Hogyan lehet anyaként mindkét gyerekemet egyformán szeretni? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

2022.11.05.

gyerek anya kisgyerekes anya Vakcinainfó – Az orvos válaszol

anya, gyerek, két gyerek, kisgyerek, kisbaba, szeretet

Tisztelt orvosok! Utolsó heteimben járok a várandósságomban, egy kicsit úgy érzem megingott a lelkem.

Nem tudom van e esetleg pszichológus/ pszichiáter a csoportban, de a kérdésem lelki/mentális típusú. Van már egy nagyobbacska fiam (lassan 3 éves ), nemsokára érkezik a kistesó. Egész várandósságom/ terhességem (mikor, hogy éltem meg) alatt úgy éreztem, hogy egyszerre nem találom a kapcsolatot velük. Úgy értem, ha kapcsolódom a kisfiamra mint anya és összhangba kerülünk, akkor a babával megszűnik a kapcsolat. Ha végre tudok kapcsolódni a babával (aki ugye még a pocakban van) úgy érzem, hogy akkor a kisfiammal szakad meg ez az " anya-gyermeke" kötelék. Borzalmas érzés .

Az volna a kérdésem ,hogy ez ilyenkor normális? Vagy keressek fel szakembert ? (Van pszichiáter ,akihez rendszeresen jártam a várandósságom előtt, nem tudom mikor tudnék bejutni hozzá így az év végéhez közeledve.) Esetleg a szülés utáni gyermekágyas hetekben meg tudjuk majd erősíteni mint család magunk, és szépen összehangolódunk?

Első babócával hetekig nem fogadtunk látogatót, és nagyon harmonikus, mondhatni példa értékű család lettünk, ezért így tervezzük a második babóca érkezésével is. Borzalmas ezt érezni, mert mindkettejük tervezett gyermekek és a legnagyobb szeretettel "készültek". Köszönöm, ha válaszolnak.

Kétgyerekes anyává válni nem feltétlenül könnyebb fejlődési feladat, mint anyává válni. Azt gondolja az ember, hogy ez már nem minőségi, hanem mennyiségi kérdés, de nem így van, ez is egy tanulási folyamat, hogyan tudom úgy megosztani magam, hogy az mindenkinek elég jó legyen, tökéletes meg senkinek sem lesz, úgyhogy részben azt az idillt kell elengedni, ami az elsővel volt, részben meg a bűntudatot, hogy a másodiknak nem tudja az ember megadni ugyanazt az idillt (cserében ő kap egy klassz nagytesót). Baromi másképp lehet ráadásul egy cuki újszülöttet szeretni, mint egy nagyot, akit az ember évek óta ismer és szeret, cserében már nem 0-24-ben cuki, hanem a féltékenységtől dacos.

A jó hír, hogy amikor már mindkettő kívül van, akkor már nem kell befele figyelni egyikre sem, kicsit könnyebb egyszerre a látótérbe hozni mindkettőt. Cserében meg kell tanulni a kettő igényei között egyensúlyozni, és elviselni, hogy ez jól nem tud menni, csak kevésbé rosszul. Lehet, hogy a második gyerekkel lassabban jön meg az összhang, esetleg az első tűnik hirtelen olyan nagynak (egy hét alatt hogy lesz akkora gyerek abból a pici babából, ugye), miközben jobban igényel, mint valaha, a kicsi meg ugye ugyanúgy kívánná a kizárólagosságot, mint a nagy meg is kapta annakidején.

Nehéz elhinni kezdetben, hogy az ember tényleg ugyanannyira fogja szeretni őket, de tényleg így lesz. Ugyanannyira, de sosem ugyanúgy, mert olyan nincs, két különböző kisembert nem lehet ugyanígy, és nem is kell, teljesen más igényeik vannak. De az ugyanannyira általában akkor is összejön, ha mindig van épp, amelyiket jobban, 5 perc múlva úgyis a másik lesz. Mert folyton történik valami, ami ráébreszti az embert, hogy ezt a gyereket mindennél jobban szereti a világon. Aztán a másiknál kapcsolatban történik pont ilyen, és akkor őt mindennél jobban. A legjobb érzés meg, amikor a két gyerek együtt követ el valami bírhatatlanul szeretnivalót, és az anyai szív túlcsordul teljesen. Persze ott van ennek a másik oldala, a szív megszakad, mikor a második gyerek első szava az, hogy "mingyá-mingyá".

De tényleg könnyebb lesz, mikor az ember egy-egy karjával magához tudja húzni mindkettőt, és együtt szuszognak a nyakába. Ennél szebb már csak az lesz, amikor a kettő bújik össze egymással és épp szerető testvérek.

Állítólag aztán a harmadik már annyiból könnyebb, hogy az ember tudja előre, hogy a szeretetbe bele fog férni a következő is, mert már próbálta.

Ezzel együtt igen, normális, hogy nem egyformán kapcsolódunk, és az is, hogy átmenetileg egyik kiszorítja a másikat és a másik az egyiket - a baj akkor van, ha mindig ugyanaz a gyerek szorul ki, én azt gondolom, akkor tényleg segítség kell.