtve marad, esetleg semmit sem lehet mögötte kimutatni (idiopatias), ám leggyakrabban a hipotalamikus központok fokozott aktivizálódása, tumor, gyulladás vagy mellékvese probléma áll a hátterében.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Korai pubertás jelei: ezek utalnak korai serdülésre fiúknál és lányoknál

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

pubertás

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához