Ezeket látta már?

Vajon korlátozza-e a tanítás a gyerekek felfedezési vágyát?

Tanulási nehézség gyerek iskola

Kutatók azt vizsgálták, hogy a felnőttek pedagógiai irányítása és a gyerekek önálló felfedezése hogyan kapcsolódik egymáshoz a tanulási folyamatban.

A gyerekek többféleképpen ismerhetik meg a körülöttük lévő világot. Segíthetik őket felnőttek a tudásuk „pedagógiai” átadásával, vagy önállóan is felfedezhetik a környezetüket, saját tapasztalatokat szerezve. Az ELTE PPK kutatói, Zsoldos Rebeka Anna és Király Ildikó tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a két tanulási folyamat milyen kapcsolatban van egymással.

Az irányított tanítás árnyoldala

Az irányított, avagy didaktikus tanítás – amely természetes pedagógiai helyzetnek tekinthető – az ismeretek hatékony és gyors átadását teszi lehetővé. Ugyanakkor korábbi kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a módszer a hatékony tudásátadás mellett korlátozhatja a tárgyi környezetünk rejtett, oksági viszonyainak felfedezését. Éppen ezért egyes szakemberek szerint a pedagógiai helyzetben való tanulás és az egyéni exploráció egymást kizáró tanulási folyamatok. Lehetséges, hogy a tanítás beszűkíti az önálló információszerzést, az alternatív lehetőségek autonóm megtalálását.

Lehet, hogy inkább kiegészítik egymást

A gyermekek felfedezéses tanulásával foglalkozó kutatások azonban arra mutattak rá, hogy bizonyos helyzetekben a pedagógiai jelzések éppen, hogy elősegítik az önálló információkeresést. Ezekre a helyzetekre – amelyet a szakirodalom irányított felfedezésnek hív – jellemző, hogy a gyermekek lehetőséget kapnak az önálló információkeresésre, a felnőttek pedig csupán megerősítik a gyermekek által produkált “helyes” ismereteket vagy viselkedést, és segítik őket, ha elakadnak. Előfordulhat tehát, hogy a pedagógiai kulcsok által történő tanulás és az önálló tanulás nem feltétlenül állnak ellentétben, hanem kiegészíthetik egymást.

Összegezve

  • A kutatók vizsgálták a felnőttek pedagógiai irányítását és a gyerekek önálló felfedezését tanulási folyamatban.
  • Az irányított tanítás hatékony és gyors tudásátadást tesz lehetővé, de korlátozhatja a rejtett viszonyok felfedezését.
  • A pedagógiai jelzések segíthetik az önálló információkeresést és lehetőséget adhatnak a gyermekeknek az autonóm megtalálásra.
  • Az irányított felfedezés lehetőséget ad az önálló információkeresésre, a felnőttek csak megerősítik a helyes ismereteket.
  • A pedagógiai kulcsok által történő tanulás és az önálló tanulás kiegészíthetik egymást.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: ELTE
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához