Fertőzhetnek az unokáim, ha csak az orruk folyik, de lázuk nincs? Az orvos válaszol
Vajon mennyire kell ilyenkor aggódni?
Régen láttam őket, nagyon szeretnék már velük találkozni, de ha egyik meggyógyul, akkor a másik lesz lázas, beteg. Engem nagyon megvisel ha beteg vagyok, 39-40 fokos lázzal indítok és 10 nap - minimum.
A vakcinainfós orvosokhoz az alábbi kérdés érkezett:
"Kedves Orvosok! Nem konkrét, hanem egy általános jellegű kérdéssel fordulok Önökhöz.
70 éves, 3 unokás nagymama vagyok, többféle és elég komoly egészségügyi gondokkal. Az unokáim felváltva betegek és fertőzik egymást és a családot, amit a közösségből visznek haza (iskola, óvoda, bölcsőde)
Engem nagyon megvisel ha beteg vagyok, 39-40 fokos lázzal indítok és 10 nap - minimum. Háziorvosom szerint vigyáznom kell magamra a szívem miatt.
Napok óta rágódom, még éjjel is felébredek, hogy ha már láztalanok az unokák, de még taknyuk-nyáluk folyik, akkor még fertőzhetnek? Régen láttam őket, nagyon szeretnék már velük találkozni, de ha egyik meggyógyul, akkor a másik lesz lázas, beteg. Tehát ha végre mindegyik láztalan, "csak" az orruk folyik, kicsit még köhécselnek, akkor még fertőzhetnek, vagy olyankor már nem?"
Az orvos válasza
"Üdv! Bármikor fertőzhetnek, a kockázat mindenkin lévő maszkkal jelentősen csökkenthető."
Az influenza oltás garantálja, ha nem betegszünk meg?
Bár a vakcina nem garantálja, hogy nem lesz beteg, a covid oltáshoz hasonlóan védelmet nyújt a súlyos betegségek ellen, amelyek kórházi kezeléshez és halálhoz vezethetnek. Ha az oltás utáni két héten belül elkapja az influenzát, annak valószínűleg az az oka, hogy szervezete még nem védekezett a vírus ellen. Ezenkívül előfordulhat, hogy már influenzás volt, amikor megkapta az oltást.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Mire jó az orvosi tüdőfű? Így használja teaként megfázás, nátha ellen!